A játék első ízben azt kell, hogy mondjam, várakozásinkon felül teljesített. Az ember azt hinné, hogy egy évről évre érkező játékban nem lehet újítani, viszont a FIFA 09 sikeresen megoldotta ezt a feladatot. Bár a leglényegesebb újítás szerintem pont, hogy a legnegatívabb is egyben, összességében nézve szép teljesítmény. Néhány óra játék után örömmel konstatáltam azt a tényt, hogy végre PC-n is olyan teljesítményt nyújt, mint konzolokon, hiszen eddig ezek a verziók mindig le voltak maradva néhány lépéssel, most viszont nagy különbséget nem érzek, semmilyen téren sem.
A belépés után egyből megrohamozzuk a pályát ugyebár, ez mindenkinél így szokott lenni. Ebben én sem vagyok kivétel, már csak azért sem, mert roppant kíváncsi voltam, milyen grafikai tuningon esett át a játék, az előző évad óta. Én túl sok különbséget nem veszek észre, szebb lett, jobb lett, de hatalmas változás nem történt. Nyilvánvalóan rengeteg apróság van a felszín alatt, amit mi nem is látunk, de ez a fejlesztők saját mizériája. Szerintem sokkal jobban fest a karakterek mozgása és a pálya maga is most valahogy szebb képet mutat, de érezhetően komoly változások történtek a fizikai motorral is, ami tovább növeli az életszerűséget és korrekté teszi az összképet.
Nézzük is át rögtön, hogy milyen játékmenetbeli újdonságokat kínál nekünk a FIFA új epizódja. Először is tekintsük át az irányítást, mivel ott történt a legnagyobb reformáció. Jelen esetben három alternatív irányítás között válogathatunk. Az egyik a klasszikus billentyűzetes vezérlés, amivel a mai napig szerintem a legkönnyebb boldogulni. A másik az egér plusz a billentyűzet összehangolásával történő irányítás, ahol már akadhatnak problémák, de még így is irányítható az alkotás. Aztán itt a harmadik delikvens, a csak egy szál egérrel történő irányítás, amivel szerintem totálisan kezelhetetlen a játék. Nekem legalábbis meggyűlt vele a bajom, pedig sokáig próbálkoztam, hogy ne kelljen negatívat írnom róla, de nálam az ötlet befuccsolt, így azt tudom mondani ez elég bután van megoldva és szerintem nehéz is így kergetni a labdát. Az egeres irányítást nagy vonalakban úgy kell elképzelni, hogy csak egy célkereszt mozog a pályán, amerre nézünk, vagy húzzuk a keresztet, játékosunk arra mozdul és fut, a lövéshez valamint a cselekhez pedig ugye az egér gombjait használjuk. Külön felhívnám mindenki figyelmét, hogy ajánlott egy kifejezetten játékosoknak szánt egér, amin nem csak a snassz három gomb van, hanem minimum még egyszer ennyi. Ez azért célszerű, mert így több cselt illetve mozdulatot tudunk kiprogramozni erre a perifériára.
Ez azért is fontos, mivel rengeteg új csellel és mozdulattal bővült a FIFA 09 felhozatala. Különböző trükkök, ütközések és még a fedezés is bekerült, mint új elem, amivel tulajdonképpen már szinte tényleg mindent megoldhatunk virtuálisan ugyanúgy, mint élőben a focipályán. Garantáltan mindenki talál benne olyan újdonságokat, amik számára kedvesek lesznek, viszont az tény, hogy az összes elsajátításához nem kevés idő kell, hiszen mindegyik tulajdonképpen egy kombónak felel meg.
Az irányítás és a játékmenetbeli újításokkal viszont még nincs vége a FIFA 09 teljes reformlistájának. Bár tíz játékos a tíz játékos ellen szintű multiplayer meccseket még mindig nem játszhatunk (ha jól tudom a konzolos verziókkal már igen), számos más lehetőségünk van a maximális focizás élményére. Először is itt van nekünk 500 focicsapat és 30 liga teljesen valósághű lemodellezése, amikkel elindulhatunk bajnokságokon, kihívásokat fogadhatunk el, ahol egyre nehezebb feladatokat kell elvégeznünk azért, hogy több profitunk legyen, de elindulhatunk akár menedzser módban is, hogy összemérjük tudásunkat barátságos mérkőzéseken.
