Ennyire messziről talán nem kellett volna indítanom az írást, de szerettem volna megmagyarázni, hogy a nagyon durván beharangozott és nagyon csúfosat hasaló Epic Mickey játék miért nem érdekelt. A másik indok pedig a Wii exkluzivitása volt, amin csak mosolyogni tudtam. Egy dolog miatt viszont fejet hajtok, egészen pontosan Warren Spector vezető designer elképzelései, rajzai előtt. Ha még nem tettétek, keressetek rá a legjobb barátotok segítségével, aztán pedig állakat a padlóla (de dulván). Egyébként a játék sem volt annyira sitt, mint elsőre hittem, de bőven elég volt belőle 10 perc valamelyik retail lánc demo gépén, legalább addig se a helyi kemény arcok használták a gépet két Briana Banks film között.
Egy alapjba véve platformer stuffot kaptunk, tehát főként ügyességi feladatokat kellett végrehajtani a speckó ecsetünk segítségével, pontosabban annak különleges képességeit használva, Oswald egér segítségét is kérve néhányszor. A készítők láttak az egészben még potenciált, ezért lehet most itt az Epic Mickey 2: The Power of Two. Igazából elég biztonsági játékosok a Disney-sek, ezért olyan irgalmatlan mennyiségű újítást ne is keressünk az anyagban, a co-op multiplayert leszámítva.

A történet nem sokkal az első epizód után veszi kezdetét. Egy hatalmas földrengés rázza meg Wasteland, az elfelejtett Disney hősök városát, de az első rész főgonosza, Mad Doctor megmenti Oswaldot a kilapulástól. Állítása szerint egy nagyon csúf és gonosz faj, a Blotworx-ök állnak az egész támadás hátterében, ráadásul romba is akarják dönteni ezt az egész helyet. Hőseink kétkedve fogadják a prof szavait, ezért a biztonság kedvéért szólnak Májki-nak is, hogy ugyan ugorjon már át és nézzenek szét a helyen. Innen kapjuk meg az irányítást mi, pontosabban Gus segítségével egy gyors betanító részen túlesvén már az akció kellős közepébe is találjuk magunkat.
Az első, amit megállapítottam, hogy a cucc egészen pofásan néz ki egy Vita játékhoz képest (a teszt értelemszerűen ezen készüléken történt). A szereplők nagyon cukin néznek ki, vicces, ahogy a különböző korok Disney stílusai keverednek. Az átvezetők egyébként kifejezetten profi munkára vallanak, mivel azok tényleg olyanok, mint ha egy egész estés műsort néznénk. Az irányítással már ugyanakkor nem voltam ennyire kibékülve, főleg a második analógra tett kamera forgatással, mert egyrészt iszonyatosan lassan reagál, másrészt valahogy nagyon körülményes az egész.

Kicsit olyan, mint ha PSP-re kezdték volna a fejlesztést, aztán rájöttek, hogy ebből a fekete izéből van még egy. Ezt leszámítva amúgy a stílus teljesen változatlan, egy kaland elemekkel bővített platformert kapunk, ahol néha harcolni is kell, meg persze a jól ismert ecsetet használni. Ahogy észrevettem, ez egyébként változatlan, tehát képesek vagyunk különböző tereptárgyakat a semmiből megfesteni, illetve eltűntetni. A Vita ugye érintőkijelzővel van felszerelve, ezért itt tudjuk ezt a műveletet a képernyő bökdösésével is teljesíteni, de ezt nagyon ritkán használtam, mert ugye ilyenkor kvázi egy kézzel fogjuk a masinát, ami nagyon kényelmetlen tud lenni.
A harcot nem bonyolították túl a fejlesztők, van egy közelharci gombunk, illetve az ellenfeleket is meg tudjuk festeni, metódustól függően változik a reakciójuk rá. Ebben a részben már Oswald is kapott egy spéci kütyüt, egy távirányítót, amivel elektromos hullámokat lehet gerjeszteni, sok múlik tehát a két szereplő közötti összhangon. Úgy is mondhatnám, hogy a játék erre a feature-re lett kihegyezve, ugyanis szinte az összes komolyabb feladat teljesítéséhez csapatmunkára lesz szükség. Ez a rész amúgy elég jól sikerült, szerencsére teljesen lagmentes a folyamat, ráadásul kifejezetten sokan tolják a stuffot jelenleg, úgyhogy akár jókat is lehet szórakozni az egésszel.

Arról még nem beszéltem, hogy az előző részben megismert mellékküldetések itt is tiszteletüket teszik, amik megoldásával ráadásul a konkrét cselekményt is befolyásolhatjuk minimálisan, szóval megéri küzdeni velük. A progi egyébként nyilván a fiatalabb korosztályt célozta meg, mivel meghalni nem nagyon lehet benne, meg persze a vér sem hektószám fröcsög. Szavatosság szempontjából korrekt a dolog, hat, nyolc órát simán bele lehet tenni a gyűjtögetéssel és a mellékes dolgok felgöngyölítésével. A sztoritól pedig ne várjunk csodákat, nem ez az erőssége az anyagnak, de legalább van valami, nem csak úgy lóg a levegőbe az egész.
Bevallom, kellemesen csalódtam az Epic Mickey második részében, mert egy kategóriákkal rosszabb dologra voltam felkészülve. Spector bácsi még mindig zseniálisan alkot, kifejezetten jót tett az egésznek a két játékos lehetőség, meg persze egészen pofásan is néz ki. A Vita képességeit persze semmilyen szinten sem használja ki, meg ahogy mondtam, kifejezetten gyerekeknek készült. Ha egy kellemes, sallangmentes ugrabugrára vágyunk sok énekléssel, vidámkodással, valamint szeretjük a stílust is, akkor az Epic Mickey 2: The Power of Two egy kifejezetten jó választás lehet.