Doom trilógia teszt

Ennyi idő után már persze nem lesz könnyű nagy érdekességekkel szolgálnom, de azért megér egy próbálkozást. A részek külön-külön is elérhetőek, méghozzá nagyon baráti áron. Hatezer pénzért bezsákolhatjuk mindegyiket, ami a játéktörténelem ilyen jelentős darabjaiért szerintem egyáltalán nem sok, főleg azoknak, akik esetleg huszonöt évvel ezelőtt kezdték gamer-pályafutásukat, és e kiadvány segítségével kicsit visszatérnének hozzá.

Doom és Doom II

Legyünk szisztematikusak, és kezdjük a tesztet az első két résszel. Egyébként is, szinte minden közös bennük, többek közt az is, hogy gyakorlatilag mindenre megjelentek már, épp csak betonkeverőre nem. Ami a történetet illeti, gondolom nagyjából mindenki tisztában van vele, de azért térjünk ki rá egy-két mondat erejéig. Főhősünk egy nevén nem nevezett tengerészgyalogos, akit később a nagyközönség frappánsan Doomguy-ra keresztelt. Őt irányítva akciózunk majd különböző katonai támaszponzokon, miközben özönlenek ránk a mindenféle pokolfajzatok, démonok és hasonlók. Ennyi? Ennyi.

Jó napot uram, erre van az Etele tér?

Amint a grafikára pillantottam, egyből az jutott eszembe, hogy ez biztosan ugyanolyan, mint negyedszáz évvel ezelőtt, de ez azért nincs így, akarom mondani nem teljesen. A képarányon például a mai trendeknek megfelelően állítottak egy kicsit, ami viszont apróbb torzulást hozott magával. Igaz, ez egyáltalán nem olyan nagy probléma, mint amilyennek elsőre hangzik, én például elsőre észre sem vettem.

Akkor tűnt fel a dolog, amikor a teszt kedvéért egy picit utánanéztem az eredeti kiadásnak is, így összevetve pedig már látható az eltérés, főleg az ellenfelek esetében. Ilyen grafika mellett talán vicces lesz, amit most leírok, de az élek és egyéb vonalak mentén is előfordul, hogy nem klappolnak a dolgok tökéletesen. Nehéz megmagyarázni, mindenesetre akinek anno a retinájába égtek a pályák, vagy nagyon szakavatott a kérdésben, annak talán feltűnhet.

Viszont legyünk őszinték, ki az, akit ez egy idestova lassan harminc éves, alapból is végtelenül pixeles játék esetében ez zavarba hoz? Nagyjából senki, vagy ha akadnak is néhányan, szerintem ők is csak legyintenek rá, hiszen itt nem éppen ez a legfontosabb szempont. A hangulat adott, a szörnyek jönnek, és mai modern, már-már tudományos tévéinken tolhatjuk a Doom-ot, néhány plusz pixelecske itt-ott igazán megbocsátható.

Némi dekoráció azért elférne itt.

További érdekesség viszont, hogy a fényviszonyokon is állítgattak valamicskét, érezhetően sokkal világosabb lett a stuff, mint annak előtte volt. Ez az ijesztgetés-faktorra talán negatív hatással van, viszont a tér jobban belátható, valahogy színesebbnek is hat, ez pedig egy a régieknél jóval nagyobb mai képernyők miatt talán pozitív irányba billenti a mérleget.

Ennyit a grafikáról, beszéljünk kicsit a zenéről is, mivelhogy az sem száz százalékig az, amit régen megszoktunk. Valamivel lassabb tempójú a mostani muzsika, aminek bevallom, hogy nem igazán értem az okát, ha valaki igen, akkor nyugodtan felhomályosíthat komment formájában. Problémának persze azért messze nem nevezném ezt, összességében továbbra is passzol a zene a produktum többi részéhez.

Mindenképp sajnálatos, hogy multira csak lokális lehetőségünk lesz, online ezúttal nem vitézkedhetünk. Az anno még extraként megjelent tartalmak, a Doom 2 Master Level-jei és a Thy Flesh Consumed kiegészítő viszont itt vannak, a menüből elérhetőek.

Furák errefelé a szarvasmarhák.

Meglepetésemre tehát mindent egybevetve egészen jól szerepel az első két rész is, valahogy berántják az embert. Könnyű beleélni magunkat, hogy épp a régi idők egy nagy címét nyüstöljük, van egy kellemes bája az egésznek. Azt gondolom, ilyen áron mindenképp megérik a pénzüket, főleg a retro-fanoknak vagy a régi Doom-emlékeiket felidézni kívánóknak.

