Fuel teszt

Telt-múlt az idő, a csapat elvállalt némi bérmunkát (Garfield 2, Ratatouille, Wall-E), szívük mélyén azonban továbbra is arra vágytak, hogy megvalósíthassák álomjátékukat. Szerencséjükre sikerült az autós alkotásaival hírnevet szerző Codemasters munkatársait annyira megrészegíteniük a francia borok és lányok megfelelő elegyével, hogy szárnyaik alá vegyék a projektet. A háttérben zajló egyezkedések eredményét hamarosan tudatták a nagyközönséggel is: a 2008-as Games Convention kiállításon fülig érő mosollyal jelentették be a Fuelt.


A csalfa ígéretek sem csengtek rosszul, hiszen nem másról pusmogtak, mint az off-road videójátékok messiásáról, egy olyan alkotásról, amelyben minden benne van, amely a kategória eddigi kiemelkedő termékeiben megfogta a játékosokat, sőt, még ennél is több. Az első álló- és mozgóképek aztán a legpesszimistább egyéneket is meggyőzték, hogy valóban nagy dologra készülnek Bordeaux-ban. A látványvilág csodás volt, végeláthatatlan táj terült el, bármerre is nézett a kamera, és a nagy feature-ként beharangozott természeti csapások is gyönyörűen festettek. Egy-két alkoholtartalmú frissítő elfogyasztása után pedig már a kultikus Terep 2 (ugye mindenki tudja, miről van szó?), és a nem kevésbé nagyszerű, szintén hazai 1nsane újkori utódját vizionálhattuk. A megjelenés aranybetűs napja eljött, majd el is múlt, kezünkbe vettük a játékot, és izgalomtól remegő tagokkal kezdtük el a telepítés ezerszer végigélt lépéseit. Számos együtt töltött óra után pedig konstatáltuk, hogy a videók ezúttal nem hazudtak. A Fuel pontosan azt tartalmazza, amivel a trailereken ámították a népet: hatalmas, szabadon bejárható terület, vezethető járművek tucatjai, többféle játékmód és persze a legnagyobb ütőkártya, a tornádók aktív szerepeltetése. Mégis keserű szájízzel kelünk fel a gép elől. Olvass tovább, és megtudod, miért.

A Fuel - az autós játékoknál nem megszokott módon - rendelkezik némi kerettörténettel is, amely azon kívül, hogy megmagyarázza, miért is van Béla bácsi kunyhója olyan ramaty állapotban, amikor elgurulunk előtte, arra is tökéletes, hogy ellőhessük az alkotással kapcsolatban a sokak számára szimpatikus poszt-apokaliptikus jelzőt. A közeljövő Amerikájában pöfögünk, a kontinens azonban korántsem azt a képet nyújtja, amely büszkévé tenné a lakosait. A civilizáció nagy részét eltüntették a hatalmas kataklizmák, amelyekkel a természet erői nagy lépést tettek az emberiséggel vívott háború megnyerése felé.

A települések és gondosan megmunkált földek helyét átvették az egykoron uralkodó faj maradványainak szánalmas lenyomatai. Természetesen nem minden humán entitás hagyta itt a földi játszóteret, néhányukat kisegítette a szerencse (vagy éppen az ellentéte - nézőpont kérdése) istennője, így tovább tengethették mindennapjaikat a világvége után is. Azonban ahelyett, hogy az újjáépítés kemény munkájába vágtak volna, úgy döntöttek, hogy magasról tesznek az egészre, kihasználják a megmaradt kevéske üzemanyagot, és dacolva a természeti csapásokkal életre-halálra folyó versenyekbe kezdenek. Hogy miért? Biztos volt valami a levegőben.

