DJ Hero teszt

2009. december 19.
73.8751
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yoyo profilja, adatai
Yoyo
Jó lóra tett az ActiVision, amikor elkezdte ontani magából a különböző Hero játékokat, hiszen a casual réteget is sikerült megfognia műanyag zeneeszközeivel és játékaival. A Guitar Hero sorozat hatalmas anyagi siker, amit jól bizonyítanak az évről évre (néha már hónapról hónapra) megjelenő új részek eladási statisztikái. Eddig azonban nagyjából ugyanazt, ugyanúgy nyomták le a torkunkon, ami sok ember szemében egyre negatívabb képet festett a kiadóról. Talán a cég is úgy érezte, ideje újítani, vagy legalább egy olyan réteget megcélozni, ahol nem különösebben rajonganak a hangos rockzenéért, valamint a gitár-dob-mikrofon kombóért. Nekik készült el a DJ Hero, ami az elektronikus zene klubvilágát jeleníti meg hasonló formában, mint a Guitar Hero sorozat.
 

/>
DJ Hero teszt - 2. kép

DJ-nek lenni jó, hiszen egész éjszaka táncoltathatjuk az arra éhező embereket, azonban egy igazi lemezlovas gyakran éveket gyakorol méregdrága keverőpultokon, s a kezdeti próbálkozásokat legfeljebb csak a haverok által szervezett házibuliban hallhatják néhányan. Ahhoz, hogy hatalmas klubokban táncoltathassuk meg a nagyra nőtt, ritkás hajú úriembereket és plázacica-menyasszonyaikat, nos, ahhoz évek munkája kell, valamint olyan kapcsolatok, amelyek lehetővé teszik karrierünk beindulását. Azoknak szól a DJ Hero, akik se kapcsolatokkal, se tehetséggel nem rendelkeznek, ellenben van otthon egy konzoljuk, amivel tudnak játszani. A DJ Hero nagyjából jól veszi az akadályt, hogy bevezesse az átlagos embereket a lemezlovas szakma világába, de bizonyos pontokon sajnos nem teljesít a legjobban, legalábbis európai szemmel nézve.


DJ Hero teszt - 3. kép

Új típusú Hero játékhoz új kiegészítő is dukál, a DJ Hero egy keverőpulttal a dobozban érkezett a boltokba. Az eszköz rendkívül impozáns, és tökéletesen ellátja a feladatot, amire tervezték. A szerkezet egy lemeztányért, három gombot, egy crossfader-t és egy tekerő kart foglal magában, valamint egy apró felnyitható részt is, ahol a kontrollereken látott egyéb gombok találhatóak meg. A tányér 360 fokban forgatható, s a rajta található három színes gomb kényelmesen simul az ujjaink alá. A crossfader három állású, jobb-középső-bal, de kissé talán túl érzékeny, így a kritikusabb pillanatokban könnyen el lehet téveszteni a megfelelő pozíciót. Kis gyakorlással azonban megszokható a használata, hiszen nem feltétlenül kell pontosan a megfelelő pozícióba állítani a tolókart. Az utolsó kis kallantyút csavargatni lehet, segítségével a zenék hangszínét lehet változtatni egy kicsit, s bár nem feltétlenül a játék szerves része ez a funkció, azért nagyon szórakoztató a használata. A felhajtható részben található gombok pusztán arra valók, hogy a menüben egyszerűbb legyen machinálni, más funkciójuk nem nagyon van.

DJ Hero teszt - 4. kép

A játék indulásakor megkérdezi a program, hogy a bal vagy a jobb oldalon legyenek-e a gombok a lemeztányéron, így ki-ki beállíthatja magának a megfelelő pozíciót. A DJ Hero az eddigi leghosszabb tutoriallal rendelkezik, amit hasonló játékokban láthattunk, de érdemes végigcsinálni minden egyes részét, hiszen fontos dolgokat tanulhatunk meg belőle. A tutorial legnagyobb problémája, hogy egyetlen zenét foglal csak magában, így a közel húsz perces betanító rész alatt garantáltan megőrülünk a Queen számától, de ez legyen a legnagyobb baj. Cserébe rögződik tudatunkban a szkreccselés mibenléte, a crossfader használata, s ez a fontos, hiszen a játék legnagyobb részében ezt a két funkciót kell majd tökéletesen elsajátítanunk.


