Dark Souls 3: The Ringed City teszt

Egyfelől igazi örömünnep ez, mivel a Ringed City felvonultat mindent, ami miatt megkedveltük ezt az egész, kicsit mazochista szórakozást: kapunk új főellenfeleket, tovább találgathatjuk, fejtegethetjük a sztorit, új bejárható területeken arathat a halál, meg persze a lényeg, hogy egy szakajtónyi loot-tal gazdagodhatunk. Másrészt viszont ha eddig nem kedvelted a szériát, nem is ennek hatására fogod ezt megtenni, mivel például sokkal nehezebb lett, mint az alapjáték vagy az előző DLC, amit jól szimbolizál az egyik (opcionális) főellenség is.

A marketing csapat által mantrázott "Prepare to die" szlogen talán sosem állta meg ennyire a helyét, mint most. Pontosan ezért itt nem egy mezei letölthető tartalomról van szó, hanem tényleg egybegyúrták a kvintesszenciát, annak minden pozitív és negatív vonzatával együtt.

Nem hiába volt az a sok tekézés péntekenként

Megszoktuk már, hogy egy játék mérete és minősége közé nem tehetünk egyenlőség jelet, ugyanakkor határozottan előnyös, hogy nagyjából kétszer akkora az RC mint az előző, Ashes of Ariandel. Eleve a bejárható terület sokkal nagyobb, illetve az emlegetett főgenyákból is dupla annyi jár, egészen pontosan négy. Persze nem csak ennyiből áll a dolog, jóval több hús van a csonton, ami az Ariandel öt óra alatt teljesíthető kihívásai után mindenképp üdvözítendő dolog.

A nehézséget már említettem, de pontosítanék egy kicsit. Két helyről érhetjük el az új placcot: az egyik ilyen az alapjáték főellensége előtt található tábortűz, a másik pedig az AoA utolsó szörnyének legyőzése esetén megnyitható máglya. Ebből is látszik, bizony itt veterán playerekkel számoltak fejlesztőink, mert azért idáig eljutni nem egy egyszerű feladat.

Balszerencsémre egyetlen mentésem maradt meg a DS3-ból, egy Sorcerer, aki ugyan messziről irdatlan pusztítást tud rendezni, de ha közel kerülnek hozzá, akkor néhány csapás után simán fektethető. Mint utóbb kiderült, nem ő a legszerencsésebb választás, ha egy ismeretlen, veszélyekkel teli földön kell mászkálni. Időről időre, egyre gúnyosabban vigyorgott a You Died felirat a képernyőn, ráadásul nem csak a nyomorult, szemét módon trükköző bossok előtt és után.

Van két olyan hosszabb szakasz, ahol nem elég a ránk támadó dögök tömkelege, még a környezettel is meg kell küzdenünk. Gondolom, sejtitek, hogy milyen artikulátlan hörgések közepette átkoztam mindenkit a tervezők közül. Sosem hittem volna, hogy ilyen válogatott káromkodásokra vagyok képes.

Kéne egy napgép

Elnézést kell kérnem a szomszédoktól is, ugyanakkor bármennyire furcsán hangzik, de így, a halálokkal tanít minket a játék (mint ahogy a Bloodborne is tette ezt anno). Ezekkel a példákkal illusztrálja azt, ha rosszul játszunk, ha nem vagyunk elég figyelmesek, ha rossz taktikával megyünk bele egy összecsapásba.

Amennyiben ráérzünk a dolog ízére és sikerül keresztül verekednünk magunkat a nehezebb szituációkon, esetleg eltapossuk azt a főellenfelet, aki zsinórban harmincszor küldött pokolra minket, nos, az valami olyan eufórikus állapotba taszít, amit szerintem másik játék nem nagyon tud kiváltani. Amennyiben úgy érezzük, lehetetlenül elakadtunk, természetesen bármikor kérhetünk netes segítséget, esetleg megidézhetünk a mesterséges intelligencia által irányított NPC-ket.

Persze ez is kettős, mert így meg lehetőséget adunk arra, hogy vadidegenek minden további nélkül betámadjanak, amúgy is szorongatott helyzetünket simán lehetetlenné téve. Néhány új arénától és covenanttól eltekintve az online részhez egyáltalán nem nyúltak, ami nem is feltétlenül baj, hiszen az eddig is remekül működött. Ha csak azért vennénk a kontrollerünket a kezünkbe, hogy relaxáljunk és élvezzük a meglehetősen dark fantasy sztorit, akkor van egy rossz hírem.

A Witcherrel, illetőleg az új Mass Effecttel szemben a történetvezetés eléggé indirekt módon történik, azaz el kell olvasnunk a tárgyak leírásait, alaposan szemügyre kell vennünk környezetünket, valamint a látszólag teljesen lényegtelen párbeszédekből kell összeraknunk a puzzle egyes darabkáit, hogy pontosan mi is történt az epizódban.

Asszed azé, mer ekkora vagy, nem győzlek le? Na jó, tényleg nem

Amennyiben a Souls széria rajongója vagy, mondanom sem kell, hogy kötelező beszerezned ezt a kiegészítőt is, mivel több, mint valószínű, hogy ez volt az utolsó fejezet a franchise életében. Legalábbis egy jó darabig biztosan. Gyönyörű helyszínek, lehetetlen szituációk, érdekes, új elméletek várják az arra érdemes kalandorokat. Amennyiben még csak most ismerkedsz ezzel a meglehetősen komor, nyomasztó világgal, de már az alapjátékba is beletört a bicskád, akkor ezt gyorsan felejtsd is el, ez nem casual játékosoknak való vidék.