Aki egy cseppet is kutakodott a Fuel iránt, minden bizonnyal belefutott egy számba. 14400. Pontosan ennyi négyzetkilométernyi terület áll rendelkezésünkre, hogy beautókázzuk. És ez nem csalás, nem ámítás, a játéktér valóban elképesztően nagy, ekkorát még egyetlen játékban sem mászkálhattunk be. A szemünk elé táruló térkép 19 kisebb részre van felosztva, amelyek közül karrierünk kezdetén csak egyetlen egy érhető el. Persze nem ütközünk falakba, ha át kívánunk kelni akármelyik másikra, de az azokon elhelyezett versenyekbe és egyéb finomságokba csak akkor merülhetünk bele, ha unlockoljuk az adott pályarészt. Ehhez pedig csillagokra lesz szükségünk, nem az égbolton sárgálló példányokra, hanem a különféle megmérettetéseken megszerezhető testvéreikre.

Ezeket az eseményeket nevezhetjük karrierversenyeknek, a terepeken általában 3 darab vár ránk, néhányszor azonban előfordul 6 is. Három féle nehézségi szinten tolhatjuk őket, minden egyes szint 1 darab csillagot ér, tehát ha ügyesek vagyunk, akkor egy karrierversenyből 3 darab csillagot tudunk kipasszírozni. Szerencsére a készítők gondoltak a rutinos rókákra is, így ha egy magasabb szinten gördülünk át elsőként (így van, ebben a világban csak a nyertes pozíció ér valamit) a célvonalon - anélkül, hogy ringbe szálltunk volna alacsonyabb fokozaton is -, akkor automatikusan megkapjuk az alacsonyabb szintért járó jutalmakat is.


A többesszám alkalmazása nem véletlen, ugyanis az előrehaladáshoz szükséges csillagokon kívül még üzemanyagot is bezsákolunk egy-egy sikeresen teljesített versenyért. Ez pedig azért fontos, mert ez a hivatalos fizetőeszköz a játékban. A már említett módszer mellett még kétféleképpen juthatunk hozzá. Az egyik a szabad kolbászolás, azaz fel-alá száguldozunk a tájon, és ilyenkor nagy eséllyel megpillantunk fehér hordókat, amelyek oldalára nagy betűkkel a Fuel felirat van pingálva. Ezeket kell elütnünk, és máris újabb gallonokkal gazdagodunk az életmentő anyagból. Ez azonban a keservesebb út, hiszen hiába futunk bele ezekbe az objektumokba gyakorlatilag minden ház tetején, valamint az erdőkben, mezőkön is számtalan alkalommal, ugyanis 1 hordó 100 egységnyi benzint ér, ami meglehetősen kevés, hiszen a különféle erőpróbákon ennek a sokszorosát tudjuk keresni.


Ezzel el is jutottunk az utolsó kereseti lehetőséghez, a challenge-ekhez. Ezek is a versengésről szólnak, azonban itt a gépi ellenfelek mellett a ketyegő óra és egy magasan szálló helikopter is megpróbál megakadályozni a jó eredmény elérésében. Minden egyes szektorban adott számú (konkrétan 10) kihívásnak felelhetünk meg, amelyek mind üzemanyagot csepegtetnek az ürességtől csengő kannáinkba. Ezek a versenyek kellően változatosak egy darabig, hiszen mindegyikben más a célunk, máshogy kaparinthatjuk meg a hőn áhított győzelmet. Egyszer a fejünk fölött köröző helikoptert kell követnünk, máskor néhány, előnnyel rajtoló vetélytársunkat kell utolérnünk, de az is benne van a pakliban, hogy kapuk során kell meghatározott időmennyiség alatt áthaladnunk. A probléma az, hogy mindig ugyanaz a 10 féle játékmód nyílik meg (még a sorrend is ugyanaz), és amikor erre rádöbbenünk, el is vesztettük az újdonság varázsát. Azonban még így is messze jobb ezekben az esetekben a helyzet, mint a karrierversenyek során, ugyanis azoknál az esetek fájóan nagy százalékában mindössze két típusú küzdelemben tudunk rajthoz állni, a checkpointozós mókában, illetve a szabvány körversenyben. Ezt pedig nehéz lenne pozitívumként értékelni.

