Command And Conquer: Red Alert 3 teszt

2008. november 12.
85.9261
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
"Egy ember halála tragédia. Millióké statisztika." (Joszif Visszarionovics Sztálin) 1996-ot írtunk, sötét és borongós ősz volt, sárgultak a falevelek és történt valami a játékvilágban, ami meghatározó volt erre a kis univerzumra és rengeteg ember számára. Ekkor látta meg a napvilágot ugyanis a Red Alert sorozat első része, ami az RTS műfajában szeretett volna nagyot mutatni. Sikerült neki, olyannyira, hogy az ezredfordulón megérkezett a következő rész, Red Alert 2 néven, ami a kellően finom komolytalansága miatt is vált annyira közkedveltté. 2008-ba érve, ismét beköszöntött hozzánk egy Red Alert epizód, -ami sorban a harmadik- hogy újra bemutassa nekünk a szovjet-amerikai konfliktust. A következő néhány sor ennek a remek játéknak a bemutatásával fog megtelni, dőlj hátra a székben és élvezd az időutazást.


Rögtön a játék indulásakor bejön a szokásos kis intro, ami bemutatja miről is lesz szó a hadjáratokban. A középpontban, mint mindig, most is a szovjetek lesznek, akiknek sikerült feltalálniuk egy időgépet, amit rögtön le is tesztelnek. Visszatérve az időben, véletlenül épp Einstein-t találják meg és kiiktatják, mielőtt hatalmas tudását kamatoztathatná az amerikaiak oldalán. Az időutazásnak vége, visszatérve a jelenbe, furcsa dolgokat vesznek észre az elvtársak. Einstein halálával Japán olyannyira megerősödött, hogy veszélyeztetheti Oroszország célul kitűzött egyeduralmát. Természetesen a háború azonnal kezdetét veszi, mi pedig rögtön ott termünk a csatamezőn, immár két ellenféllel farkasszemet nézve.

Command And Conquer: Red Alert 3 teszt - 2. kép

A kis bevezetőből rögtön kitűnik, hogy a szovjet-amerikai helyzet kiélezése mellett, most bekapcsolódott a képbe a japán haderő is, természetesen, mint egy önálló kampány járhatjuk végig az ő életútjukat és a legtöbb újdonság is nekik lesz köszönhető. A játék betöltődése után kezdésnek rögtön a Hadgyakorlat menüpontot ajánlatos kiválasztani, ahol megtapasztalhatjuk, hogy a komolyság megint elveszett valahol a fejlesztés közben, hiszen három tank fogja tartani a bemutatót, ráadásul három ellenséges páncélos, akik állandóan egymást szurkálják, vagy belelőnek a másikba, miközben poénosan átadják a játék irányításához szükséges alaptudást. Ha ezzel megvoltunk, jöhetnek is a hadjáratok. Szeretnék mindegyik nagy hadjáratról külön írni, de figyeljetek jól, mert lesznek közös és nagy újdonságok is elvétve.


Command And Conquer: Red Alert 3 teszt - 3. kép

Kezdjük először az orosz küldetéssel. Mint említettem két ellenség lezúzása lesz a célunk, ami az elején annyira nem lesz nehéz, igaz amikor a két ellenfél szövetkezik, akkor egy kicsit megizzadhat az ember, de túl nagy kihívásokra a vörösök oldalán nem kell számítanunk. Az egységek nagy része tulajdonképpen ugyanaz maradt, mint amiket a második részben megismerhettünk, az épületek kivétel nélkül, egyedül a Zúzódaru volt egy kicsit ismeretlen, ami járművek javítására szolgál. Nagy sajnálatomra eltűnt a kedvenc nagy fegyver, az atombomba erről az oldalról, viszont helyette két újdonság is van. Az egyik a vasfüggöny, ami nekünk magyaroknak annyira nem vicces és amúgy sem ér semmit a játékban, mivel csak egy rövid időre nyújt védelmet néhány épületnek. A másik újdonság, az tulajdonképpen mindegyik félnél megvan, ezek a szupertitkos eljárások. Mindhárom frakció rendelkezik ilyenekkel, azonban mindegyiknek más és más lehetőségei vannak. A szovjet oldalon aktiválhatunk elektromos mezőket, amik felszippantanak járműveket az űrbe, de dobálhatunk le nukleáris mocsadékot is az ellenségre, sőt űrszemetet is, aminek hatalmas pusztító ereje van. Ezek bizonyos idő eltelte után aktiválódnak és ha megvan, csak be kell célozni az ellenséget, majd nézni a gyönyörű robbanásokat.


