De ne rohanjunk ennyire előre, vizsgáljuk meg egy picit közelebbről ezt a piros kezeslábast viselő macskajancsit, aki talán ismerős lehet a bűn rossz Wolverine Origins című mozifilmből Hősünk polgári neve Wade Wilson, foglalkozását tekintve profi zsoldos és bérgyilkos, mentális státusza azonban finoman szólva is labilis. Ha jól emlékszem, az 1991-ben kiadott Új mutánsok egyik részében debütált, tehát nincs olyan illusztris múltja mint sok más hősnek. Eredetileg ő is annak a katonia programnak volt része, mint Wolverine, nem is meglepő hogy a képességeik is hasonlítanak.
Persze már nyolcmillió spin-off meg egyéb rész jelent meg képregény formában, így nagyon nehéz összefoglalni az ő karakterét, de talán a regenerálódás és az őrültsége emelhető ki, illetve az, hogy dumál. Egyfolytában és megállás nélkül, ráadásul olyan hülyeségeket, hogy szem nem marad szárazon tőle, azt garantálom! Szóval adott egy ilyen fura fiú, de a High Moon Studios-nál úgy gondolták, hogy simán elbír egy játékot is a DP franchise, ha már úgy is készülődik az egész estés mozi is Ryan Reynoldsal a főszerepben. Azonban ahogy az értékelőben látjátok, nem igazán jött össze ez a stúdiónak, de lássuk inkább a részleteket.
Új játék indításánál olyan túl sok opciónk nincsen a Challenges menüponton kívül, ezért bökjünk is rá a New Game feliratra. Itt meg is kell álnom egy pillanatra, ugyanis már a kezdőképernyőn szembesülünk a stuff legjobb részével, a nagyon vaskos poénokkal. Deadpool a kedvenc karosszékében terpeszkedik, néha megvakarja a férfiasságát, nem éppen irodalmi módon, vagy megkopogtatja a kamerát és megkérdez minket, hogy itt nálunk vannak-e jó csajok, hogy aztán a monológ végén megnyomjon egy gombot, és Terminátor módjára eltűnjön a képernyőről, feltartott hüvelyk ujjal.
Én már itt sírtam, de a játék egyik legélvezetesebb húsz perce csak ez után jött: megkaptuk hősünk irányítását a lakásában. Ez gyakorlatilag egy tutorial rész, de fél órát simán el tudunk itt bíbelődni, amit mindenkinek erősen ajánlok, mert így tudunk a program debilségére kellő módon ráhangolódni. Ne legyünk lusták, próbáljunk ki mindent az apartmanban, garantálom a heveny kacagást eközben.
A történettel is megismerkedünk közben, ami igazából annyiból áll, hogy Deadpool rettenetes módon unatkozik, ezért akar egy saját videójátékot. Fel is hívja a HMS főnökét, aki először meglehetősen elutasító, viszont némi közjáték után beadja a derekát, igaz, hogy közben valószínűleg csődbe viszi a céget, de Deadpoolért mindent! Meg is kapjuk az első feladatunkat, likvidálni kell egy tv mogult, hogy aztán egy kicsivel később jól összekuszálódjanak a szálak. A történettől ne várjunk semmit, hiszen az anyag semmilyen szinten sem tudja magát egy percig komolyan venni, de pont ez a jó benne. Ahogy haladunk előre, természetesen csatlakoznak hozzánk újabb hősök, mint például Cable és Wolverine, de azért csekkoljuk le a biográfiájukat a menüben, az se lesz egyszerű kör!
Oké, nagyjából eddig tartottak a pozitívumok, lássuk akkor hogy hol is vérzik el az anyag. Kezdjük talán a legszembetűnőbb résszel, a grafikával. Én értem, hogy alapjába véve máson volt itt a hangsúly, de azért egy picit megerültetthették volna magukat a fejlesztők, mivel olyan közepesen retek minden. A helyszínekben nulla élet van, rettenetesen sok az ismétlődő elem, az alacsony felbontású textúra, a programhibák és még sorolhatnám, de azt hiszem elég, ha megnézitek a képeket. A karakterek amúgy nem lennének rosszak, de a sivár, ingerszegény környezet teljesen hazavágja az egészet, kár is több szót vesztegetni erre. Ha még nem mondtam volna, maga a játék amúgy egy külső nézetet használó, kaszabolós ? lövöldözős történet, sokat építve a neves elődöktől.
Ez mondjuk még akár jól is hangzik, viszont sajnos itt is elég gyatra let a megvalósítás! Hiába tudunk egy rakás kardot meg puskát megnyitni, fejleszteni több lépcsőben, ha amúgy elég rátenyerelni az alap kombóra és egy gagyi button mash szintjére lesüllyedni. Pontosítok, mert a kardozás még cask a helyén van, de a lőfegyverek, na, azok igazán viccesek lettek, mert rajta kell hagyni a célkeresztet az ellenségeken pár másodpercig hogy befogjuk őket, viszont a legkisebb mozdulatra is elugrik a célkereszt. Lesz majd pár ügyességi rész is, de ezeket kellett volna totálisan elfelejteni, mivel az ugrás gombra nem azonnal reagál hősünk, valamint a kamera sincs túl sokszor a helyzet magaslatán.
Említettem a fejlődés opcióját is, azonban itt semi újat nem találunk, a katonákból kivert különböző színű érmékkel tápolhatjuk magunkat. Az életerőnk amúgy magától regenerálódik vissza, nincs semmilyen pack a játékban amit nagyon fel tudnánk használni. Akadnak fő és mini bossok is, de sajnos itt sem sikerült semi változatosat összehozni, abszolút felejthető mind sajna. Hogy valami jót is mondjak azért, a szinkronhangok zseniálisak lettek, valamint a zenék sem rosszak.
A tartalom amúgy rendben van, olyan nyolc órát simán el lehet szórakozni az anyaggal, plusz ott vannak ugye a különböző extra kihívások is, viszont azt garantálom, hogy senki sem fog még egyszer nekiugrani a stuffnak magasabb nehézségi szinten, mivel gyakorlatilag azért a poénok nagyobbik része is cask egyszer üt. Ja, remélem azt mondanom sem kell, hogy valamennyi angol tudás szükségeltetik ezen viccek megértéséhez, ráadásul elég hadarósan beszél hősünk, szóval ha nem rendelkezel legalább alap szintű angollal, bele se kezdj a játékba!
A programot rettenetesen nehéz értékelni, mert ha objektíven nézzük, sajnos nem ér többet négy, esetleg öt pontnál, mivel a grafika kis túlzással előző generációs, a játékmenet szintén, ráadásul túl sok kihívás sincs benne. Viszont ha tudsz angolul, komolyan mondom, legalább egyszer végig kell játszanod, sírnod és zokognod az egészet, mivel szerintem az utóbbi idők egyik, ha nem a legviccesebb programja!
totyak
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaMost lehet, hogy rosszindulatú leszek, de ez a figura a játékban olyan, mint Pókember idióta kiadásban 😄
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaEz a játék nagyon szar lett. Egy ilyen képregény-legendához sokkal jobb videójáték illene!
jezzahun
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaakkor nem egy nagy durranás,akkor így ki is hagyom…🙂
csirkee
12 éve, 6 hónapja és 5 napjahmm pedig azt hittem, hogy jobb lesz 🙁 nagy kár érte
rdave
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaHát igen, én is jobbra számítottam, de legalább Deadpool humoráért végigjátszható.
csirkee
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaIgen, a humora az hatalmas, eleve a tok borítója is nagyon jó 🙂
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaSokkolóan szar game…😖
marduk
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaSzerintem a csávó benne kicsit úgy néz ki, mint Pókember, csak nem tud hálókat lőni, meg +20 kiló. Nem tudom, nekem kísértetiesen hasonlít rá szerintem xd. Amúgy amikor megnéztem Steamen az infókat róla, akkor én se fűztem nagy reményeket hozzá, és ezek szerint nem sikerült valami jóra. De hát van ez így.
oregem
12 éve, 6 hónapja és 5 napjalegnagyobb játék 😄
tj_1
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaEzt a játékot amióta kiadtak azóta szeretnem
skywaker99
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaez a játék majdnem olyan mint a pókember csak biztos nem tud hálót lőni lol :d 😛
koppee
12 éve, 6 hónapja és 5 napjaSzerintem egész jó kis játék. Én sokat nevettem rajta, de sajnos kicsit monotonná vált a végére a játékmenet 🙁
Megéri kipróbálni, legalább addig amíg meg nem unja az ember, mert addig sokat lehet rajta szakadni 😄D
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaHát ez az a legnagyobb probléma hogy cak röhögni lehet rajta semmi mást.🙁 Játékélmény nulla.