Ez pedig még csak a játék offline része volt. Online az eddig megszokott dolgok fognak ránk várni, viszont egy kis aprósággal itt is feldobták az örömünket. Ez a kis semmiség pedig nem más, mint az Adidas Live Season, ami egy elég összetett rendszer, viszont a realisztikusságot szándékozik megnövelni. A dolog lényege, hogy ha a valódi csapatok között valami mozgolódás van, új játékosok érkeztek, átigazolások, lesérülések történtek, akkor azokat ezen rendszer segítségével nyomon tudjuk követni, hiszen a szisztéma folyamatosan frissül és akár még letölthető tartalmakkal is gazdagíthatja a játékot. Nyilvánvalóan ezt elsősorban azért építették bele a fejlesztők, hogy az eredeti játékot megvásárlók is hozzájussanak egy kis extrához, hiszen a kalózpéldánnyal rendelkező focisták ezt a rendszert nem fogják tudni elérni.
Szinte mindenki félt a mesterséges intelligenciától, ami a játék egyik folyamatos gyengéje volt az idők folyamán. Szomorú, de hatalmas fejlődésről ezen a téren még mindig nem számolhatok be. Akadtak helyzetek, amikor rácsodálkoztam, hogy az ellenfél micsoda taktikákat vet be ellenem, viszont az esetek többségében még a valóságban amúgy kiváló játékosok is falusi focistáknak tűnnek, hiszen csak bámulnak vagy futnak mellettem, ha gólt szeretnék rúgni. A sorozat egyik fájó pontja tehát még mindig nem az igazi, bár hangsúlyoznám, történtek változások, az összkép még mindig nem teljes. Reméljük a következő epizódban erre gyúrnak rá a legjobban.
Mivel magyarok vagyunk, nagyon tudunk örülni neki, ha egy játék kis hazánk nyelvén szólal meg. A FIFA 09 ismét követi a megkezdett hagyományokat és magyar szinkronnal illetve közvetítéssel fog elkápráztatni minket. Bár a legpozitívabb az egészben az, hogy ezt a mentalitást egyre több játék követi, bár legtöbb csak feliratozás szinten, de én azoknak is nagyon tudok örülni. Persze a sok rosszmájú úton-útfélen kritizálja az ilyen és ezekhez hasonló játékokat, mert a fordítás szerintük nem tökéletes. Én azt mondom a gesztust kell nézni és azt, hogy legalább néhány kiadó ráveszi magát arra, hogy megcsináljon nekünk egy fordítást. Biztos sokan örülnek neki. Visszatérve a FIFA 09-hez, ismételten igényes tolmácsolást hallhatunk a meccsek alatt, egyetlen negatívumként talán azt tudnám felhozni, hogy hosszú távon már unalmas ugyanazokat a beszólásokat hallgatni, de kikapcsolható opció, így mindenkinek szíve-joga a választás.
Ha már a hangoknál tartunk, tulajdonképpen különleges változás ezen a téren nem történt, maradtak az idegesítő zenék, amiket azonnal kilövöldöz szerintem mindenki, az ovációk, a labda és a rúgások hangjai pedig maradtak a régiben. De ez az a pont, ami szerintem egyetlen FIFA rajongónak sem egy véresen lényeges dolog, hiszen maga a játék élménye a lényeg, az pedig a FIFA 09-ben ugyanúgy megvan.
Néhány újítás ugyan rosszul sült el, de összességében rendben van az új évad. Kíváncsi vagyok meddig lehet húzni-halasztani a FIFA témáját, ha ilyen szinten fogják tudni hozni az elkövetkezendő években is a színvonalat, akkor meglesz a helye a játékvilágban, viszont ha itt megállnak, akkor komoly gondok is lehetnek. Legközelebb szeretnénk még egy kicsit szebb grafikát és gazdagabb tudású mesterséges intelligenciát. Ha ezek meglesznek, akkor a következő évad ismét nem okoz csalódást, ugyanúgy, mint ahogyan a FIFA 09 sem okozott, sőt, kellemes meglepetés volt…
csokitoni
17 éve, 1 hónapja és 2 hetenekem a fifa az egyik kedvenc játékom a fifa 07 óta ugyan azok majnem csak egy kevés változásuk van.de nagyon jóóóóóóóóóóóó!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
rambo
17 éve, 1 hónapja és 2 heteHuh, ennek a játéknak a megvételét nagyon tervezem. 🙂 Sok jót olvastam róla, ráadásul imádom a Fifa-kat, így szerintem be fogom szerezni.
Csak már megint csalódtam a PC-s verzióban. Miért nem tud az EA olyan FIFA-t kiadni, mint ami konzolon van? Össze tudtam hasonlítani a két verziót, demo alapján és kijelenthetem szerintem bátran, hogy ég és föld a kettő között a különbség. 😖
De talán majd jövőre a PC-s verzió is egyenlő lesz a konzolos verziókkal. 🙂
tibit
17 éve, 1 hónapja és 2 heteÉn elég gyors meguntam a FIFA-t! Menedzser módot játszottam, azzal még húztam egy ideig, de már nem volt érdekes, annyira kiprofisodtam, hogy könnyű volt győzni, meg már ismertem a trükköket meg minden! Na meg az idegesítő magyar kommentátor, egy meccsen volt, hogy ugyanazt elmondta 4x,5x és ez már elég sok!
Direkt IP-ben játszani, úgy nagyon király volt, egészen más játékmenet, nem voltak szokásos dolgok, ezért rendre ki is kaptam! 🙂
Sajnos a mostani FIFA-t nem vinné a gépem, szóval várok és várok, várok!😉
rambo
17 éve, 1 hónapja és 2 heteIgen, én is inkább a multi miatt venném meg, abban sokkal jobb tolni. 🙂
Amúgy milyen géped van? Szerintem elvinné az új FIFA-t.
tibit
17 éve, 1 hónapja és 2 hete08at még elviszi, de 09et már nem hiszem!
itt van hát, a csúcsgépem 😄😄:
-ASUS A7V600-X VIA KT600 AGP8X/D5.1/LAN/S-ATA RAI
-AMD Athlon XP2000+ BOX
-Kingston – VR 256MN DDR + 2GB NPC DDR RAM
-ASUS 9200SE/TD/128MB ATI RADEON 9200 SE
a többi nem érdekes😉
erős mi? 😄
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 2 hetenaqyom szar😄
jocsika1234
17 éve, 1 hónapja és 2 hetenékem ez a játék nagyon bejön mert szeretem a focis játékokat.
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 2 heteMARTIN @AUDI ÁGI
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 1 hetegyerekek tudja e valaki hogy a fifa09 psp jatekban vann emagyar komentar????????????
utgow
17 éve, 1 hónapja és 1 heteSzerintem továbbra is a PES viszi a pálmát… Legalábbis nálam. 😄
anzi
17 éve, 1 hónapja és 1 heteJáték menetbe szerintem a fifa jobb. én jobban szeretem a fifát. Bár sajna nem olyan jó grafikájú mint a pes. Kettőből lehetne egy.
anzi
17 éve, 1 hónapja és 1 hetelegalabbis a 2008as verziót értem mert mind a kettő megvan. Több a trükk a pesnél jobb a grafika de aztán ennyi de kinek mi tetszik
vendeg
17 éve, 1 hónapja és 6 napjana nagyon jo a jatek.egyszeruen szuper😄
agar16
17 éve, 4 hete és 18 órájaNagyon jó
vendeg
17 éve, 4 hete és 18 órájanayo zsííííííííííííííírrrrrrrrrr
😄
vendeg
17 éve, 3 hete és 4 napjahali! Én csak azt szeretném tudni, hogy hol találom a Fifa 09 magyar szinkront. Sajnos az enyém angol de magyar a felírat. Ha valaki tud segítsen. Előre is köszi.
vendeg
17 éve, 3 hete és 10 órájaszerintem jo jatek
vendeg
17 éve, 2 hete és 1 napjaHello nekem is tetszik a játék csak az idegesít benne,hogy mindig kényszerítőznek 😖.Vki tudna ebben segíteni h hogyan kell ezt megycsinálni?
vendeg
17 éve, 1 hete és 13 órája7z8o😎
vendeg
17 éve, 6 napja és 14 órájaköszönöm
vendeg
17 éve, 4 napja és 10 órájanagyon jó
vendeg
17 éve, 3 napja és 14 órájaA játék egy nagy rakás ….! Semmi köze még mindig a focihoz. Egyszemélyes módban a nehezebb szint annyit tesz, hogy pillanatok alatt elszedik a labdát tőled és a bíró mindent befúj ellened, de játékban ugyaonolyan béna az ellenfél mint könnyebb fokozaton. A magyar kommentár szörnyű, amit a faragó meg az a másik szerencsétlen művel az komolyan mondom a legidegesítőbb az egész játékban és kivették az angolt!!!!!!!!!!!! Interneten keresztül még rosszabb, csak kell egy gyors játékos és ennyi, ilyen hülyeséget az szinte az összes védőt lefutják labdával!!!!!! A kapusok magyon rosszul reagálnak néha dolgokra! Ja és állandóan kilép mindenki! Pedig vannak benne jó dolgok, de nagyon messze van ez még a focitól!!! Összességében nagyon idegesítő játék és 1 egynéhány ezer forintért nehogy megvegye bárki is!!!!! Vagy akkor tőlem!
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 3 heteNagyon jó
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 6 napjaez a kedvenc jatekom c,ronaldo😛😎
tara
16 éve, 11 hónapja és 4 napjaJó a játék de nagyon😎😮
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 4 napjaszia bocsi hogy csak így zavarlak de nem tudsz nekem segíteni a csalásokban??? dta 4 cslás kéne köszönöm misi voltam
vendeg
16 éve, 11 hónapja és 19 órájaAkkor nem kell játszani Vendég ha annyira szar.Szerintem jó CHELSEA😛😉
zolika17
16 éve, 10 hónapja és 3 hetehogyan töltsem le?
vendeg
16 éve, 10 hónapja és 6 napjahogy kell lehúzni!!!!!
😮
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 4 hetehonnan tudnam megszerezni teljesen ingyen?🙂) 🙂) 🙂) 🙂)
kerlek valaszoljatok minnel hamarabb pls pls
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 3 heteHogy kell letolteni ezt a …..jatekot maaaaaaaaaaaa.😮
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 3 hetevalaszoljatok minne hamarabb
🙂🙂🙂🙂
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 2 heteKIRÁLY LENNE A JÁTÉK HOGYHA NEKEM IS MEGLENNE
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 2 hetenagyon jo a jatek es super szerintem ez a jatek mindn fiunak tetszik
😎
vendeg
16 éve, 7 hónapja és 1 hetenagyon jó játék
😉
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 heteki szeretne a barattom lenn
ugye a fifa ngyon jo
😉
vendeg
16 éve, 6 hónapja és 3 hetema toltottem le enis
vendeg
16 éve, 5 hónapja és 3 heteEz a világ legjobb játéka.nagyon jó🙂🙂
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 6 napja😛csoro vagy
vendeg
16 éve, 3 hónapja és 6 napjabolond vagy
vendeg
16 éve, 2 hónapja és 1 hetesziasztok az én fifa 09-em sem magyar.Ha tudtok valami okosat írjatok Kössz.
vendeg
16 éve, 1 hónapja és 3 heteProjaneszFifa
Amiért Megéri itt játszani.
-Minden nap új Bajnokság/Kupa Indul!
-Nap végén mindig frissítés(közbe is szoktunk).
-Nálunk 3 fajta Bajnokságtípus van(Rövid,Hosszú,Kiesős)
-Áttekinthető az oldalunk az Adminok Segitőkészek és segitenek is.
-Aki bajnokságba résztvesz és bentvan az 1-3-ba pontot kap és Felkerül a Ranglistára.
http😕/www.projaneszfifa.gportal.hu
vendeg
16 éve, 4 hete és 8 órájaAki akar Fifa09 bajnokságban játszani jöjjön ide és jelizzen.www.fifatop12.lapunk.hu
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 3 hetemék gombal kell rugni
😕
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 4 heteSzóköz😄😄😄
vendeg
14 éve, 4 hónapja és 1 hetehonna töltsem le a fifa 07-tet