Devil May Cry: Definitive Edition teszt

Félelmetes sebességgel cikázott a mit sem sejtő emberek között, majd egy fertályórányi eszeveszett rohanás után egy teljesen átlagos mellékutcában, egy teljesen átlagos pincét választott pihenőhelyül. Nagyobbacska, félhomályba burkolózó helység volt, mindössze néhány, pókháló lepte asztal és szék, valamint egy szebb napokat is látott söntés terpeszkedett a sarkokban. Alig csukta be maga mögött az ajtót, amikor is az egyik homályos foltból halk, gúnyos nevetés és taps kíséretében egy magas, rövid hajú ifjú lépett elő.

Koszos trikójában, alvadt vér színű bőrkabátjában és vidám tekintetében semmi fenyegető sem volt, noha a hátára szíjazott gyönyörű egykezes kard, valamint a derekáról lelógó iker pisztolyok mást sugalltak. Már azt hittem sosem érsz ide, démonka, legalább öt perce várok rád - mondta a srác vidám hangon. A túlvilági lény pupillája kitágult, ahogy felismerte az idegent. Szavakra már nem volt szükség, az egymásnak feszülő tekintetekben csak halál lakozott, nem éppen a gyors és kíméletes fajtából.

Mi a furcsa a képen?

Vad hördüléssel vetette volna magát a szertelen fiúra, de a koponyájának nyomódó dupla pisztolycső megállásra kényszerítette. Nem is látta hogyan és mikor mozdult ellenfele, hiszen egy pillanatra sem vette le tekintetét róla. A döbbenet az arcára is kiülhetett, mert a pisztolyok mögül csak elégedetlen dünnyögés hallatszott. Tényleg ennyire alábecsültök engem? - kérdezte kicsit felháborodottan Dante. Nem öltem még eleget a fajtátókból? De igazad van, minek is húznám az időt, ha úgysem értesz engem.

Mondd csak szolga, voltál már egyszerre két nővel? A választ meg sem várván húzta meg a páros fegyver ravaszait. A dördülések fülsüketítőek voltak ebben a zárt térben, noha inkább a kabátjára csöpögő testnedvekkel foglalkozott a furcsa idegen. Lányok - futó csók a két mintázott pisztolyra - ma sem hagytatok engem cserben. Kár hogy nem vehetlek titeket feleségül. Most nézzétek meg, ez az undorító izé összevérezte a második kedvenc piaemelgető karom - őszinte dohogással nyúlt a kilincs után, amikor valami rossz érzés miatt visszanézett kicsontozott ellenfelére.

A démon éppen akkor ült fel egy vörös színben pulzáló körben, ibolyaszínben égő szemeit az ifjúra emelte. Karjait felemelvén halk csikordulások hagyták el a száját - nevetett. Tényleg azt hitted Dante, az áruló Sparda fattya, hogy egyedül jöttem el érted? Szavait megerősítendő, tucatnyi lángoszlop csapódott ki a padlóból, bennünk sötét árnyalakok motoztak. Komolyan, már hétfőn sem hagytok békén? Ráadásul csak ennyien? Mikor tanuljátok már meg végre, hogy velem nem érdemes szórakozni? Miközben beszélt, mint egy gyengéd szerető, óvatosan megsimogatta és tokjába csúsztatta a fegyvereket és a hátára szíjazott kard markolata felé nyúlt.

Nem is tudom, hogy láttam-e már valaha olyan lejárató és alázó kampányt a közelmúltban, mint amit a játékos társadalom művelt a Ninja Theory-val és az általuk babusgatott DmC játékkal. Sokszor és sok helyen kifejtettem már, hogy mit is gondolok a manapság oly divatos népbetegség, azaz a régi játékok HD-ba való felhúzása és újbóli eladásáról, ezért amikor meghallottam, hogy egy bizonyos kiadó (akit nevezhetünk Cashcompnak is, szerintem még ők se sértődnének meg rajta) rebootot készít a PS2 és a hacnk'n slash éra egyik legmeghatározóbb címéből, a Devil May Cry-ból, akkor egy kicsit nekem is elgurult a gyógyszerem.

Hadzsime

Mint utóbb kiderült, egy teljesen új részről lesz szó, ami mégse annyira az, mert a szériát és fehér hajú hősét a siker útján elindító első rész újragondolása lesz. Ezzel egy picit ki is fogták haragom vitorlájából a szelet, örök optimista lévén úgy gondoltam, hogy akár egy jó dolog is kisülhet az egészből, mert legalább vették a fáradtságot, hogy erőforrást nem kímélvén az alapoktól húzzák újra az egészet.