GameChannel User
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaSzomorú, hogy nem képesek egy komplex játékot csinálni. Azt hiszik h egy jó ötlet elég ma már🙁
angryknight
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaNekem tetszik de ha nem deadpool lenne benne akkor nem kéne 😛
italianman
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaŐrült egy karakter az biztos.
arsfunr08y
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaJókis játék lehet 🙂
imesz
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaNemrossz eleég sokat toltam vele elég jó benne a humor is csak ajánlani tudom a gamer társaságnak (:
badam10
12 éve, 6 hónapja és 4 napjaKirály játék!
balazsy
12 éve, 6 hónapja és 4 napjajó kis játék
bence07141995
12 éve, 6 hónapja és 4 napjakirály játék
marduk
12 éve, 6 hónapja és 3 napjaAmúgy nekem most esett le, hogy Deadpool is Marvel figura xD
linkedhornet
12 éve, 6 hónapja és 3 napjaPc-re egyébként merre kapható, mert 576-nál láttam kiírva, hogy a Pc verzió 11.-én jelenik meg de azóta is csak előrendelhető stádiumban van…
doublew
12 éve, 6 hónapja és 3 napjaSteam-en megbirod venni! http😕/store.steampowered.com/app/224060/
sziky
12 éve, 6 hónapja és 3 napjaSzerintem elfogultak az emberek ezzel a programmal! Semmi újdonság, semmi kiemelkedő és ezeket a hibákat csak azért nem róják fel neki mert „fúúúú de jó, Deadpool-lal lehet játszani”. Nekem nem jött be, vagyis igazából nem azt mondom, hogy rossz csak átlagos minden téren.
misa123
12 éve, 6 hónapja és 3 napjaNekem rohadtul tetszett
kokasbalazs
12 éve, 6 hónapja és 3 napjanagyon jó a hangulata a játéknak feldobja egyszerűen minden napomat !!
doublew
12 éve, 6 hónapja és 3 napjaÉn még nem próbáltam de nem is fogom. Nekem sok az az 50 euró érte!
kokasbalazs
12 éve, 6 hónapja és 3 napjaNe veszítsd el a fejed! Ahogy Deadpool mondja 😄
doublew
12 éve, 6 hónapja és 3 napjaMiért veszíteném el a fejem?😄 Nem értem miért irtad most ezt?!🙂
linkedhornet
12 éve, 6 hónapja és 3 napjaSteamen néztem én is, viszont nekem jobban bejönnek a dobozos verziók 🙂 De azért köszi, ha mást nem találok ott veszem meg…
vendeg
12 éve, 6 hónapja és 2 napjaNem értek mindenhol egyet a kritikával. A játék grafikája eléggé rendben van, kis motor is elég az extra grafikához. Ilyen gyors mozgású játéknak nem nagyon szabad erősebb igényt fektetni. A poénok hatalmasak angoltudás nélkül is. Nyugodtan belekezdtet bárki. A fegyverek is jók, szituáció függőek. Lőfegyverek pedig izlés kérdése. Játékmenet hatalmas, 7-8 pontot ér nálam, mer lássuk be, nem nagyon van jó konkurencia manapság, minden 10-ből 1 játék nyújt valamit amiért érdemes játszani vele. Kb. 8 óra kaszabolás és röhögés ami elől fel se akartam állni.
akos1203
12 éve, 6 hónapja és 2 napjaÉn a múltkor próbáltam ki és nekem nagyon tetszett. A története fura egy kicsit de a játékélmény az nagyot üt. Azt kell hogy mondjam hogy volt vele dolgom mire kijátszottam.
marduk
12 éve, 6 hónapja és 2 napjaA grafikával valahogy én se értek egyet. Azonban nem is egy olyan játék, amitől el kell ájulni, azt valljuk be. Meg én 13500 Forintot sokallom picit, mert a StarCraft 2 olcsóbb volt anno, pedig valljuk be, az messze lehagyta az akkori játékokat, de még a mostaniak nagy részét is. 🙂
vespament
12 éve, 6 hónapja és 2 napjaVolt szerencsém kipróbálni , állati jó.
rolman2012
12 éve, 6 hónapja és 1 napjaMikor kezdtem megunni mindig bejött egy jó kis átvezető amitől nagyon hangulatos lett a játék.
