Borderlands: The Pre-Sequel! teszt

A már címében is vicceskedő Borderlands: The Pre-Sequel! a sorozat előző két része közé ékelődik, termékként mindkettő folytatása, ugyanakkor a kettes előzménytörténete is. Technikailag nem tér el jelentősen a Gearbox Software által fejlesztett Borderlands 2-től, azonos motorra építette a feladattal megbízott 2K Australia, így inkább egy bucira hízott DLC-nek tekinthető, ami végül önálló produktummá lényegült át.

A sztori is az elődökben megismert eseményekre és karakterekre támaszkodik, egyfajta jutalomjáték, aki valamiért kihagyta őket, és ezzel kezdené Borderlands-világgal történő ismerkedést, ahogy e sorok írója botor módon tette, az sürgősen tegyen le eme szándékáról, és előbb pótoljon, mert már a nyitójelenetből sem fog érteni semmit. (Én utánaolvastam a dolgoknak, de alább így is előfordulhatnak ebből fakadó hiányosságok és tévedések, meg olvasgatni mégis unalmasabb, mint játszani.)

Sherezádé kutyaszorítóban.

Ahogy korábban, nyitáskor most is négy karakter közül választhatunk, mindegyik saját háttérrel és néhány egyedi képességgel rendelkezik, ők voltak, vagyis a kronológia szerint csak lesznek a Hyperion vállalatot igazgató Handsome Jack főbb emberei, illetve robotjai és kiborgjai. Az már hivatalos, hogy a lista holnap, az első DLC érkezésekor Jackkel, pontosabban Jack dublőrével, Timothy Lawrence-el bővül, és szemfüles adatbányászok azt is kihámozták a játékból, hogy a hatodik figura valószínűleg egy Aurelia Hammerlock névre hallgató bárónő lesz, Sir Hammerlock testvére.

Az ABC szerint a jelenlegi sort Athena, a kámzsás gladiátornő nyitja. Korábban orgyilkosként szolgált az Atlas fegyvergyártó cég Crimson Lance osztagában, majd egy tragikus incidens után fordított egyet a köpönyegén. Egyben ő a történet mesélője is, egy kivégzőosztag előtt álló fogolyként, amolyan futurisztikus Seherezádéként kell kidumálnia magát, időrendben valahol a Borderlands 2 kezdetekor. A legfőbb specialitása, hogy egy Kinetic Aspis nevű plusz pajzsot tarthat maga elé, ami elnyeli a szemből érkező lövedékeket, amíg a csíkja bírja, ezt követően pedig hatalmasat sebző fegyverként kínálhatja meg vele az opponenseit.

"rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni"

Claptrap, avagy CL4P-TP egy általános célú, kissé ütött-kopott, kicsattanó lelkesedésű, egyetlen keréken egyensúlyozó, sárga-fehér csíkos robot, külsőre nem is különbözik a világban nagy számban előforduló, Hyperion cég által gyártott kollégáitól. Az első rész óta sok viszontagságon ment keresztül, egyebek mellett átprogramozták nagybetűs Bolygóközi Nindzsa Orgyilkossá, részt vett a robotlázadásban, és szabad akaratra is szert tett.

A vicces pofa különlegessége a még béta fázisban lévő, így csak kétes megbízhatósággal funkcionáló VaultHunter.EXE, ami egyebek mellett a többi vadász specialitásai közül az adott helyzethez leginkább illőt élesíti, mármint ha a csillagok is megfelelően állnak.

Nisha Handsome Jack barátnőjeként és Lynchwood dögös, de vérszomjas seriffjeként mutatkozott be a második részben. A pszichopata anyja által megnehezített, az ő jellemét sem éppen pozitív irányokba pallérozó gyermekkorát a szétszórt, úgynevezett ECHO felvételekből ismerhetjük meg. Jack eredetileg banditákra vadászó hírhedt pisztolyhősként figyelt fel rá, és bérelte fel a csapatába.

Az előző részek tartalmából...

Extra támadása a Showdown, ami átmenetileg automata célzást, fokozott tűzerőt, gyorsabb újratárazást és nagyobb sebességet biztosít számára, mellesleg ő akár két pisztolyt is forgathat egyszerre, és az ostoros közelharci támadása is nagyobb hatótávolságra som oda.

A kínálat jelenleg a fokozatosan kiborggá váló, leginkább transzhumánként jellemezhető, műszemes Wilhelmmel zárul. A kisebb országnyi ember lemészárlásával dicsekvő, legyőzhetetlennek hitt kegyetlen zsoldos hátteréről kevés információ kering, mindenesetre gyermekkori betegség miatt szorult a gépek segítségére, aztán fokozatosan rá is kapott a költséges, de mégis könnyebb útnak tekinthető technológiai továbbfejlesztésekre.

Ő két drónt mozgósíthat kénye-kedve szerint, persze csak rövid időre: Wolf az ellenfeleit tizedeli, miközben Saint a sebeit gyógyítgatja. Ez a hullám ráadásul meg is szakítható a csík elfogyása előtt, ekkor kevesebbet kell várni az újabb bevetésre.

Hívogató e kies táj.

A cselekmény fő helyszíne ezúttal a Pandora holdja, az Elpis. A felszín nagy része még kopár, az emberek által lakatlan, viszont a kisebb-nagyobb vulkánokon, lávafolyamokon, jeges tavakon és egyéb természeti akadályokon túl még nem túl intelligens, de bitang erős elementális támadásokkal vég nélkül vagdalkozó idegen lények is tombolnak rajta. Az Elpisen természetesen a gravitáció is alacsonyabb, ebből következik az epizód egyik újítása: itt sokkal nagyobbakat szökkenhetünk, sőt egy korán megszerezhető eszköz segítségével bejön a képbe a dupla ugrás is, ami ügyesen használva egyfajta vitorlázó repülésbe csaphat át.

Szintén újdonság, hogy a vad terepen és néhány bázison levegő sincs még, csupán egyes pontokon tör a felszínre oxigén, ezek és a védett helyek között kell fuldokolva szaladgálnunk, amíg be nem szerezzük az első, valamivel nagyobb mozgásszabadságot biztosító oxigénpalackot. Erre jó pár poént is építettek az ausztrál fejlesztők, mivel bizonyos fonttal az O2 (oxigén, pontosabban kétatomos dioxigén) Oz-nek (Ausztrália rövid beceneve) látszik.

Handsome Jack akcióban.

A külső szakaszokon gyakran járművekre is pattanhatunk, holdjárókra és terepsiklókra, ráadásul ahogy a Halo óta az ilyen kooperatív multival rendelkező FPS-eskben szinte szabvánnyá vált, a sofőr mögött egy extra lövész is helyet foglalhat, ami máig is megunhatatlan mókák forrása. Persze a játék során többnyire csak belső nézetben bandukolunk, és válogatott eszközökkel fegyelmezzük mindazokat, akik az utunkba merészelnek állni.

Amennyiben mi harapunk fűbe, a gyakran újratöltődő pajzs mellett az életerőnk is kiapad, Second Wing néven kapunk egy utolsó esélyt: ha rövid idő alatt, korlátozott lehetőségek mellett, lelassulva le tudunk szedni egy ellenfelet, folytathatjuk a kalandot. Kudarc esetén az utolsó mentőpontra kerülünk vissza, és a rendszer a regenerálásért cserébe alaposan megkopasztja a pénztárcánkat, minél jobban állunk, annál több gubánk bánja.

A különösebb újdonságoktól mentes, de a kötelező táncokat korrektül hozó FPS-alapra rakódik a szerepjátékos feltét. A mészárlás mellett más módokon is szert tehetünk tapasztalati pontokra, szintlépéskor pedig minden karakterrel három különböző ágon kezdhetünk fejleszteni képességeket, melyek jelentősen befolyásolják, hogy a figuránknak milyen taktika vagy éppen csapatmunka fekszik jobban, például gyógyíthatjuk-e a társainkat, és effélék.

A harc közben felbukkannak klasszikus Achievement-jellegű kihívások is, mondjuk közelharcban végezzünk ki öt ellenfelet, ezek teljesítéséért úgynevezett Badass tokeneket kapunk, melyekkel bizonyos korlátok mellett az alap statisztikánkat javíthatjuk. Nem mellékes az sem, hogy a csúzlik milyen plusz elementális vagy más speciális sebzésekkel rendelkeznek, a robotok és kiborgok ellen például a rozsda különösen hatékony, sőt most már fagyaszthatunk is.

Zarpedon a hajóhídon.

Természetesen a gyűjtögetés és a kereskedelem sem hiányzik, az automaták mellett a feketepiacon is vásárolhatunk, ahol a másodlagos fizetőeszközt, a Moonstone-t részesítik előnyben. A legnagyobb városban, Concordiában a szűkös hátizsákunkból átmeneti helyekre is raktározhatunk némi motyót, a banki trezorokba pakolt cuccokhoz csak mi férünk hozzá, de a rejtekhelyen hagyott tárgyakon többen is osztozhatnak.

Újdonság a Grinder, ezzel beőrölhetünk fegyvereket, és újabb, jobb kombinációkat keverhetünk ki, Moonstone-ok hozzáadásával pedig még inkább feljavíthatjuk a recepteket. Akadnak még nyerőgépek is, illetve a Gearbox közösségi oldalain vadászhatunk komolyabb kincsesládákat nyitó aranykulcsokra, mellesleg a játék detektálja azt is, ha van mentésünk a korábbi részekből, és a hűségünkért is jár némi jutalom.

A tehenészlány és a lézerszemű bádogember csatába indul.

A látvány mai mércével talán kicsit halványabb. Elsősorban nem az unortodox módon textúrázott cel shading alapú megjelenítésre gondolok, az felettébb hangulatos, hanem kissé kopár, kihalt, szegényes minden külső és belső tér, olyan szinten, hogy folyamatos a déja vu érzés: egy kőhajításnyira is ugyanígy nézett ki minden.

Bár nincsenek nagy távolságok, emiatt térkép nélkül néhol akár el is lehetne tévedni, ugyanakkor nyilván ez kellett ahhoz, hogy előző generációs konzolokon is működjön az osztott képernyős mód. A történet sem karistol bombasztikus szinteket: Tungsteena Zarpedon ezredes elfoglalja a közeli űrbázist, hogy lézersugarakkal - látványos utalás a Halálcsillagra - megsemmisítse az Elpist, ebben kell megakadályoznunk. A harcban is sok az ismétlődés, illetve többnyire szinte arénáról arénára kell csak haladnunk.

Az űrwestern hangulat és a eredetibb, rengeteg közös popkulturális élményre utalgató humor ugyanakkor igazán ott van a szeren, ezek valamennyire kiegyensúlyozzák az anyag hiányosságait. Aki rajong a sorozatért, és még többre szomjazik, nagyot nem csalódhat benne, de önmagában nem nagy durranás, inkább csak kisebb pukkanás.

A teszt során nVidia GTX 780 videókártyát és 16GB Kingston HyperX Beast memóriát használtunk, ASUS Maximus VI Hero alaplappal, Cooler Master HAF XB házba szerelve - Windows 8.1 rendszeren.