DJ Hero teszt - 5. kép

A szkreccselésnek több fajtája van, hiszen vannak olyan szekciók, ahol bármely irányba tekerhetjük a tányért, de vannak olyan helyzetek is, amikor csak adott irányba mozdítható el a tányér. Ezeket a helyzeteket apró nyilak mutatják, ha kétirányú a nyíl, akkor mindegy az irány, ha csak egy irányú, akkor a nyílnak megfelelő irányba kell elmozdítanunk a lemezt. Szkreccselni könnyű, és a DJ Hero legszórakoztatóbb része, különösen azért, mert a zenékben is hallható a hatásuk. A crossfader-el már jóval több bajunk lesz, de egy kis gyakorlással minden akadály legyőzhető. A lemezsávon, ahol az apró, Hero játékokban látható gombocskák lefele gördülnek, összesen három sáv található. Ezek különféle színkódokkal vannak ellátva, s a hozzájuk tartozó, a lemeztányéron megtalálható három gombot szimbolizálják.

Ha a képernyő aljára nézünk, láthatjuk, hogy a két szélső sáv alatt két külön állás van. A crossfader elmozdításával ezt a két állást változtathatjuk: ha a kar középen van, akkor mind a három képernyő alján lévő kör középen van, ha balra toljuk a kart, akkor a bal oldali kör balra csúszik ki, ha jobb oldalra toljuk, akkor a jobb oldali kör csúszik el jobbra. Ez bonyolultan hangzik, de játék közben teljesen átlátható és érthető a funkciójuk. Ha játék közben a legördülő gombokat tartalmazó jobboldali sáv hirtelen ugrik egyet jobbra, akkor a kart is jobbra kell tolni, ha visszaáll az eredeti helyére, akkor a crossfader karját vissza kell állítani középre. A probléma annyi, hogy nagyon érzékeny a tolókar, ezért gyakran fogjuk a megfelelő pozíciót elrontani a játék elején.


DJ Hero teszt - 6. kép

Az effekt-tekerő lényege, hogy bizonyos szekciókban lehetőségünk van tompítani vagy felélesíteni a zene hangzását. Igazából nem kötelező a használata, de ha igazi DJ-nek akarjuk érezni magunkat, akkor jobb, ha megszokjuk a használatát. Ezzel ugyanis tényleg olyan hatást érhetünk el, mintha mi manipulálnánk egy rövid ideig a zene hangzását, így rendkívül sokat ad az élményhez. Található még egy eufória-gomb is a szerkezeten, amely pirosan kezd el villogni, ha kigyűlik az eufória-méterünk (a hasonló játékokban ez a Star Power szokott lenni) Ha eufóriát használunk, akkor egy rövid ideig dupla pontokat szerezhetünk, valamint a crossfader-rel se kell foglalkozni, hiszen automatikusan sávot vált a játék helyettünk. Ezzel azonban csúnyán meg is lehet szívni, hiszen ha elmúlik az eufória, akkor visszaugrik a sáv alatti kör az eredeti helyére, s ha nem figyelünk erre, akkor súlyos pontokat veszthetünk, így nem érdemes az automatikus váltásra hagyatkozni. Ha nagyon jól játszunk, akkor lehetőségünk adódik egy rewind-ra is, amelyet egy zölden villogó nyilacska fog jelezni a képernyőn. Ilyenkor ha 360 fokban megpördítjük a lemezt, a zene visszatekerődik egy korábbi pontra, aminek hatására jóval több pontot érhetünk el.


DJ Hero teszt - 7. kép

Bizonyítani úgy kell, hogy különféle klubokba látogatunk el, ahol 3-4 egybekevert számot kell egymás után lejátszani. Egy ilyen eset jó negyed óra játékot jelent, s mivel rengeteg klub van, ezért a játék egészen hosszúnak számít. Lehetőségünk van saját playlist létrehozására is, továbbá ha van gitárunk, akkor néhány szám erejéig egy barátunk is csatlakozhat a játékhoz. A játékmenet a szokásos Hero vonalat követi: zenélj minél jobban, gyűjtsd a csillagokat a következő pályák megnyitásához, és hasonlók. Zenészünket ezúttal is szépítgethetjük, gitár helyett fejhallgatókat, deckeket, sample-eket vásárolhatunk, így mind a külsőnket, mind a zenében lejátszható saját hangjainkat kedvünkre változtathatjuk.

DJ Hero teszt - 8. kép

Grafikailag ne várjunk többet a hasonló játékoknál, hiszen itt is a színes gombocskák képezik a fő játékot, a háttérben zenélő DJ és közönsége pedig a szokásos minőséget képviseli. Ami kissé zavaró, hogy bizonyos részeknél elkezd ugrálni a kép, ami a basszus erejét hivatott reprezentálni, mégis kissé szembántóan hat. Ami viszont számomra, s szerintem sokak számára negatív lesz a DJ Hero-val kapcsolatban, az a zenei lista. Érthető, hogy miért választottak ilyen zenéket fejlesztőcsapat tagjai, hiszen egyrészt az amerikai piacra tervezték a játékot, másrészt a szkreccselés miatt, amely szerves része a játéknak, nem lehet mindenféle muzsikát belerakni a játékba. Azonban európai szemmel nézve igencsak felháborító, hogy ilyen zenéket kell hallgatnunk egy DJ-zésről szóló játékban. Bár találhatunk egy pár számot, mint pl. Benni Benassi, amik az itthoni klubélet szerves részét képezik, de amikor ismét Gorillaz meg Rihanna számok egybekevert verzióját kell hallgatni, az azért gáz. Se egy Tiesto, se Drum and Bass, House, semmi ilyesmit ne várjon az, aki beruház a játékba. Helyette van tucatnyi rockszám, popslágerek, meg néhány rap szám is, amik mondjuk érthetőek, s nem is rosszak szkrecccselés szempontjából, de azért egy ilyen játéktól jóval elektronikusabb vonalat vártunk volna. Mindegy, majd a letölthető tartalmakból biztos kapunk olyan zenéket, amik az elképzeléseinknek megfelelőek, de aki először ül le játszani a DJ Hero-val, az kissé átvágva érzi magát a zenei lista láttán.

DJ Hero teszt - 9. kép

A DJ Hero mégis egy frissnek ható játék, a keverőpult remek, használata szórakoztató, s ha el tudunk tekinteni az egyébként nem rossz, csak éppen nem ide illő zenei listától, akkor remekül fogunk szórakozni vele. Nem jár annyi zajjal, mint egy dobkészlet, lehet online játszani, ha van gitárunk akár ketten is szórakozhatunk vele, szóval akit érdekel a produktum, annak bátran ajánlom a megvételét. Aki viszont hidegrázást kap a Hero játékok popdalaitól, az várjon a következő részre, hiszen már most borítékolhatjuk, hogy ennek a játéknak is ezer változata fog megjelenni. Így talán egy olyan is, amiben végre olyan zenék lesznek, amik illenek a DJ szakmához.

DJ Hero / Tesztplatform: XBOX360

jó lesz ez!
  • Stílus: Ritmusjáték
  • Megjelenés: 2009. október 30.
  • Ár: 19.990 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • keverőpult
  • ötletes játékmenet
  • gitár-kompatibilis
  • nem megfelelő zenék
  • hosszú tutorial
  • Hang
    6
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    8
7.8
DJ Hero, ami az elektronikus zene klubvilágát jeleníti meg hasonló formában, mint a Guitar Hero sorozat. '>
DJ Hero, ami az elektronikus zene klubvilágát jeleníti meg hasonló formában, mint a Guitar Hero sorozat. '>
5 hozzászólás

Vendég

16 éve, 9 hónapja és 26 napja

Szerintem meg pont ellenkezőleg: Olyan zenék vannak benne, hogy ledöbbentem, mai slágerek remixben, sőt a valós tuctuc zenék közül is megtalálható jó pár. Személy szerint a tracklist miatt az egyik kedvenc játékom... mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 10 hónapja és 3 napja

nekem nagyon teccik, a gitározás nem az én világom, ez viszont nagyon jó

válasz erre

Vendég

16 éve, 10 hónapja és 3 napja

Bejövős!

válasz erre

marco

16 éve, 10 hónapja és 3 napja

A zenei lista nekem is döbbenet volt, amikor megláttam. Nagyon vártam én is ezt a játékot, de sajnos 20 perc játék után abbahagytam. Ez sem az én világom.szomorú smiley Majd talán egy új tracklist javít a helyzeten.

Ettől függetlenül, akik a gh-t szeretik, azoknak ez is be fog jönni, az biztos, nekik érdemes beszerezni. De a Hajógyári szigetre járóknak semmiképp!kacsintó smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 10 hónapja és 3 napja

nagyon gagyi játék. lehet, hogy én vártam sokat tőle. nem szeretem a rckzenét, a tesóm meg állandóan gh-zik. gondoltam majd én ezzel. nahát nagy tévedés. ahogy a cikkben is van, jobb zenék kellenek ide, ezekkel nem tudtam semmit kezdeni. nekem nem tetszik.

válasz erre
DJ Hero
19.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja