Ha példákat kéne mondani, vehetjük a Modern Warfare 3 survival részét, esetleg a Gears of War 3 horda módját, vagy akutális kedvencemet, a Warhammer 40K exterminatus részét. Amikor Marco-tól virtuálisan átvettem a Dungeon Defenders egy példányát, örvendeztem neki vala, mivel a leírások alapján a cucc vegyíti az optimális nehézséget az úgynevezett tower defense típusú játékmenettel. Miután a számítógépem elől kigördültem, belehuppantam a kényelmes játszós fotelembe és elindítottam a letöltés folyamatát a sokak által fapadosnak vélt Fekete Ördög 3 online rendszeréből. Közben végigtúrtam még a netet egyéb infók után is, ami kiadott még egy számomra örvendetes, már-már erekcióval felérő infót is: lehetőségünk van milliónyi mütyűr gyűjtögetésének, fejlesztésének, konvertálásának ésatöbbi módjára is! Magyarul szólva ez egy ilyen akció-rpg / tower defense hibrid program, aminek durván örülünk, igaz Vincent?

Szóval, adva van egy világ, Etheria, amit egy csúnya nagy gonosz támadott meg de az aktuális szuperhősök megmentették a világot a totális / teljes / apokaliptikus / magyar (megfelelő rész tetszőlegesen aláhúzandó) világégéstől. Azonban a híróknak el kell hagyniuk a biztos menedéket jelentő falakat, így a tanítványaikra bízzák egy kristály őrzését amibe az előbb említett entitást zárták. Summa summarum, természetesen összetörik a kristály, amit a világ összes rosszindulatú lénye megérez és meg akarja kaparintani magának, így a négy hátulgombolósra vár a feladat hogy feltartsák a hordát. Igen, bárgyú, igen, elcsépelt és a többi ilyenkor használatos jelző, de legalább van neki sztorija, nem úgy mint az eddigi kísérleteknek a műfajban, lásd Orcs must die! Új játék indításakor karakter választásra kényszerülünk, egészen pontosan négy típus közül válogathatunk kedvünkre.
Az Apprentice a fapados varázsló, kezdetben elég hasznos, mert távolra is tud fénybogyókat lövöldözni, illetve van egy megaatomhalálnapalm közeli támadása is amivel a közelébe jövőket tudja elnáspángolni. Az ő továbbfejlesztett változata a Huntress, aki nagyjából ugyan ezeket tudja csinálni, csak egy irgalmatlan nagy íjjal és később egy Mp5 típusú gépfegyverrel. Ez utóbbi csak a sok CoD utóhatása, valójában egy durva sorozatlövő nyílpuskát kap szépséges vadásznőnk. A Squire az én kedvencem, személyében a nagyon-nagyon-naaaaagyon lassú halált ismerhetjük meg. Talpig vasban és egy vadító szivecskés alsónaciban igyekszik kardélre hányni a rá támadó ellenfeleket. Végül lehetőségünk van a Monk kiválasztásához is, aki egy igazi támogató karakter: ha kell, gyógyít, ha kell odacsap.

További eltérő képességeik is vannak természetesen, de ezt majd egy kicsit lentebb fejtem ki bővebben. Ha sikeresen kiválasztottunk a számunkra tetsző emberkét, akkor megérkezünk kalandozásaink központi helyére, a tavernába. Természetesen itt lesz lehetőségünk mindenféle mókolásra, átrendezhetjük tárgyainkat, ha arra támad gusztusunk akár el is adhatjuk vagy erősíthetjük őket, tehát a klasszikus két-pálya-közti-dolgokat tehetjük itt meg, nagy meglepi senkit sem fog érni. Ennél természetesen jóval izgalmasabb a kocsma központi részén elhelyezett böhöm nagy kristály, amire rákettyintve egy menedzser programot is megszégyenítő menübe kerülünk. Dont fos, csak elsőre lesz bonyi egy kicsit. Itt tudunk a pályák között szelektálni, játékmódot és nehézséget váltani, statisztikákat böngészni és elkeseredni. No, de ennyi rizsa után nézzük is hogy miből élünk!
Ha nem rögtön a leghúzósabb nehézségi szintet lőttük be, akkor nézzünk is egy kicsit körbe az adott térképen. Egy központi részen van a jól ismert kristály, aminek a megvédése lesz a fő feladatunk elsősorban. Választott kaszttól és a szintünktől függően lehetőségünk lesz csapdák kihelyezésére, amik manát emésztenek fel. Ez megnyilvánulhat egy sima drótakadályban, robbanó golyós ágyúban illetve egyéb, az ellenfél egészségére nézve kártékony akadályban. Miután elhelyeztük a szeretetcsomagokat, bandukoljunk vissza az ékkőhöz és aktiváljuk a harci fázist, ahol a kihelyezett ajtókon keresztül ránk támadnak a nyamnyamok. Az első néhány pályán 5-6 kört kell túlélnünk, ez természetesen egyre több és nehezebb lesz a szakaszok előre haladtával. Egy jótanácsot fogadjatok el már így az elején: ne egyedül játszatok! én persze egyből a négy választható nehézségi szint közül a harmadikra tettem le a voksom úgy, hogy még a tutorialt sem néztem meg.