Command And Conquer: Red Alert 3 teszt - 4. kép

Az orosz egységek között a legnagyobb változás a páncélos és a vízi haderőt érinti, itt szinte teljesen lecserélődött a felhozatal. Tesla tank helyett most lesz Szputnyik, Varangy és Sarló, hogy a magyar fordítással éljek, de megtalálhatóak természetesen a V4 rakétavetők és a Kalapács tankok is, hogy az Apokalipszis tankról ne is beszéljünk. A repülő egységeknél szerencsére megmaradt a nagy szerelmem, ami nem más, mint a Kirov léghajó, amiből 10-15 darab legyártása után biztos győzelemre tehetünk szert. A hadjáratok során a legfontosabb és legjobb újítás, hogy végre vízre is építkezhetünk, szinte minden épület ott is megmarad, kivéve azok, amik szárazföldi egységeket gyártanak. Ez olyan szempontból jó, hogy most már nem csak a Hadiüzemben gyárthatunk főhadiszállást (amit a játékban idegesítően MÉG-nek neveztek el), hanem a Hajógyárban is, ami egy nagy támadáskor elég hasznos lehet.

Command And Conquer: Red Alert 3 teszt - 5. kép

A szovjetek története ugyanúgy alakul a kampány során, mint a másik két frakcióé. Elindul a sztori, hogy győzzük le az egyiket, majd csapást kell mérni a másikra, aztán valaki elárul minket, majd szövetkezünk valamelyik ellenféllel, aztán megint egy árulás, aztán a két ellenfél szövetkezik, a végén pedig mindenkit le kell gyalulni és az orosz hadjárat esetén a végén felhúzhatjuk a Szabadság-szobor helyére egy nagy szovjet vezető szobrát. Ezek a motívumok mindegyik fél esetében tetten érhetők, ami nem baj, csak hosszú távon kicsit unalmas és egyáltalán nem megdöbbentő. A sztorikhoz még hozzátenném, hogy egy kicsit összefüggéstelennek éreztem az egészet, egyszer itt vagyunk, máskor ott, de pontosan sosem magyarázzák el, mit miért, csak menj oda és törölj el mindenkit a föld színéről.


Command And Conquer: Red Alert 3 teszt - 6. kép

A Red Alert 3 másik legfontosabb újítása, hogy mivel a játék eléggé a kooperatív menetre van kiélezve, mindig lesz egy társunk. Ha találunk élő embert, akkor ugye az ő segítsége lesz, ha szólóban indulunk, akkor ez egy gépi segítség lesz, ami sokszor nagyon hasznos lehet. Előfordult olyan szituáció, hogy jött egy nagy támadás, én pedig ott álltam egy darab Apokalipszis tankkal. Mit lehet ilyenkor tenni? Hát persze, hogy gyorsan szóltam a szövetségesnek, aki azonnal ott termett egy kisebb hadsereggel és elhárította nekem a támadást. Ennek a rendszernek a bevezetése mindenképpen jó ötletnek minősül, mert kihangsúlyoznám még egyszer, sokszor nagyon jó, ha van valaki mellettünk, ha éppen segítség kell.

Command And Conquer: Red Alert 3 teszt - 7. kép

A kis kitérő és a szovjet oldal bemutatása után akkor helyezzük tekintetünket a szövetséges haderőre. Ez az a részleg sajnos, ahol a legkevesebb újítást véltem felfedezni. Az előbb említett alap újítások, mint a segítő társ vagy a szupertitkos eljárások természetesen jelen vannak, de ezeken kívül sok minden más nincs. Sajnos! A szupertitkos eljárásoknál találhatunk ezen az oldalon időbombát és ejtőernyős osztagokat is többek között, ezek a leghasznosabbak, de sokszor jól jöhet a lefagyasztás opció is, ami szintén egy innen elérhető plusz segítség. Ez a kampány volt az, amit pár óra alatt kijátszottam és teljesen kidolgozatlannak ítéltem meg, szinte csak úgy ott van, plusz időtöltésnek. Az amerikaiak sztorijára szintén ráillik a nemrég felvázolt sablon, viszont a végén van egy akkora poén, hogy már csak azért is megéri végigjátszani. Azt nem árulom el, hogy mi az, de én még most is nagyokat nevetek magamban, mikor eszembe jut, szóval nézzetek rá mindenképpen.


