Csak a vak nem látja, hogy manapság szó szerint reneszánszát élik a vámpíros produktumok, legyen szó akár képregényekről, akár könyvekről, akár filmekről vagy videojátékokról... Habár utóbbi enyhe túlzásnak tekinthető, lévén míg a filmek és a könyvek esetében valóban elképesztően népszerűek a vérszívók kalandjai, addig a játékok tekintetében manapság a zombik a menő manók, de van egy sejtésem, hogy nem kell már sokat várni, és hamarosan még a csapból is vámpírok folynak majd, főleg miután olyan alkotások ringatják álomba a mai tiniket, mint az Alkonyat, a Vámpírnaplók vagy éppen a True Blood, hogy csak a legismertebbeket hozzam fel a vérszopós históriák közül.
Habár annak idején kitermelt már néhány nagyszerű vámpíros játékot színterünk, elég csak a Vampires szerepjátékokra vagy a Dracula kalandokra gondolni. Hogy új trend van-e kialakulóban, azt egyetlen videojáték alapján nyilván még nem lehetne megmondani, ellenben minden adott ahhoz, hogy most elterjedjenek az efféle koncepcióval bíró címek, hiszen a közönség jelenleg fogékony az ilyesmire. Mindenesetre azt már ettől függetlenül is kijelenthetjük, hogy amennyiben a Dark egy első fecske is lenne ebben a bizonyos és egyelőre még csak képzelt divathullámban, akkor sem fogna meg túl sok rajongót, mert a német Realmforge Studios nem igazán tudott túl maradandót alkotni.
Isten hozott az ősi guggolók szentélyében!
Pedig a csapathoz nagyon sokan igencsak nagy reményeket fűztek a múltban, elég csak a 2009-es Ceville kalandjátékra gondolni - a kis köcsög király kalandjai (már csak az alliteráció miatt is) mind a mai napig mosolyt csalnak arcomra -, vagy a 2011-es Dungeons-ra, ami nem sikerült ugyan maradéktalanul jóra, de így is felidézte előttünk a Dungeon Keeper-sorozat báját. Mivel a visszajelzés annak idején rendkívül jó volt Ceville kalandjaira, én őszintén reménykedtem benne, hogy a Dungeons után visszatérnek gyökereikhez a németek, de úgy tűnik, hogy szeretik az új utakat és az új kihívásokat.
Legújabb alkotásuk ugyanis egy vadonatúj cím lett, avagy a Dark, amelynek keretein belül ugyebár a fentebb említett vámpíros koncepciót kívánták feldolgozni egy igencsak ígéretes körítés, illetve játékmenet társaságában. Hogy mitől ígéretes a körítés? Elsődlegesen a sötét és mélabús világképtől, valamint a történettől, amelyek közül utóbbi erősen emlékeztetett a True Blood-sorozat egyes momentumaira, valamint a modern, gótikus noir hatásokat is felvonultató vámpíros mozifilmekre, sőt, bár nem vérszopókról szól, de az egykori Holló film atmoszférája is fel-felbukkant egy-egy mozzanat erejéig.
Ki az aki eldob egy ekkora csikket?
Egy vámpíros sztorit úgy gondolom nem nehéz megtámogatni egy jó sztorival, hiszen bár a sorozatok és könyvek világában túl sok egyediséget nem tudnak, pontosabban nem akarnak felmutatni a készítők, de egy videojáték-rajongónak sokkal alacsonyabb az ingerküszöbe. Ennek köszönhetően a Realmforge csapatának is oda kellett tennie magát, és bár azért nem alkottak Oscar-díjas sztorit, de Eric Bane története így is magával tudja ragadni az embert. Hősünk ugyanis egy újonc vérszívónak tekinthető, aki éppen azelőtt alakult át, hogy átvettük felette az irányítást, de mutációja nem volt teljes, így fennáll a veszélye annak, hogy lassan, de biztosan átalakul egy agyatlan szörnyeteggé, akiből teljesen kivesznek az emberi értékek, és csak a vérre, a lüktető erekre, valamint a menstr..., szóval a vérre tud gondolni.
Szerencsére azonban van ellenszer, méghozzá az, ha felkutatja teremtőjét, aki egy igencsak rejtélyes, mindemellett pedig állítólagosan egy félelmetes ősi vámpír, akit nem elég megtalálnia, hanem még arra is rá kell vennie, hogy ihasson a véréből, máskülönben a mutáció félbemarad, ő pedig a fentebb említett agyatlan vérszopóvá válik. A történet során tehát ezt a rejtélyes alakot keressük - többek között -, de időközben más problematikák is beszivárognak a képbe, így érdemes legalább egyszer átélni az egész sztorit.