darkpocok
12 éve, 6 hónapja és 1 napjaA grafika nem nevezhető szépnek, a játékmenet és irányítás sem a legjobb, de aki egy kis nevetésre és kikapcsolódásra vágyik, annak nagyon tudom ajánlani.😄
balckhawk
12 éve, 6 hónapja és 1 napjaEgyetértek nagyon jó játék 🙂
marduk
12 éve, 6 hónapja és 1 napjaEzek szerint mindenképp ki kell próbálnom. 😄 Mondjuk nem néz ki olyan rosszul végülis.
balckhawk
12 éve, 6 hónapja és 1 napjaEléggé hasonlítanak xD
rkollar
12 éve, 6 hónapja és 1 napjaEz a legbetegebb játék amivel valaha játszottam.. 😄 Azok a szövegek.. komolyan mondom besírtam rajta! 😄
dright
12 éve, 6 hónapja és 11 órájaEgy kicsit én is csalódtam, jobbra számítottam
alcatraz13
12 éve, 6 hónapja és 11 órájanekem tetszik videók alapján, ha meglesz az új PC-m kipróbálom 😄
konczmartin
12 éve, 6 hónapja és 11 órájaValaki esetleg tudna valami véleményt írni róla, hogy érdemes-e megvenni vagy sem?
branc
12 éve, 6 hónapja és 10 órájaHát steamen most néztem 50euró(kb 13000ft) szerintem nem éri meg de 3-4 ezer az már inkább meg éri.Amúgy nekem tetszett a játék változatosak a helyek bár tényleg picit ingerszegény de az inger meg jön az ellenségtől bár végig csak csapkodsz ugrálsz csapkodsz ugrálsz.
lycanlord
12 éve, 6 hónapja és 7 órájaA cikk alapján nagyon érdekesnek tűnik 😄 és vicces is 🙂
Kár, hogy nem nagyon menne a gépen 😖
willthawheel
12 éve, 6 hónapja és 7 órájaÉn néha nagyobbat röhögtem fel azon, mikor az ellenség hullája félig a föld alatt, pattogva és csúszva-mászva tett meg egy távot… 😄 Vicces glitch… Lehetne sokkal részletesebb is, valóban, mind a grafika, mind a játékmenet. Azt ne is említsem, hogy minden 5. percben bele lehet akadni a textúrába, ami egy idő után nagyon idegesítő… Pénzt szerintem nem ér, max ha nagyon olcsón meg tudod szerezni. 😄 Amúgy meg a humor visz mindent, meg maga DP karaktere. 🙂
angryknight
12 éve, 5 hónapja és 3 hetena a játék kitolva jöhetnek a challenge játék módok
tibee984
12 éve, 5 hónapja és 3 heteHa nem lenne a sok humor ez elég kaka lenne 😛
tibee984
12 éve, 5 hónapja és 3 heteBele fogsz őrülni 😛
sandorxxx
12 éve, 5 hónapja és 3 heteMaga a jatek jo lattam az egeszet (vegigneztem)humoros az egesz 😄
linkedhornet
12 éve, 5 hónapja és 3 heteDeadpool még mindig nagyon menő 😄
nxtshare
12 éve, 5 hónapja és 3 heteHumor miatt jó, de maga a játék nem nagy szám 🙂
tibee984
12 éve, 5 hónapja és 2 heteAzok a kép aláírások 😄
reeper
12 éve, 4 hónapja és 3 heteVicces játék, de ez a stílus nem vonz. 😄
churchcore
12 éve, 4 hónapja és 3 hetenagyonjó! nagyon vicces!😄 csak a játékmenet lehetne jobb egy kicsit.
hank
12 éve, 4 hónapja és 3 heteszerintem egy olyan embernek aki szeret csak darállni és még finoman fogalmaztam annak érdemes belefogni ebbe a gamebe 😄
kutasisteve
12 éve, 4 hónapja és 3 heteEgyértelmű, hogy a poénok a legjobbak a játékban.
csd14prime
12 éve, 4 hónapja és 3 heteEz lehetne Game Of The Year,meg johetne masodik resz is,nagyon jo lenne 😄
gabor170
12 éve, 4 hónapja és 1 heteNekem nagyon tetszett, jó poénok vannak benne és nem túl nehéz játék.
italianman
12 éve, 4 hónapja és 5 napjaBelehet rajta halni .XD
hanziness
12 éve, 2 hónapja és 4 heteEgyszer végig lehet játszani, a poénok egész jóra sikerültek, de nekem egy kicsit a Devil May Cry 3-ra hasonlított a stílus terén.