Ahogy azonban érkeztek az első képek és videók a dologról, úgy ment el nagyjából a kedvem is az egész ördögsiratástól. Narkós, leginkább egy díler és strici külsővel megáldott, metroszexuális főhős, darabokra széteső házak meg anyámkínnya. Őszintén, látok ilyen parádés férfiakat az utcán pont eleget, minek bámuljak még a tv-n is egyet? Aztán szerencsére nem lett igazam, ugyanis az utóbbi idők egyik legjobb kaszabolós dolgát tették le az asztalra.

Rettenetesen sok órát öltem bele az eredeti változatba, de eljött az idő, hogy Dante is megkapja a maga kis újradefiniált kiadását a jelenlegi konzolokra. Full HD felbontás, 60 fps, egy csomó DLC meg Vergil, mint játszható karakter - ezekkel az extra paraméterekkel adták ki újra a játékot. Ha esetleg kimaradt volna az előzmény, akkor íme, egy kis gyorstalpaló a cucc komolyságából.

Bár alaposan megfiatalított hősünk, Dante nem ezt igazolja. Limbo City kedvenc night clubjában tivornyázik épp két hölgyeménnyel egyszerre, akiket aztán némi győzködés után lakókocsijába invitál (itt most sok Blöffös hasonlat ugrott be az objektumra). Igen, D annyira meleg, hogy egyszerre két lányt pipáztat, ultra gay! A dolgok azonban hamar rosszra fordulnak, mivel kora reggel egy szemrevaló hölgy kopogtat a bizalomgerjesztő objektumon, miszerint hősünk valahol nyomot hagyott és egy vadász démon épp útban van errefele.

Hadzsámá

Ahogy ez a beszélgetés elhangzik, Dantét egy másik síkra, a Limbóra rántja át ez a bizonyos démon és kezdetét is veszi a nagy kaland. Legnagyobb megdöbbenésemre egészen kiváló (a stílus keretein belül) történetet sikerült kerekíteni a játék köré, ami ugyan majdnem totálisan eltér az első résztől, de legalább sokkal változatosabb és jobb, ráadásul még spoilerek is vannak benne, amiket nem is nagyon szeretnék lelőni.

Oké, mondja a kő DmC rajongó, van valami körítés is a gyilok mellé, elfogadom. De mi van a többi résszel, amitől végül is klasszikus lett? Gondolván itt a több szintű nehézségre, a nagyon király harcrendszerre, a titkos küldetésekre, a brutál főellenfelekre és az állkapocs leejtő külcsínre valamint a fülbemászó zenékre?

A grafikára már a PS3-as kiadásban sem lehetett nagyon panaszkodni, noha azért messze volt a kiugróan gyönyörűtől. Ugye Unreal Engine alatt futott az egész, amit szépen gatyába ráztak a fejlesztők, viszont pár bug még így is maradt benne, gondolok itt a néha belassuló átvezetőkre, a ricegő élekre, meg a néhol előforduló alacsony felbontású textúrákra.

Szerencsére ezekre külön odafigyeltek, így tükörsimán fut az akció ebben a változatban, természetesen FullHD felbontásban. Viszont ettől függetlenül, ha csak technikai oldalról nézem, azért bizony már alaposan eljárt a dolog felett az idő, mert hiába van sok dögös lány a játékban, bizony a feneküknek elég kocka a formája, hogy csak egy példát említsek.

Viszont, ha az egészhez hozzáadunk egy olyan egyedülálló stílust, amivel az új DmC rendelkezik, akkor garantálom, hogy sok pályán az állunkat fogjuk keresgélni. Iszonyat elborult ötleteket építettek be egyébként, elég, ha a diszkós pályára gondolunk. Emiatt fogunk örülni neki, hogy mégis elkészült ez a port, mert az új kiadás az egész őrületet a hatványra emeli, elég, ha megnézitek a mellékelt képeket. Ami nagyon tetszett, hogy gyakorlatilag két párhuzamos sík fut egymás mellet, a démoni Limbó és a normál világ.

Kéne egy ilyen tv otthonra is

Ezek között nem tudunk váltogatni sajnos, de azért ezzel kapcsolatban is lesz néhány szép kis meglepi.



A játékmenetet nézvén megállapíthatjuk, hogy sokkal kiforrottabb lett az új DmC, még az előző változathoz képest is. Természetesen a kombó rendszer maradt, csak úgy, mint az alap fegyvereink, azaz Ebony és Ivory, a két pisztoly, valamint hű kardunk, a Rebellion. Érdekes újítás, hogy kapunk két ördögi illetve két angyali fegyvert is, amik között kedvünkre válogathatunk. Hogy érthető legyek: az alap támadásokat a kardunkkal fogjuk megtenni, viszont ha egy dedikált gombot (jobb vagy bal ravasz) nyomva tartunk, akkor a fent említett angyali vagy ördögi cuccokkal fogunk harcolni.