Nem akarok beleszólni, de mi van az arcoddal?
Különösen igaz ez azért, mert más erénye sajnálatos módon nem nagyon van a játéknak! A jó történet és az elragadó koncepció mellett ugyanis a játékmenet tekintetében szinte csak hiányosságai vannak a Darknak, pedig a germánok mentségére szóljon, hogy ők mindent megpróbáltak annak érdekében, hogy egy emlékezetes alkotást készítsenek nekünk. A Dark játékmenetét leginkább a Hitmanhez tudnám hasonlítani, tehát egy olyan lopakodós akciójátékról beszélünk, amiben bár nem tudjuk bugyira vetkőztetni a hullákat, a főszerep viszont a lopakodásé, a háttérben maradásé és a néma gyilkosságoké, amit Eric oldalán is lineáris pályákon, illetve kisebb területeken kivitelezhetünk majd.
Egyetlen célunk, hogy eljussunk az adott pálya egyik végéből a másikba, méghozzá az előttünk álló éber őrök likvidálásával. Igen ám, de ezek az őrök legalább olyan buták, mint a szomszéd Józsika 8 sör és 16 pálinka elfogyasztását követően - néha még ennyi sem kell neki -, így előre kijelölt úton mennek, illetve járőröznek, sőt, csak arra és csak abban az irányban néznek, amit korábban meghatároztak számukra. Eszük tehát nem sok van - akárcsak Józsikának -, de ennél sokkal rosszabb, hogy hősünk irányítása is hagy maga után kívánnivalót, így például nem tudjuk normálisan használni a fedezékeket vagy csendben odalopózni egy őr mögé, mert az esetek többségében a rossz kamerakezeléssel párosulva csak kicsúszunk a fedezékek mögül, vagy véletlenül nekiesünk az őröknek, tehát a rendszer úgy ahogy van, sza..., szö..., szenved a hibáktól.
Ha megissza az utolsó tejes kávét, tutira lenyúlok a torkán!
Arról már nem is merek beszélni - hátha éjjel meglátogat Lestat -, hogy a nehézség egyenesen hullámzó, az őrök viselkedése pedig kiszámíthatatlan, ami korántsem a véletlen műve, hanem a rossz programozásé. Pedig Eric oldalán vámpírként elviekben nem lehetne gondunk senkivel sem, mert halhatatlanok lennénk, vagy mifene, de amennyiben felfedeznek, szinte biztosan ismét átküldenek minket a túlvilágra a csúnya, gonosz őrök, akik nem csak kiszámíthatatlanok, hanem gondolkodás nélkül tüzet is nyitnak majd ránk. Hogy milyen vámpírképességekkel rendelkezik főszereplőnk?
Összességében számtalannal, így a villámgyors mozgás mellett képes átlátni a falakon és érzékelni a vérrel ellátott lényeket, de a teleportálás képessége is ide sorolható többek között. A kérdéses képességek mindemellett fejleszthetők is, így amennyiben megölünk valakit, vagy stílusosan kiszívjuk a vérüket, akkor pontokat kapunk majd, amelyekből továbbfejleszthetjük hősünk tulajdonságait. A játékmenet szó szerinti óriási hiányosságai miatt azonban akár még fokhagymavédő-krémmel is bekenhetjük Ericet, az unalmas és repetitív küldetéseket így sem tudjuk majd maradéktalanul élvezni, mert egyszerűen nem hagyja a program.
Höh, a fura arcú! Ráadásul kettő van belőle!
Ha mindez nem lenne elég, a Dark mindemellett még szépnek sem mondható, sőt, helyenként kifejezetten csúnya, a cell shaded grafika ugyanis bár szépen mutat, de inkább a grafikus motor hiányosságait hivatott elrejteni, különben sem az animációk, sem egyebek nem tekinthetők még az átlagosnál sem jobbnak. Ez pedig sajnálatos módon igaz a végeredményre is, ami nagyon jó alapötleteket vonultat fel, ugyanakkor mégis apróságokon vérzik el, de mivel sok lúd is disznót győz, ezért ezek az apróságok is olyannyira sokan vannak, hogy maguk alá temették a programot. Pedig én nagyon akartam szeretni...
