Rengetegszer dolgoztak már fel irodalmi műveket a filmek világában, de a játékok között érthető okokból nem nagyon találkozhattunk hasonlóval. Ennek oka egyszerű: vagy nagyszerűre sikerül az adaptáció, vagy pokolian rosszra, s ha ez utóbbi a helyzet, akkor az igazi szentségtörésnek számít. Ezért is meglepő, hogy a Visceral Games fejlesztőcsapata éppen az egyik legfelkavaróbb irodalmi regényből, Dante Alighieri Isteni Színjátékából készítette el legutolsó játékát, a Dantes Infernot. Aki olvasta a művet, az kissé furcsának tarthatta az ötletet, hiszen az Isteni Színjáték nagy részében leginkább a párbeszédek dominálnak, szemben az akcióval. A pokol azonban egy olyan téma, amely simán átültethető a játékok világába is, többek között a legendás Doom is ezt a szimbolikus helyet választotta az alaptörténet kibontakoztatásához. A Dantes Inferno felkavaró, s egy jó játéknak számít; azonban egyáltalán nem olyan kimagasló, hogy évekig emlékezzünk rá.
/>
A történet főszereplője Dante, aki egy véres csata után arra érkezik haza, hogy szerelmét megölték. Ahogy imádott asszonya, Beatrice élettelen testéhez ér, a nő lelke mellett megjelenik az alvilág ura, Lucifer, s a nőt magával rántja a pokolba. Dante értetlenül áll az eset előtt, s elhatározza, hogy mindent elkövet azért, hogy szerelmét kimenekítse az alvilágból. Dante útnak indul, s útja során a pokol összes kapuját megjárja, amely során nem csupán a hét főbűnnel szembesül, hanem saját, múltban elkövetett hibáival is. Aki szereti a kissé filozofikus műveket, annak mindenképpen érdemes elolvasnia az eredeti művet, bár kora miatt kissé nehéz nyelvezettel bír, mégis vannak benne olyan eszmefuttatások, amik még ma is simán megállják a helyüket. Az Isteni Színjáték ismerete azonban nem szükséges ahhoz, hogy maradéktalanul élvezzük a játékot, így aki inkább a reflexeit mozgatná meg eltunyult agysejtjei helyett, az már bele is kezdhet a Dantes Infernoba.
Már a játék első jeleneteiből is egyből kiderül, hogy a Dantes Inferno egy pofátlan másolata a God of War sorozatnak, ami persze nem baj, mert jótól lopni nem szégyen. Dante elsődleges fegyvere a haláltól elorozott kasza lesz, amely teljesen úgy működik, mint Kratos láncai. Hősünk távolsági fegyverként egy keresztet használ, amely nem csak látványos, hanem a repkedő ellenfelek ellen is hatásos. Ezen kívül egyéb mágiákat is megszerzünk a kalandok során, melyek bizony jól is jönnek, ha át akarjuk verekedni magunkat az életünkre törő ellenfelek seregén. A varázslatokhoz természetesen mana kell, amelyet az életerő visszatöltéséhez hasonlóan kutakból nyerhetünk ki. A zöld kút életenergiánkat, a lila pedig manát tölti vissza, míg a sárga kutak vegyesen töltik mindkét sávot, továbbá a fejlődéshez szükséges lelkeket is ebből nyerhetjük ki. Mivel ezek a kutak viszonylag ritkán vannak elszórva a játékban, ezért mindenképpen érdemes vigyázni magunkra, s csak a legkilátástalanabb helyzetben szabad a varázslatokhoz nyúlni.
Éppen ezért a harc egyik legfontosabb része a védekezés lesz, illetve az ellenfelek kiismerése. Míg a játék elején viszonylag egyszerű dolgunk van, addig a későbbiekben minden ellenfélnek lesz olyan speciális támadása, amire ha nem figyelünk, bizony komoly sérüléseket szerezhetünk. Természetesen van lehetőség a fejlődésre, amit muszáj is kihasználni, mert idővel jóval erősebb támadásokra lesz szükségünk. A Holy névvel ellátott fejlődési iránnyal a keresztet tehetjük erősebbé, míg az Unholy fejlesztésével a kaszánk válik erősebbé, amivel további harckombinációk birtokába jutunk. Érdemes mindkét fegyvert egyformán erősíteni, amihez különféle lélekpontokra lesz szükségünk. Ezeket az ellenfelek legyőzésével szerezhetjük be, de bizonyos dolgok elvégzésekor is kapunk egy csekélyke mennyiséget belőlük.