Gőzöm sem volt hogy ezt most eszik-e vagy isszák, csak nagyokat nyerítettem alsógatyás lovagom külsején aztán pedig felháborodtam totyogást imitáló közlekedési sebességén. Szemléltetve a Squier tempóját, valószínűleg Dr House is simán leelőzné még akkor is, ha hegynek fölfele kellene mennie. Szóval, rájöttem hogy az R2 a kardozás gombja, ezek után a többi már nem is érdekelt, uccu neki a harci fázisnak! Összesen 5 hullámot kell túlélni az indító pályán, amiből hármat nagyjából csuklógyakorlat szinten kezeltem le. Aztán elérkezett a negyedik, gondoltam azért kipróbálom ezt a csapdalerakásos dolgot, ha már az egyik építőköve a stuffnak. Kihelyeztem tessék-lássék egy barikádot aztán gyerünk hentelni! Itt már megmutatta a foga fehérjét a dolog, ugyanis úgy gázolt le az ellenek tömege, mint amikor egy idős néni szabad ülőhelyet lát a buszon. Köpni-nyelni sem tudtam, aztán kezdhettem az első szakasztól újra az egészet. Nem akartam elhinni!
Ezt még eljátszottuk háromszor, miután végre meghunyászkodtam és hajlandó voltam a nehézséget csirkére visszavenni. Még így is voltak meleg pillanatok, de azért sikeresen megcsináltam az első(!!!!) pályát a végén. Ekkor döbbentem rá, hogy ezt bizony nem a hozzám hasonló remete gamereknek találták ki, szóval gyors teló a barátoknak, gyertek át lőni (mi így hívjuk az összes olyan játékot amit lehet többen is veretni egyszerre)! Így azért más volt a leányzó fekvése, négyen egyszerre ugye sokkal egyszerűbb és szóakoztatóbb volt minden. Szóval a progi gyakorlatilag a többszereplős multira van kihegyezve, amit persze játszhatunk mind online, mind offline, egyszerre maximum négyen. A világhálón elég egyszerű játszópajtit találni, lévén elég nagy sikere volt az anyagnak világszerte!

Na, akkor most nézzünk egy kicsit a száraz technikai tényeket, hehe! – A kacagásom annak szólt, hogy még általánosban elhatároztam, valakiken megbosszulom a sok baromi unalmas matek és fizika előadásokat. Kedves Olvasók, köszönöm hogy immár teljes lehet az életem! – A játék elég pöpecül néz ki, de azért azt ne felejtsük el hogy egy letölthető címről beszélünk. Szép színes minden, még azt is megkockáztatom hogy a Rayman origins-nél is többel dolgoztak a fejlesztők. A karakterek aranyosan bárgyúak, ez vonatkozik mind a játékos mind a nem játékosakra is egyaránt. Amibe viszont belekötök, az a kamerakezelés. Van benne egy valag nézőpont, de olyan igazán egyik se használható túl jól, vagy túl közeli vagy pedig pont az ellenkezője, olyan igazán nem lehet áttekinteni a csatateret. Ez akkor szívás, ha valaki az emlegetett durva lassú pusztító alsógatyással van. Amire végigértem egy helyszínen hogy feltérképezzem, az életem meguntam!
A gameplay ugye az építkezés-gyakás váltakozására alapozik, lootolással megfejelve. Az rpg elem is erős, tudjuk fejleszteni az alapképességeinket (erő, gyorsaság, sebesség) illetve a különböző csapdáinkat is (sebzés, építési sebesség, életerő). Héroszainkat tele is aggathatjuk különböző kiegészítővel, úgymint páncélkesztyű, sityak, csizma, fegyverek. Ezek szintjét ráadásul még növelni is tudjuk a szakaszok végén kapott lótyiból és ikszperienszből, szóval az RPG vonás a klasszikus sémákkal van jelen.
A hangok illetve a zörejek / hörgések / üvöltésekkel fura a helyzet, ugyanis amikor elindítottam a játékot, azt hittem hogy rosszul hallok! Egy elég tisztességes házimozim van, de konkrétan a beköszönő recsegést-ropogást nem tudtam hova tenni, pedig nem egy gány anyag megfordult már nálam. Ehhez képest a régi Pokolgép bakelitek Dolby True Hd-ben szólnak basszus! Szerencsére a többi részen már okés a dolog. Tartalmas és kihívással teli darabbal van dolgunk, pályából van benne jócskán, illetve variálhatjuk a játéktípusokat is, úgymint a csak a csapdák használatára épülő stratégiai mód, vagy a klasszkus ki bírja tovább. Ha ez sem lenne elég, akkor akadnak PvP balhék is, pluszban minden abszolvált pálya extra challenge-ket nyit meg ahol az eddig dolgok teljesen felborulnak, például össze-vissza teleportálódik a megvédendő kristály, vagy az egyik játékos elveszti az ugrás képességét ráadásul a védelme is nullára redukálódik, így rá is ügyelni kell.

A Ps3 változatban egyébként lehetőségünk van a Move irányítóval is hadonászni, bár ezt a porciót nem tudtam kipróbálni. Összességében elmondható, hogy ugyan a letölthető tartalmak között is szép számmal akad hasonszőrű darab, de a Dungeon Defenders kiemelkedik a mezőnyből. Összetett, korrekt kihívás van benne, baromi szórakoztató a többszemélyes rész, tartalmas mint egy jó nagyi féle babgulyás. Ha a gyatra kamerakezeléstől, a lassabb tempótól, a szöszölős menüktől és a néha idegesítő tizenéves online játékosoktól eltekintünk, akkor egy nagyon kellemes védekezős-gyakós dolgot kapunk a pénzünkért!