Virtuális sofőrünket bizonyos fokig saját képünkre formálhatjuk, ennek azonban a trendiségen kívül semmi funkcionális szerepe sincs. A futamokon aratott győzelmek újabb és újabb sisakokat, pólókat és nadrágokat nyitnak meg, viszont 2 percnél tovább senkit sem fog lekötni ez az öltöztetgetés. Ordít róla, hogy csak azért kapott helyet a programban, hogy plusz 1 dolgot rá lehessen vésni a dobozra. Hasonló a helyzet verdáink festésével is, amelyre van ugyan lehetőségünk, de az átszínezésen keresztül másba nem nyúlhatunk bele, valamint fél óra után már annyi szekér fog parkolni a garázsunkban, hogy unalmas lesz mindegyiknél végigbogarászni a lehetséges színösszeállításokat.

A járműmennyiséget megtekintve azonban elégedetten csettinthetünk. Több mint 70 guruló alkalmatosság várja, hogy belepattanjunk, és elvigyük egy hosszú körre. A gépek több kategóriába sorolhatóak, a repertoárban megtalálhatóak a motorbiciklik, a quadok, a buggy-k, az amerikai izomautók, a teherautók és a SUV-ok (magyarul szabadidő-autónak vagy utcai terepjárónak fordíthatjuk). Nem licencelt márkákról van szó, de ez nem is probléma, hiszen - kevés kivételtől eltekintve - nagyszerűen beleillenek a Fuel által felvázolt jövőképbe. A fentebb felsorolt kategóriák három alcsoportba oszthatóak, egyes járművek off-road érzik jól magukat, másokat aszfalton való száguldozásra készítettek fel, és fűbe hajtva szinte megállnak, végül vannak a vegyesfelvágottak, amelyek bármilyen terepen elboldogulnak, de sehol sem emelkednek ki. Ennek köszönhetően remek taktikázásra lenne alkalmunk, hogy éppen milyen autóval is álljunk rajthoz egy-egy versenyen.

A feltételes mód használata már jelzi, hogy valami itt is hibádzik, ez pedig nem más, mint a program által ránk erőltetett behatároltság. Az még rendben van, hogy egy quadok számára kiírt versenyben nem indulhatunk el teherautóval, az azonban már erősen kellemetlen, hogy a quadok közül sem választhatjuk ki az összeset, csak a felkínáltak közül mazsolázhatunk. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ne is álmodjunk arról, hogy egy végig betonozott úton zajló megmérettetésen a természet lágy ölére tervezett versenyszekérrel szállunk harcba.

A challenge-eknél még elkeserítőbb a helyzet, hiszen ezeknél még a választás illúzióját is kiragadják a kezünkből, és csak egyetlen egy, a játék által felkínált verdával teljesíthetjük a távot. Amelyet, ha nincs a tulajdonunkban, akkor kénytelenek leszünk megvásárolni. A járműveket nem adhatjuk el, és mivel az összes kihívás megnyeréséhez nagyjából az összes szállítóeszközre szükségünk lesz, így akarva-akaratlanul is tekintélyes gépparkra teszünk szert karrierünk végére. Természetesen a kezdetekkor nem érhető el az összes kocsi, ha szorgalmasan gyűjtögetjük a csillagokat, akkor kerülnek be a helyi autókereskedőhöz, valamint néhanapján hozzánk is vágnak egyet-egyet ingyen.


Térjünk rá arra a témakörre, amely eldönti, hogy milyen játék is a Fuel, vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről azt a tényezőt, amelyet legjobban a játékélmény szóval lehet körülírni. Röviden kifejezve: felemás. Rettentően felemás. Az első percekben szentül meg leszünk győződve arról, hogy a Fuel pocsék alkotás, azonban ha megadjuk neki a megfelelő mennyiségű időt, akkor előbújnak a rejtett értékei, viszont ezek nem lesznek képesek eltüntetni az összes negatívumot. Ahogyan már írtam korábban, a játéktér elképesztően hatalmas. És üres. Persze vannak szép számmal fák, bokrok, hegyek, patakok, utak, romok, civil járművek (bár ebből csak 3 féle), és a különféle régiók eltérő jellegzetességeire sem panaszkodhatunk, hiszen akad kősivatag, hófútta felföld, mérsékelt égövi erdőség, vulkán perzselte táj, hatalmas füves puszták, víznyelte big city és ez még korántsem a teljes lista.