Doom élménypontszám: 7.3
Doom II élménypontszám: 7.3

Doom 3

A harmadik résszel némiképp más a helyzet, jó értelemben persze, hiszen az már mai szemmel nézve is egészen videojáték-szerű, hogy kicsit gonoszul fogalmazzak. Be kell vallanom, nálam csak itt ütött be igazán a nosztalgia-életérzés, tudniillik ifjú Adrianoként nagyjából ekkortájt, azaz 2004 környékén kezdtem el érdeklődni a játékok iránt.

Akkor még csak az unokatesóm gépén nyomultam, és eléggé tátott szájjal néztem ezeket a csodás programokat, mivel az enyémen esély sem volt rá, hogy elinduljanak. Lám, 2019-re már elmondhatom magamról, hogy a saját gépemen is elfut a Doom 3, hehe. De beszéljünk is magáról a játékról, ami nem folytatása az előző részeknek, mai divatos szóval élve sokkal inkább egy reboot.

De szép szörny vagy, Sanyi!

Grafikailag értelemszerűen hatalmas ugrásnak lehetünk szemtanúi. Ez már egy teljesen színes-szagos FPS, még valamiféle felújítást is tetten érhetünk, de persze azért így is öregecske a megjelenítés. Főleg az arcok terén nagy a baj, de ez nálam valahogy csak fokozza a retro-feelinget, gondolom nem is vagyok vele egyedül. Gameplay-téren szintén nagy a változás, hisz amíg az első kettőnél a folyamatos, pörgős akció volt az elsődleges, addig itt visszavettek a tempóból, és a rémisztő, nyomasztó hangulatra fektették a nagyobb hangsúlyt.

Paradox módon bár a legmodernebb a csomagban, de nálam mégis valahogy ez öregedett a legrosszabbul. Arra gondolok, hogy a másik kettőt ugyebár elviszi a hátán a bája és a fun-része, addig ennél pontosan a viszonylagos korszerűsége miatt már feltűnik az elavult pályadizájn, és valahogy az általános nehézkesség. Persze könnyen meglehet, hogy ezek csak az én benyomásaim, más meg napokig le sem tudja majd tenni. Talán meg kéne kérdezni az emlegetett unokatesómat, ő anno jóval többet játszott vele, lehet, hogy neki más lenne a véleménye.

Bónusz cuccokat tekintve a harmadik részt sem mérték szűkmarkúan, megkapjuk hozzá a Resurrection of Evil és a The Lost Mission néven futó kiegészítőket is. Ja, és az egészhez a 2012-es BFG Edition-t vették alapul. Ez tulajdonképp egy feljavított változata volt az eredetinek, például lehet benne egyszerre zseblámpát használni és lőni is. Nehéz választ találni arra a kérdésre, hogy ez a 2004-es eredetiben vajon a frusztráláson kívül miért nem volt lehetséges, de ez már egy másik történet.

Doom 3 élménypontszám:6.9

Ő fociban csak fejelni tudna, de azt nagyon.

A végére néhány technikai infót tartogattam. Én mezei PS4-en végeztem a tesztelést, de grafikailag érthető módon jobban járnak azok a gamerek, akik PS Pro-t vagy Xbox One X-et használnak. Sokan szidják még azt is, hogy a játékok futtatásához be kell jelentkezni Bethesda szervereire. Én nem látok benne túl nagy nehézséget, PS4-en elég volt egyszer megtennem, igaz, Switchen minden belépésnél szükséges. Az illetékesek azt ígérték, hogy megszüntetik a kötelezettséget, úgyhogy a cikk olvasásának pillanatában még az is lehet, hogy már szó sincs ilyesmiről.

Öregedés ide vagy oda, ilyen áron nagyon szép kis csokrot alkot ez a Doom-trilógia. Ne felejtsük el, hogy sokáig egy komplett zsánert Doom-klón néven emlegettünk, tehát ez tényleg a történelem egy olyan darabja, amit hardcore gamereknek mindenképpen látniuk kell. Valahogy úgy, ahogy filmrajongóknak mondjuk a Casablancát. Ők persze valószínűleg már be is zsákolták, de a többieknek is azt üzenem, hogy akit érdekel, nyugodtan próbálja ki. Pontosan az, aminek látszik, egy jó kis retro-pack.