A Castlevania: Lords of Shadow ugyanis – bár ezt a PC-sek többsége nem fogja érzékelni – szakít mindazzal, amit eddig ismerhettünk és többnyire szerethettünk a név alatt, így például az alapvetően japános hatások szinte teljesen eltűntek a játékból, mint ahogyan az is, hogy mindössze egy sötét kastélyban kell vadásznunk a világ békéjét fenyegető szörnyekre. Nyilván a Konami vezetőségének lett volna a legvörösebb a feje akkor, ha a spanyol Mercury Steam szemközt köpte volna a sorozat korábbi részeit, így azért van hasonlóság, de hangsúlyozandó, hogy ennyire közérthető, ennyire letisztult, ennyire tini-gót és nyugati még sosem volt a sorozat egyetlen epizódja sem.
Mindez leginkább a történeten érhető tetten, hiszen szó szerint romantikus magasságokba emelkedik a sztori, amelyben Gabriel Belmont irányítása alatt egy lenyalt hajú bu…, akarom mondani szépfiút irányíthatunk, aki finoman szólva a közelébe sem ér a korábbi Castlevania-játékok főhőseinek, de a Devil May Cry-ban megismert Dante ennél sokkal melegebbnek nézett ki, ez tény. A sztori alapján egyébiránt Gabriel a Fény Testvériségének lovagjaként arra tette fel életét, hogy megküzdjön a sötétség erőivel, ezáltal védelmezve az emberiséget, de emberünk életét korábban egy olyan súlyos tragédia övezte, hogy a nagy feladat mellett kis híján fontosabbnak tartja, hogy megtalálja azt az állítólagosan létező és titkos hatalmat, amivel feltámaszthatja elhunyt szerelmét.

Klisés és sok ezerszer átélt történeti koncepció tárul tehát a szemünk elé a Castlevania: Lords of Shadow keretein belül, ami nem csak ezzel éri el a Vámpírnaplók, vagy az Alkonyat színvonalát, hanem az ábrázolásmóddal is. A játékból szó szerint kiveszett az a sötétség és enyhe horrorisztikus él, ami a korábbi felvonásokat jellemezte, így egy hatalmas kastély mellett gyakran kalandozhatunk virágos mezőkön és zöldellő erdőkben, miközben halomra gyilkoljuk a vérfarkasokat, az óriáspókokat és az egyéb sötét teremtményeket. Természetesen a hangulat ettől függetlenül is csillagos ötös lett, csak a fanatikusok bizonyára mást szoktak meg a korábbi részekben. De hát hol van már az a régi nyár, amikor a Castlevania: Symphony of the Night pörgött a PlayStationben…
Nyilván a játékmenet terén sem húzhatunk egyértelmű párhuzamot a régmúlt örökségével a Castlevania: Lords of Shadow berkein belül. Bár a franchise előtt nem ismeretlen a hátsónézetes akciójátékok fogalma, de ennyire intenzív, ennyire színes, és ennyire God of Waros még garantáltan nem volt egyetlen epizód sem korábban. Akár tetszik ugyanis, akár nem, a Mercury Steam csapata a Sony jól ismert hack and slash alkotását kívánta lenyúlni a Lords of Shadow berkein belül, de mivel alapvetően a PC-s közegnek készül ez a cikk, inkább a Darksiders-sorozatot említem, hogy biztosan tudjatok mihez viszonyítani.