A probléma az, hogy nincs semmi, ami arra ösztönözzön, hogy kimenjünk a szabadba, és elkezdjük felderíteni az előttünk elterülő ismeretlent. Ha tolunk pár versenyt, akkor már láttunk mindent, amit érdemes szemügyre venni az adott szektorban. Az extrém időjárási körülmények is javarészt az előre megfontolt szándékkal beépített megmérettetéseken bukkannak fel (bár itt is kellemetlenül sokat kell várnunk, mire belefutunk az első komolyabb méretű forgószélbe), arra szinte esély sincs, hogy csak úgy jártunkban-keltünkben fejünkre csapnak a természet zabolázhatatlan erői. Ez pedig bitang nagy öngól.


A készítők is érezhették, hogy ez így nem lesz elég, ezért két fajta gyűjtenivaló okosságot is szórtak szét a területeken, amelyek reményeik szerint mégis kirángatják a játékosokat a szabadba, mivel ezeket csak akkor tudjuk megkaparintani, ha odavezetünk hozzájuk. Az egyik újabb festéseket kínál a járművekhez, míg a másik, amelyet vista pointnak neveztek el, egyedi helyeken került elhelyezésre, és a környezet szépségeire kívánja felhívni a becses figyelmünket. Talán mondom sem kell, mindez csak kicsivel ér többet, mint halottnak a csók, hiszen azonkívül, hogy jobban mutat a statisztika, ha ezeket összeszedegetjük, másra nem igazán alkalmasak. És mégis, az eddigiek ellenére, itt-ott, néha meglepően sűrűn, máskor csak akkor, ha alaposan kutakodunk utána, felvillant valamit a Fuel abból, amilyennek a teszt során végig lennie kellett volna. A határtalan szabadság érzése, a részleteiben hangulatos, az emberiség vereségét számos alkalommal jól tükröző vidék, a hegyoromról megpillantott napfelkelte mind-mind olyan hangulati tényezők, amelyek kevés szoftverben sikerültek jobban, mint jelen cikkünk tárgyában. Ezek azonban nem jönnek rögtön elő, nem tolakodnak hívatlanul az arcunkba, és ez könnyen azt eredményezheti, hogy a játékosok még azelőtt mondanak lesújtó véleményt a produktumról, hogy igazán megtapasztalták volna az értékeit.


Mivel a Fuel személyében egy arcade off-road versenyzős alkotásról beszélhetünk, ezért dőreség volt azt várni és elvárni, hogy komoly, valósághű fizika kapjon benne helyet. A végeredmény pedig nem is okoz csalódást, sem pozitívat, sem negatívat, noha néha egészen furcsán csúszkál a járművünk a talajon. Egyedül az ütközésmodell az, amely heves homlokráncolásra ingerel, hiszen mind a gépszörnyek közötti, mind a jármű és a környezeti objektum közötti érintkezés kidolgozása pocsékul sikerült. Ha egy ellenfélnek száguldunk neki, akkor szinte alig térítjük el a pályájáról (ez fordítva is igaz), és egyáltalán nem jön át az az érzés, hogy két, többszáz kilós monstrum ütközött. A természet nyúlványaival inkább az probléma, hogy sosem tudhatjuk, hogy minek mehetünk neki következmények nélkül, és mi fogja megakasztani autónkat. Például egy fél méteres kis bokor képes megállítani a több tonnás kamiont, ami roppant kínos, főleg ha ezen múlik a győzelmünk.