Command And Conquer: Red Alert 3 teszt - 8. kép

Az amerikai kampány kidolgozatlanságából fakadó sokkból akkor most keljünk fel, hiszen rátérnék a várva várt újdonságra, ami nem más, mint a japán haderő, ahol nincs összehasonlítási alapunk egyenlőre, azt viszont már most leszögezhetjük, hogy ez lett a legjobban kidolgozott kampány, mind közül. Sztoriban itt sincs ugyan állejtő történés, viszont az egységek újdonsága és a különböző extra dolgok nagyon kiemelik a többi közül. Úgy érzem erre fordították a legnagyobb figyelmet, bár a nehézségi szintet eléggé elrontották, hiszen a Barbárok az öbölben illetve a Pusztulj, pusztulj, pusztulj címre keresztelt két al-küldetés a kampányon belül még legkönnyebb fokozaton is hihetetlenül nehéz. Míg a többi kampányt és a többi japán küldetést legnehezebb fokozaton is könnyen el lehet intézni, addig ez a két pálya szörnyen megizzaszthat mindenkit, hiszen nem csak a bázisunk védelme lesz az egyik cél, hanem a folyamatos támadás és az egyik csodafegyverünk megvédése is, ami elég nehéz, ha nem találunk rá a tökéletes taktikára.


Command And Conquer: Red Alert 3 teszt - 9. kép

A japánok a legfejlettebb technológiákat alkalmazzák a hadászatban is, a legfontosabb náluk az, hogy minden épület mozgatható és oda építhető, ahová csak szimpatikus. Ez sokszor hatalmas előnyt jelent, viszont a nagy hátrányuk, hogy légitámadások ellen szinte teljesen védtelenek. Engem legalábbis mindig ezen a gyengeségen fogott meg az ellenség, ha jól emlékszem csak két vagy három egység felelős a légvédelemért, amik mind járművek tulajdonképpen, tehát elég hamar elpusztíthatóak. Földi védekezésben viszont extra erősek, de ez a szélsőség nekem okozott néha fejtörést sajnos. Szupertitkos eljárásaik természetesen nekik is vannak, amik közül a leghasznosabbak a hőlégballonnal ereszkedő bombák és a lehívható repülőgépek, amik egyenesen belevágódnak a célpontba, természetesen szép károkat produkálva. A legjobb viszont csak most jön. Két pályán is elérhető egy olyan csodafegyver, amit a Shogun Árnyékának hívnak. Ez tulajdonképpen egy hatalmas robot, aminek három felsőteste van és három lába. Két pályán is vele kell osztanunk az áldást úgy istenigazából, ami hatalmas élmény, hiszen iszonyú nagy pusztításokat lehet eszközölni általa. Ilyen csodaszörnyekkel feldobhatták volna a másik két kampányt is, mert nagyon jó ötlet, még akkor is ha sokszor okozott fejtörést a megvédése, hiszen a légi egységekkel szemben ez is védtelen ugye.

Nagyjából így néz ki a három különböző fél és a sajátos apróságaik, akik ezeket végigjátszották természetesen nyomulhatnak simán ütközetekben vagy multizhatnak is a már jól bevett szokások szerint, unatkozni tehát nem fogunk az új Red Alert-ben sem, ez biztos.

Command And Conquer: Red Alert 3 teszt - 10. kép

Grafikai téren rengeteg változás lekövethető a 8 évvel ezelőtti epizódhoz képest, ami elvárható volt a játéktól. Sokkal részletesebbek az egységek, ha ráközelítünk a dolgokra, akkor is látszik, hogy szépen kidolgoztak minden apró részletet, de az összkép mégis olyan, mintha megint a Red Alert 2-vel játszanánk, csak szebben néz ki. A hangok terén nem történt túl sok módosítás, ami szintén az előbb felvázolt érzéseket éleszti fel, a zene pedig egyáltalán nem illik ide, annak ellenére, hogy javarészt zúzós metal muzsikák szólnak, enyhén szólva is idegesített, hiszen amikor káosz van a csatatéren, még benyomják a jó zenét is és nem tudod mire figyelj. Tehát a zene rendben lenne, csak nem itt és most. De összességében a hangokra és a grafikára nem lehet panasz, gyönyörű víz és robbanás effektek, részletes kidolgozás, csodálatos filmes átvezetők hús-vér szereplőkkel. Mi kellhet még? Hát a bögyös nénik természetesen, akik az átvezetőkben és néha játék közben is mutogatják magukat, ami néha már túl sok és túl erőltetett is, de biztosan sok kiéhezett férfiember dolgozik a Red Alert fejlesztőcsapatában.