A játékmenet tehát alapesetben három részből épül fel, de inkább egy nagyból és két kicsiből, így a leghangsúlyosabbnak értelemszerűen a harc tekinthető, míg a színesítésnek a fejtörők, illetve az ügyességi részek. Gyorsan hozzátenném, hogy mindhárom alapelem szinte makulátlanul került kidolgozásra, szó szerint a három együtt alkot egy nagy tökéletes egészet, hiszen bár a harcrendszer kicsit unalmas és monoton, de a színesítéseknek köszönhetően így is élmény lesz átélni ezt a körülbelül 15-20 órányi kalandot, amit PC-n megtoldhatunk még – teljesen ingyen – a konzolokra korábban megjelent két DLC csomag sztorijával.
Hogy konkrétabban is belemerüljünk a játékmenetbe, lássuk sorban a recept összetevőit! Ott vannak például az ügyességi pillanatok, amikor sziklákat mászva, szakadékok felett ugrálva és egyensúlyozva kell túljutnunk néhány akadályon. A dinamikusan változó kamerakezelésnek köszönhetően nem csak könnyedén teljesíthetők ezek a kihívások, hanem mindemellett még nem is frusztrálóak, így könnyedén bele lehet tanulni, és valóban a változatosságot szolgálják. Ez maximálisan igaz a fejtörőkre is, amelyekbe valószínűleg biztosan nem törik majd bele a kobakunk, de helyenként így is elfeledtetik velünk, hogy már megint harcolnunk kell. A fejtörők egyébiránt főként a főellenfelek esetében lettek nagyon jól megálmodva, így mindegyik legyőzéséhez egy kevéske kis gógyi vagy ügyesség is szükségeltetik majd, nem csak a bal egérgomb géppuskalövések gyorsaságával való nyomkodása.

Hogy mi a helyzet a harcokkal? Mint már fentebb említettem, a God of War-sorozat nagy hatással volt ezen a téren a Castlevania: Lords of Shadow-ra, így milliónyi kombót kell memorizálnunk ahhoz, hogy érvényesülhessünk a pályákon. Egyéb kiegészítő fegyvereink mellett az esetek többségében egy láncos keresztre – ergo egy láncos kardra, ugyebár honnan ismerős ez – hagyatkozhatunk, amivel több tucatnyi kombót sajátíthatunk el, sőt mi több, karakterünk mellett lehetőségünk lesz fejleszteni is, így később egyre erősebbé tehetjük, vagy csáklyaként használhatjuk. Fegyvereink mellett ugyanakkor akrobatikus képességeinket és környezetünket is kihasználhatjuk a harcok során, sőt mi több, a kampány során előbb a sötétség, majd a fény mágiája is megjelenik, amelyek erősebbé és változatosabbá tehetik a harcokat, de sajnos a végeredmény még így sem válik annyira különlegessé, hogy ne unjunk rá közbe-közbe, főleg a későbbi fejezetek vagy pályák során.
Mivel egy három évet késett PC-s változatról beszélünk, természetesen fontos, hogy néhány szóban a portról is beszéljünk, amit egyébként a Climax Studios csapata készített. Nos, az optimalizálással az égvilágon semmi probléma sincs, úgy fut a játék még több éves konfigurációkon is, mint az álom, és bár a küllemen azért látszik, hogy nem mai csirkéről beszélünk, de nem vészes a végeredmény, a Darksiders szintjét bőven hozza. Az irányítás terén azonban már nem vagyok ennyire elégedett, hiszen bár mindent megtettek a fejlesztők, de annyi kombót kell memorizálnunk, és a QTE-jelenetek során gyakran olyan gyorsan kell cselekednünk, hogy ember legyen a talpán, aki a billentyűrengetegben eltalálja a megfelelő kombinációkat. Ez talán mondanom sem kell, komoly bosszúságot okozhat a későbbiekben, így egy kontroller beszerzése erősen ajánlott.

Hogy mit mondanék összességében a Castlevania: Lords of Shadow-ról? Mindenekelőtt azt, hogy egy nagyszerű PC-s portot kaptunk a képében, amit érdemes kipróbálniuk a rajongóknak, hiszen egyrészt valóban jó, másrészt pedig PC-n olyannyira ritka ez a műfaj – avagy a hack and slash -, hogy még a kritikán aluli címeknek is örülhetünk. A Lords of Shadow azonban véleményem szerint az utóbbi évek legjobbjává nőtte ki magát, ami simán túltesz a homokos Dantén, és lazán egy lapon említhető a Darksiders 2-vel is. Minden percét imádtam, és alig várom, hogy még egyszer újra átéljem!

A teszt során nVidia GTX 760 videókártyát és 16GB Kingston HyperX Beast memóriát használtunk, ASUS Maximus VI Hero alaplappal, Cooler Master HAF XB házba szerelve.