Az akció mellett akad más elfoglaltság is a Dantes Infernoban, olykor logikai feladatokat kell megoldanunk, máskor pedig enyhe platformer-elemekkel is találkozhatunk. A logikai feladványok nagyrészt egyszerűek, de mindenképpen örülünk a jelenlétüknek, mert a folyamatos akciókat megtörik egy kicsit, s így van időnk arra, hogy egy lélegzetvételnyit megpihenjünk. Az egyetlen feladvány, amely viszont nem illett a képbe, az a Gluttony szintjén található kapuforgatós rész, amely a fehér színvilágával és kissé blőd rendszerével egyáltalán nem passzol a játékhoz, ezt nyugodt szívvel kihagyhatták volna a fejlesztők. A platformer részekkel már jóval több gondunk lesz az irányítás miatt, a legtöbbször ezeknél a jeleneteknél fogjuk visszatölteni a legutolsó mentésünket. Bár nagyrészt jó ötleteket láthatunk az ilyen részeknél, sajnos az ugrálás kivitelezése elég körülményesre sikerült, s alig pár milliméteres tévedés miatt könnyedén a szakadék alján találhatjuk magunkat. A problémákat tovább tetőzi, hogy legtöbbször bizonyos időkorlát is közrejátszik, ami miatt könnyen elkapkodhatjuk a dolgokat. Ott van például az égő kötél esete, ami miatt rengeteg energiát veszíthetünk, s a frusztráló energiaveszteség hatására igyekszünk minél hamarabb a következő kötélre ugrani, aminek gyakran elhalálozás lesz az eredménye. Kicsit kiforrottabb irányítással, valamint az időkorlátok elhagyásával remek részek lennének ezek is, ám mivel nem ez a helyzet, ezért a platformer részek közben inkább idegeskedünk, mintsem kikapcsolódunk.
Látványvilágban a Dantes Inferno egészen jónak számít, bár grafikailag nem éppen a legjobb játék, a művészeti stílus miatt mégis emlékezetes jeleneteket láthatunk a kaland során. Hatalmas termeken keresztül vezet az utunk, amelyek falain ömlik le a láva, groteszk szobrok vannak mindenfele, s az elkárhozott lelkek állandó jelenléte folyamatosan érezteti velünk, hogy ez bizony nem egy jó hely. A főellenségek stílusosan vannak kidolgozva, az első komolyabb bossharc például annyira jól sikerült, hogy örömmel játszanám újra csupán a látvány miatt is. Azt azonban már most le kell szögezni, hogy nem gyerekeknek való játék a Dantes Inferno, amit nem csak a groteszk, depresszív környezet miatt állítok, hanem a néhol már gyomorforgató szexuális ábrázolás miatt is. Vannak olyan ellenfelek, amelyek ugyan tökéletesen beleillenek a pokol profiljába, mégis annyira gusztustalanra sikerültek, hogy az embernek elmegy a kedve a további játéktól. Erős idegzetű embernek tartom magam, nem szoktam megbotránkozni szinte semmin, de amit a fejlesztők néha az utunkba állítanak, az minden határon túlmegy. Az emberi ürüléket felénk dobáló ellenfelek, vagy a rothadó hímtagot növesztő, majd azzal támadó zombinők látványa minden, csak nem kellemes, s egyértelműen a megbotránkoztatás miatt kerültek bele a játékba.
Hangok terén viszont egészen kimagasló játékkal állunk szemben, epikus, nagykórusos zenék csendülnek fel a pokol kapuinak feltárása során, a kaszánk fémes hangon csilingel, ha az ellenfelek védik az ütést, a szinkronhangok pedig kiválóak, egyetlen kivételtől eltekintve. Sajnálatos módon ez az egy kivétel nem más, mint Dante, akinek hangjátéka némileg erőltetett, s ez gyakran megy a katarzis elérésének rovására. Dantéval nem csupán hangilag akad probléma, hanem kinézetre is; talán az eredeti mű kötöttségei miatt, de a fejlesztők minden igyekezete ellenére sikerült egy olyan emberformát kidolgozni, amely iránt abszolúte nem érzünk szimpátiát. Kissé tutyimutyi ábrázata van hősünknek, s hiába kezdődik úgy a játék, hogy egy videóban saját sebeit varrja össze a főszereplő, a játék során végig olyan érzésünk van, hogy ez a fickó biztosan képtelen lenne leigázni az egész pokol-sereget. Dante jellegtelen kinézetű és bénahangú ember, olyan szereplő, akire első ránézésre még a hétvégi bevásárlást se bíznánk rá, ehhez képest vele kell végigküzdenünk a legszörnyűbb rémálmokat.
Hibái ellenére azonban a Dantes Inferno az egyik legjobb God of War klón, ami az utóbbi időben megjelent. A körítés pazar, mégis kellően lehangoló, gyakran félelmetesen jól kidolgozott jeleneteket láthatunk, s a zenék, valamint a kézzel rajzolt és CGI átvezető-filmek is csak erősítik bennünk azt az érzést, hogy egy igazi nagy kalandban van részünk. Az Xbox 360 tulajdonosok örülhetnek, hiszen végre lehetőségük van belekóstolni egy kicsit a God of War érzésbe, a Playstation 3 tulajdonosok azonban nyugodt szívvel hátradőlhetnek, amíg meg nem érkezik Kratos legújabb kalandja, hiszen a Dante az ő konzoljukon csak másodhegedűs lehet. Míg az előbbi tábor nyugodtan beszerezheti magának a játékot, addig az utóbbi csak akkor tegye ezt meg, ha már kétszer-háromszor kijátszotta az összes God of Wart, s valami hasonló élményre vágyik.