Apropó, győzelem. A futamokat, mint említettem, három szinten kezdhetjük. Aki már játszott valaha hasonló játékkal, nyugodtan belevághat a mókába a középsőn, hiszen még itt is komolyabb idegeskedés nélkül tudjuk abszolválni a versenyeket. Ennek két oka van. Az egyik, hogy vetélytársaink nem különösebben észlények, leginkább előre kijelölt úton haladnak a cél felé. Ha ez az út történetesen egy keresztben álló kamionon át vezet, akkor nyugodt szívvel, totojázás nélkül belehajtanak, vicces jelenetek tucatjait generálva. A másik ok pedig az, hogy ha éppen nem mi gurulnánk vezető pozícióban a viadal utolsó száz méterein, akkor az élen állók lelassítanak, hogy könnyedén utolérhessük őket. Ennek ellenére nem árt, ha végig összpontosítunk, ugyanis egy-egy nagyobb hiba könnyedén restartig juttathatja a túlságosan merész sofőrt. Ez pedig, tekintve, hogy itt a 8-10 kilométer hosszú összecsapások mindennapiak (ez barátok közt is legalább 4-5 perc megállás nélküli autókázást jelent), nem biztos, hogy mindenki számára nyerő dolog.

A vezetési élmény egy arcade produktumhoz mérten kielégítő, a különféle kategóriájú verdák kellően más élményt nyújtanak, és meg kell tennünk néhány kört mindegyikkel, mire igazán beletanulunk, és tudni fogjuk, hogy mikor, mennyit engedhetünk meg a volánnál. A billentyűzettel való vezérlés is működik, bár a default kiosztás eléggé szokatlan, de ha átkalibráljuk a jól beváltra, akkor egyáltalán nem fogjuk szükségét érezni egy kontrollernek.

A Fuel legpocsékabbul sikerült részei a hanghatások. Egyetlen darab, monoton, unalmas számot kell hallgatnunk barangolás és versenyzés közben is, nem is csoda, hogy maximum 10 perc alatt a pokolba kívánjuk. Fogalmam sincs, miért nem lehetett valami ütős soundtracket összehozni, így megspórolhatták volna azt a kattintást, amellyel kedvenc zenelejátszó-programunkat ösztökéljük indulásra, miközben 0-ra csavarjuk a zene hangerejét a játék options menüjében. Az autóinkból érkező zörejek meglehetősen hasonlóak és egysíkúak, a motorhangok alapján látatlanban képtelenség megállapítani, hogy pontosan milyen járgánnyal is van dolgunk. Olyan hangulatfokozó apróságok, mint a tornádó süvítése, az esőcseppek dobolása a tetőn, valahol elvesztek a fejlesztés közben, és így nem kaptak helyet a végleges programban.

Ha már a fülünket nem kényeztetik, akkor legalább a szemünknek jusson valami kellemes. Szerencsére a látványvilágban nem kell csalódnunk, bár nem elsőrangú, de a célnak tökéletesen megfelel, ráadásul loading felirat nélkül prezentálja nekünk mind a 14 ezer km2-t. Ez pedig akkor is komoly fegyvertény, ha közelről elnagyoltnak látszanak a minket körülvevő tárgyak textúrái, valamint sokszor a szemünk láttára rajzolódik ki az előttünk fekvő tájék. A járművekre sokkal nagyobb figyelmet fordítottak, így azokra egy rossz szót sem szólhatunk. A koszolódásuk viszont pocsékul van megoldva. Akármilyen terepen is megyünk (hiába esik eső, fúj a szél), verdánk pár kilométer után ki se látszik a barnás színű por-homok-sár kombóból, ellenségeink azonban gunyoros mosollyal az arcukon furikáznak végig a makulátlanul tiszta szekereikben.

A Fuel tehát nem lett az off-road játékok újabb mérföldköve, az ígéreteit azonban többé-kevésbé betartotta. Hatalmas, eddig sosem látott méretű bejárható vidék, az anyatermészet zúgó ökölcsapásai (amelyek sajnos ritkán befolyásolják a versengést), korrekt vizualitás. Ez azonban korántsem elég arra, hogy legyőzze az unalmas perceket, a rossz megoldások sokaságát, a pocsék hangokat. Megvannak a maga pillanatai, egyéntől függően érdemes tenni egy próbát vele, azonban csodát nem lehet tőle várni.