Dark Souls 2: Scholar of the First Sin teszt

Lövésem sincs, hogy hányszor fogom még ezt leírni a 2015-ös naptári évben, de bevallom, nagyon unom már, hogy a kiadók így próbálnak meg nem kevés extra profitra szert tenni: a PS4-re (is) kiadott Dark Souls 2 FullHD és 60 FPS optikai tuningot kapott, valamint az összes eddig kijött DLC is fellelhető a korongon. Ha valaki megszámolja, hogy az öt hónap alatt ezt hányszor írtuk le a tesztekben, komolyan meghívom egy sörre.

Ha esetleg nem ismernétek a sorozatot: egy dark fantasy alapokra épülő, kihívásokban gazdag külső nézetes kaszabolást képzeljetek el, ahol se a sztori nincs a szánkba rágva, sem pedig a követendő útvonal.

Load save game

Vegyük is sorra az újdonságokat, mert szerencsére kapunk azért bőséggel ezekből. A grafika és a képfrissítés az, amibe talán a legjobban belenyúltak. Jelen esetben azért ez eléggé kétélű fegyver, mert ugyan tényleg szipiszupi mega felbontásban pompázik minden, viszont így sokkal jobban elő fog jönni, hogy bizony a külcsín eléggé elavult. Már a PS3-as változatnál sem ez volt a legerősebb rész, így viszont még jobban látszik a probléma. A 60 FPS-t nagyjából hozza az anyag, de amikor többen rontanak ránk, akkor bizony előfordult, hogy tisztességgel lezuhant ez az érték.

A második eléggé látványos újdonság az ellenfelek elhelyezése. Naivan, fütyörészve rongyoltam be a tutorial utáni első szakaszra, mivel azt úgy ismertem, mint a tenyerem, erre senki sincs a megszokott helyén, meg jött valami fehér jeti, ami úgy alázott meg, hogy több órára elvette a kedvemet a játéktól. Magyarul senki sem a megszokott helyén lesz, ráadásul a keményebb dögök sokkal hamarabb jönnek és a mennyiségük is kapott egy szorzót, ami alapjába véve sokkal nehezebbé teszi, pontosabban tenné az egész játékot, viszont a multi miatt ez nem így lesz.

Szép. De nem annyira

Ez a harmadik dolog, ami ráncfelvarráson esett át, ugyanis kettő helyett immáron három segítőt hívhatunk be magunk mellé, ami ugye magával vonzza azt is, hogy ha három profi arcot sikerül begyűjtenünk, akkor a leglehetetlenebb szituációk is sétagaloppnak tűnhetnek. Na jó, azért ez így nem teljesen igaz, de mindenképp könnyebb dolgunk lesz.

Ezt ellensúlyozván már kettő fekete fantom tud egyszerre az életünkre törni, ami meg szintén egy elég genya húzás a készítőktől, mert sok esetben már egy emberrel is megszenvedtünk, erre a nyakunkra dobnak még egyet, a biztonság kedvéért. De mit is várnék egy olyan játéktól, amit úgy reklámoznak, hogy meg fogsz halni.

Természetesen az eddig kiadott DLC-k is a csomagban vannak, így ha még nem maxoltuk ki saját szívatásunkat, menjünk el nyugodtan Shulvába, vagy esetleg a Brume Towerbe, ahol ezt garantáltan meg is kapjuk. Ha nem lenne elég ez esetleg az idegrendszerünknek és még mondjuk a joystick is épségben van, akkor verekedjünk még meg a néha feltűnő Aldiával is, hogy egy alternatív endinget megkamillázzunk. Szóval, ahogy látjátok, a tartalmi rész is kapott egy tisztességes vérfrissítést, így már 40-50 órában tudjuk magunkat ostorozni.

Load save game, ismét

Van még egy nagyon nagy hibája a stuffnak: ez pedig az ára. Ha a Borderlands esetében elgurult a gyógyszerünk miatta, akkor ez hatványozottan igaz ebben az esetben, mert írd és mondd, egy éve jelent meg az eredeti kiadás, szóval ez finoman szólva is pofátlanság.

Ettől függetlenül, ha esetleg az előző generáción valamiért kimaradt, és szereted az ilyen jellegű játékokat, akkor nyugodtan ugorj neki, mert ha megszokod és elfogadod a sajátságos rendszert, akkor remekül fogsz szórakozni.