Command And Conquer: Red Alert 3 teszt - 11. kép

Azt hiszem eljött az idő, hogy összefoglaljam az elmondottakat, bár ez nagyon nehéz lesz. Kiváló játék lett a Red Alert 3, ez nem vitás, minden RTS fanatikusnak megdobbanhat tőle a szíve, de személy szerint elvártam volna egy picivel több újdonságot is. Komolyan olyan érzésem volt néha, mintha 8 évvel ezelőtt járnék, a hangulat teljesen ugyanaz, csak a grafika szebb. Ebből kiindulva azt mondhatnám, hogy akinek eddig tetszett a sorozat, az biztos, hogy nem most fog csalódni és lehet, hogy nem is kell ide nagy újdonság, ez pont úgy jó ahogyan van. A hangulat megvan, a játékmenet adott, más nem is kell ahhoz, hogy elégedettek lehessünk a Red Alert sorozat új gyöngyszemével...

Command And Conquer: Red Alert 3 / Tesztplatform: PC

kihagyhatatlan!
  • Stílus: RTS
  • Megjelenés: 2008. október 28.
  • Ár: 10.790 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • hangulat
  • Shogun Árnyéka
  • Kirov
  • szép grafika
  • átvezetők
  • kevés újdonság
  • nincs atombomba
  • kidolgozatlan sztori
  • Hang
    9
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    10
9
15 hozzászólás

Vendég

15 éve, 11 hónapja és 17 napja

Nemtudja valaki hogy lehet regisztrálni a játékot?

válasz erre

Vendég

16 éve, 7 hónapja és 23 napja

.net 3.5

ver. 1.02

install és a gamr megy tovább...

válasz erre

balusan

16 éve, 7 hónapja és 25 napja

Nekem nagyon tetszik hangulatos,élvezetes jól meg lett csinálva szuper game!!!

válasz erre

Cyb

16 éve, 9 hónapja és 5 napja

Hát szerintem a hiba vagy amiatt van mert nem sikerült jól a letöltés azaz van valahol egy rosszul letöltött file vagy esetleg ez egyfajta másolásvédelem mostanában inkább ez a jellemzőbb.

válasz erre

zoli18

16 éve, 9 hónapja és 5 napja

De szerinted az lehet a baj? Neked eredeti?

válasz erre

Cyb

16 éve, 9 hónapja és 5 napja

Véletlenül nem torrentelt verzióval játszottál?meglepett smiley

válasz erre

zoli18

16 éve, 9 hónapja és 5 napja

Nagyon jó hogy ezzel kapcsolatban van forum téma ugyanis nekem van egy problémám a játékkal, capmaign közben mindig kilép a játék és nemtudom mi ennek az oka megköszönném ha esetleg tudnátok segíteni

válasz erre

Cyb

16 éve, 9 hónapja és 5 napja

Szerintem nem fogod megbánni

válasz erre

Protozoli

16 éve, 9 hónapja és 6 napja

Sok kritikus véleményt olvastam a Generalsról, de ettől függetlenül nekem nagyon tetszett. A Tiberium warsról meg annyit, hogy amikor már láttam, hogy nincs intro movie, akkor tudtam, hogy nem fog tetszeni, és igazam is lett. Amit erről leírtál, az alapján igen jó, de majd ha sikerül, akkor kipróbálom, és majd látjuk röhögő smiley

válasz erre

Cyb

16 éve, 9 hónapja és 6 napja

Hát ha azt nézed manapság már minden stratégia egyre jobban hasonlít egymásra...mondjuk nem baj ha a jó ötleteket viszik tovább.Ezekkel lehet jól eltölteni az idöt.

válasz erre

alphadog20

16 éve, 9 hónapja és 7 napja

Játéka az a baj hogy kisértetiesen hasonlit a CC újabb részeihez és csak uj köntöbe bujtaták
amugy a szinvilága nekem tetszik.

válasz erre

Cyb

16 éve, 9 hónapja és 7 napja

Sokan szidták a B kategóriás mozi átvezetőket de szerintem ezek dobják fel a legjobban a játékot.röhögő smiley

válasz erre
12a(z) 2 -ből
Command And Conquer: Red Alert 3
10.790 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja