Borderlands teszt

Tavaly a Left 4 Dead bizonyította be, hogy egy olyan egyszerű alapszituáció, mint az életünkért való küzdelem egy sztereotipizált zombi-hadsereg ellen mennyire szórakoztató és lebilincselő tud lenni, főleg, ha az élményt megoszthatjuk több barátunkkal is. És idén, amikor a folytatások évét éljük, akkor érkezik egy játék, ami ki tud emelkedni a szürkeségből, megteremtve az egyik legnagyszerűbb kooperatív élményt, amiben az elmúlt egy évben részünk volt. Ez nem más, mint a Gearbox új játéka, a Borderlands, ami hibái ellenére is az egyik leginnovatívabb többjátékos First Person Shooter, ami megjelent az utóbbi időben.

Mi az a zseniális formula, ami lehetővé teszi a Borderlands számára, hogy kiemelkedjen a tucat-játékok közül? A válasz a különféle játékok, az elmúlt évek legnagyszerűbb alkotásainak tökéletes ötvözésében rejlik. Bár elsőre furán hangzik az ötlet, hogy egy lövöldözős játékba beleépítsünk egy olyan mechanizmust, ami tíz évvel ezelőtt sikerre vitte a Diablo-t, ha megfelelő eredményt sikerül kihozni belőle, akkor abból csak jó sülhet ki. A Gearbox meglépte, ami sokak szemében őrültségnek tűnt, a végeredmény egy szórakoztató, izgalmas és eredeti játék lett. Építettek egy nagyszerű világot, amit megfűszereztek egy csipetnyi, Fallout-os poszt-apokaliptikus környezettel, belesütötték a Diablo véletleszerű fegyver alkotási mechanizmusát és karakterfejlesztő rendszerét, meghintették a Call of Duty sorozat szinte tökéletes irányításával, és cukormázként egy olyan grafikai stílussal édesítették meg, amit nem lehet nem szeretni.


A helyszín Pandora, egy kietlen bolygó, ahova egy ősi, titkos kincs megtalálásának céljából érkezik négy hős. A planétát elárasztották a különféle csoportok, akik mind a pénzszerzés csábító gondolatával érkeztek ide, ám idővel a kincsvadászat értelmetlen csatákba, fosztogatásokba torkollott. A négy hős egy véletlen folytán értesül egy eldugott helyről, ahol állítólag olyan fegyvereket és kincseket lehet találni, amelyekkel óriási hatalomra lehet szert tenni. A bolygó élővilága, valamint a különféle bűnbandák azonban minden áron meg akarják akadályozni karaktereink céljainak elérését. Az ócska fegyverek, amikkel hőseink a kalandjuk megkezdésekor rendelkeznek, csak megnehezítik a kincs megtalálását, ám a bolygón megannyi, érdekes harci eszköz van, amiknek birtokba vétele jelentősen megkönnyítheti a kincsvadászatot. Megindul a harc a fegyverekért, és az óriási vérengzés közepette olyan érdekes gyilkoló-alkalmatosságokra lelhetnek a játékosok, amikre még nem volt példa a hasonló játékokban.

A négy karakter négy teljesen eltérő stílust képvisel, választatunk hagyományos, univerzális katonát, esetleg egy pisztolyokkal és mesterlövész puskákkal nagyszerűen bánó vadászt, közelharcot kedvelő, robbantgató óriást, valamint egy lopakodásra és megtévesztésre specializálódott, törékenynek tűnő, de annál veszélyesebb szirént. Minden karaktertípusnak van egy speciális képessége: a katona rövid időre egy pajzzsal ellátott gépágyút telepíthet a harcmezőre, a vadásznak egy hűséges és halálos madár várja parancsait, a nagytermetű "tank" halálos ökölcsapásokkal ritkíthatja ellenfeleit, míg a szirén láthatatlanná válva kerülhet rosszakarói mögé. A karakterfejlesztés gondoskodik arról, hogy ugyanazon kasztban is legyen elegendő változatosság, így két katona között óriási lehet a különbség.


Fegyvereknek nem leszünk híján a küldetéseink alatt. Tonnányi gyilkoló-alkalmatosságra lelhet az, aki megfelelő mennyiségű időt szentel a játéknak. Kétség kívül ez a legvonzóbb része a Borderlandsnek: annyi féle, különböző tulajdonsággal rendelkező fegyver van, hogy az átlag FPS rajongó csak vakargatja a fejét az újabb és újabb eszközök láttán. Aki játszott a Diablo bármely részével, az örömkönnyeket hullat, amikor először meglátja a különféle színkóddal ellátott harci eszközöket. A fehér fegyverek semmi extrával nem rendelkeznek, a zöldeknek már van egy plusz tulajdonságuk, a lila és kék színnel ellátott nevűek sok speciális tulajdonsággal nincsenek ugyan ellátva, de az alap tulajdonságaik miatt ezek a legerősebbek, míg a narancs és aranyszínű tárgyak az úgynevezett "unique", azaz különleges cuccok, amiknek leírásában egy misztikus szöveg sejteti csak különleges képességüket.

Találhatunk brutális sebzésű, de lassú shotgunt, automata tűzsebzéssel ellátott sörétespuskát, olyat, ami rakétákat lő ki, vagy esetleg soha nem fogy ki a töltényből, de olyat is, ami távcsővel van ellátva, és egyszerre több ellenfelet is leterít egyetlen lövéssel. A lehetőségek határtalanok, a program több százezer fegyvert rejteget a kincsvadászok számára. Nem csak ládákból vagy ellenségektől szerezhetjük meg álmaink puskáját, Pandora tele van különféle boltokkal, ahol húsz percenként cserélődik a portéka. A játékos észre sem veszi, amikor bekerül a keresek-találok-eladok-veszek körforgásba, gyakran hosszú perceket eltöltünk pusztán azzal, hogy a különböző tárgyainkat hasonlítgatjuk össze azért, hogy megtaláljuk a számunkra legideálisabb felszerelést. Rengeteg gránát és pajzstípussal is találkozhatunk utunk során, így még kaotikusabbá válik tárgyaink rendszerezése, de az öröm annál nagyobb.


Pandora körülményei rendkívül ellenségesek, a bolygó őslakosait képező bogarak, skagok, madarak éppen olyan veszélyt jelentenek ránk nézve, mint a bandába verődött banditák. Éppen ezért ha tehetjük, ne vágjunk neki egyedül a hadjáratnak. Bár egyedül is nagyon jó móka bejárni a pályákat, a Borderlands igazi ereje akkor mutatkozik meg, amikor találunk egy ismerőst, vagy éppen hármat, akikkel együtt küzdhetünk. A függőség is sokkal jobban kialakulhat, hiszen az érzés, hogy nem vagyunk egyedül, hogy közösen megyünk felfedezni a barlangokat barátainkkal, felemelő és leírhatatlan. Akkor érezni igazán, mennyire magába tud szippantani a játék, amikor már vagy negyed órája áll mindenki egy helyben, nem beszélgettek, aztán hirtelen valaki elindul feléd, ledob neked négy-öt dolgot a földre, és felteszi a mágikus erejű kérdést: "ezeket találtam, néztem az előbb őket, nem kell valamelyik? Mert ha nem, eladom.." Erre te felveszed a színes ajándékokat, és újabb hosszú percekig állsz csöndben, egy helyben, miközben kielemzed új szerzeményeidet.

Küldetésekből rengeteg található a játékban, nagy részük kifejezetten ötletes, bár nem túl változatosak, mégis adnak célt az öldöklésnek. Van, amelynek megcsinálásakor pénz a jutalmunk, másiknál tapasztalati pontokat szerzünk, vagy akár egy tárgyat, fegyvert is kaphatunk cserébe. Mégsem a jutalomért indul neki az ember a feladatoknak, hanem azért, mert tudja, útja során megannyi láda értékes tartalmát szerezheti meg, amivel még erősebbé válhat. Gyakran nagy távolságokat kell áthidalni a cél eléréséhez, szerencsére azonban nem vagyunk rákényszerítve a gyaloglásra. A már ismert pályaszakaszok között buszozhatunk, illetve ha van kedvünk, autóba is pattanhatunk, amivel nagyon felgyorsul az utazás. Jó móka elütni az utakon járőröző ellenséget, bár a játék legnagyobb élvezetétől fosztjuk meg magunkat, ha autóval mészárolunk.


Ám semmi sem tökéletes, és a Borderlands-re ez hatványozottan igaz sajnos. Bár grafikailag nagyon ott van a játék, azért hamar kijönnek a technikai problémák. A rajzfilmes, cell-shaded stílus talán éppen azért lett ráhúzva a játékra, hogy ezzel takargassák el az engine hiányosságait. Ebből pedig, sajnos, bőven akad takargatni való. A környezet nem túl változatos, bár a pályaépítők igyekeztek minden helyszínre csempészni valami olyan látványelemet, amitől különböznek egymástól. A sziklákat mintha baltával faragták volna ki, kevés poligonból állnak, ami miatt kifejezetten természetellenesnek tűnnek. Az auto fizikája valami borzalmas, ráadásul olyan helyekre akadunk be vele, ahonnan már nem jutunk tovább. Az út menti korlátokra nem egyszer szaladtam fel véletlenül, ami miatt gyalogosan kellett folytatnom az utat.

A tereptárgyak hitbox-ja rettenetes, gyakran nem tudunk keresztüllőni olyan helyen, ahol láthatóan egy rakéta is elférne. Az ellenfelek csak azért veszélyesek, mert nagy számban törnek az életünkre, de ha távolról egyesével szedegetjük le őket, akkor meg se mozdulnak, annak ellenére, hogy már háromszor eltaláltuk őket. Ha többen játszunk, és egyetlen ellenfél kerül csak az utunkba, akkor ide-oda forog szerencsétlen, mert nem tudja, hogy melyikünket támadja meg. A Frame rate drasztikusan leesik, ha túl sok effekt van egyszerre a képernyőn, nem ritka a képregényszerű élmény, különösen, ha korrozív fegyvert használunk, és az ellenség tőlünk egy centiméterre olvad el. Túlságosan gyakran ütközünk láthatatlan falba, olyan helyeken nem tudunk emiatt átjutni, ahol simán rövidíthetnénk az utat, de mégis hatalmas kerülőúttal vagyunk kénytelenek eljutni a célig.

A tucatnyi, idegesítő hiba, és rosszul kivitelezett megvalósítás ellenére az utóbbi idők legeredetibb játéka a Borderlands. Olyan produkció, ami magával ragad, s nem ereszt hosszú hetekig, a kooperatív játékok újabb szent ékköve, mely éppen a legrosszabb időpontban érkezett ahhoz, hogy ne érjen el hatalmas sikereket. A Modern Warfare 2 és az Assassins Creed 2 árnyékában kell felnőnie, ami az eladásokat jelentősen befolyásolhatja ugyan, de azt a tényt nem, hogy az idei év egyik legnagyobb csiszolatlan gyémántja, a többjátékos FPS-ek innovatív, stílusos újragondolása.

Ha hosszú ideig szeretnéd lekötni magad valamivel, és van olyan ember, aki társulna hozzád a kalandokban, akkor barátom, ne keress tovább, ezt a játékot neked, nektek csinálták. Bár messze van a tökéletestől, mégis annyira egyedi, annyira szórakoztató, ami miatt minimum díjat érdemelne. Reméljük, hogy eleget adnak el belőle ahhoz, hogy legyen folytatás, mert ez a produktum, és így a fejlesztőcsapat is megérdemelné.