DmC: Definitive Edition videótesztünk Dennis-el:

Nézd nagyban ezt a videót!

Ez egyrészt azért lényeges, mert brutális kombókat hajthatunk végre a segítségükkel, másrészt pedig kapunk leginkább a Darksiders-re emlékeztető ügyességi részeket, ahol a fent említett páros valamelyikét kell majd használnunk. Higgyétek el, leírva sokkal bonyolultabban hangzik, mint élőben, bár az tény hogy némi gyakorlást igényel majd a megszokása, viszont ha belejövünk, akkor aztán elindul az aratás!

Körbe, körbe, karikába

Természetesen a pályák végi értékelések maradtak, itt ugyanazona dolgokat nézi a gép, mint eddig, azaz milyen látványosan harcoltunk, hányszor haltunk meg, mennyi idő alatt teljesítettük az adott pályát, hány tárgyat használtunk. A legjobb rang az SSS, amiért nagyobb nehézségeken tényleg vért fogunk izzadni, de ugye a széria sosem a könnyedségéről volt híres.

Apropó könnyedség! Az utolsó két nehézségi fokon, a Heaven and Hell-en, illetve a Hell and Hell-en garantálom, hogy olyat fogunk szívni, mint eddig még sosem. Az első még hagyján, mivel itt mindenki (mi is és az ellenség is) egy ütéstől meghal, viszont a másikon csak mi, az opponenseknek ugyanis rendes energiájuk van. Ideges típusú embereknek ennek elkezdését nem nagyon ajánlom.

Ha a tartalmat megvizsgáljuk egy pillanatra, akkor itt konkrétan le fog esni az állunk. Normál módban ugye az alapjáték olyan 10 órányi szórakozást biztosított, plusz ugye ott voltak még a titkosabb küldetések, meg aztán a végén a Bloody Palace. Viszont a játék elindítása után rögtön találkozunk a legnagyobb újdonsággal, a Vergils Downfall nevű küldetés csomaggal, ahol a későbbi antihős szerepében tetszeleghetünk.

Ezen kívül még egy turbo módot is elindíthatunk, ahol az amúgy sem lassú tempót még 20 százalékkal feljebb pörgethetjük. Bátran ki merem jelenteni, hogy aki ki akarja maxolni a programot, az alaposan kösse fel a nadrágját.

Sokszor mondtuk már, hogy egy-egy jól sikerült zenei betét mennyit tud dobni az egész játéknak az élményén. A DmC dalait két előadó, Noisia, valamint egy norvég metálbanda, a Combichrist adja. Nem is tudnám megmondani, hogy mikor hallottam ennyire király elektro-metál-technó dalokat! Képzeljük el a szitut, megjelenik n+1 dög és ezzel egyetemben olyan muzsika szól, ami alatt elfelejtünk mindent és csak az ellenségek darálásán jár az agyunk. Zseniális.

És nem, itt nem lesz Gangnam Style. Viszont amitől a legtöbben féltünk, Dante átalakításától, jelenthetem, hogy szerencsére nem lett baj belőle, sőt! Sokkal fiatalabb mint eddig, viszont a stílusa pont olyan hűvös mint a Kórház a város szélén kriptája illetve badass, mint Kojak nyalókázás közben.

Jegyeket, bérleteket!

A technikai bogarakat leszámítva egy igazi negatívumot tudok felsorolni, az pedig a főellenfelek és a velük való összeakaszkodás. Természetesen itt is Mundus a főgoni, meg van még pár alattvalója, de a boss harcok és maguk a rossz karakterek olyan szinten gyengék hogy egy picit mindegyik után csalódott voltam. Ha ez még nem lenne elég, a velük való harc is nagyon könnyű. Azért ettől a résztől többet vártam volna.

Ha visszaolvastok a tesztben, láthatjátok, hogy már így is nagyon megéri a pénzét, de a legjobb dolgot nem is említettem még! A többi kurrensgen játékhoz képest budget áron jött a cucc! Szóval eszméletlen stílusos, borzalmasan kibővített, nagyon jól játszható a Definitive Edition, amire teljes áron is azt mondanám, ha kimaradt, vegyétek meg. Így viszont, hogy több ezer Forinttal olcsóbb mindennél, szinte kötelező vétel!



Az ajtó egy koporsófedél némaságával csukódik be utána.