Bloodborne teszt

Most mindenki rettegő félőrült lesz az éjszaka közeledtével, mert akkor a vérfarkasok, kísértetek, torz szellemek uralják az egykor fennkölt helyeket. Ez a Vadászat Éjjele, mi pedig ki fogjuk taposni a belét az összes nyomorultnak!

A Souls játékokhoz mindig is félelemmel kevert tisztelettel közelítettem. Féltem azért, mert egy nap sajnos csak 24 órából áll, de a széria minden darabja képes lenne arra, hogy akár még ennél is több időre a képernyő elé szögezzen. Tisztelettel, pontosabban alázattal pedig azért, mert ezek a stuffok nem ismernek könyörületet, és ha nem így közelítesz feléjük, akkor bizony könnyen lehet, hogy már a tízedik percben visszaküldenéd a széttört lemezt a feladónak, és sírnál, mint egy csecsemő a pénzedért.

Ha engem kérdeztek, a sorozat sikeressége nem egyedül a rendkívül dark atmoszférában, valamint a jól összerakott játékmenetben (inklúding multi) keresendő, hanem sokkal inkább a trendekkel való szembemenésnek köszönhető. Ha egy új játékot azzal a szlogennel hirdetsz, hogy ez bizony kutya nehéz, valószínűleg a 90-es évek végén még körberöhögnek, viszont manapság, amikor már a tutorialokban is böhöm nagy nyilak mutatják az utat, unikumnak számít.

Minden szép, minden jó

Becsülettel végigküzdöttem és szenvedtem az importált Demon's Soult és nagyon tetszett. Annyira felbuzdultam, hogy a Dark Souls-t már gyűjtői kiadásban vettem meg, és természetesen ezt is végigszenvedtem tisztességgel. Ugyanakkor úgy éreztem, ennyi elég is volt nekem, nem szeretném, ha a folytatás marketingjét is a lehetetlen nehézségre alapoznák. Természetesen nem lett igazam, jöttek sorra a meg fogsz halni kezdetű videók ezerrel, én pedig olyan kiégetten fogtam a kezembe a kontrollert, mintha az ősi mesterséget űzném 20 éve, és otthon a feleségem kedvére kellene tennem.

Ezt is végigjátszottam, viszont egyszer sem húztam fel magam rajta, mert egyszerűen elvesztettem a motivációmat és szinte csak kötelességből, gépiesen mentem és daráltam. Viszont a Bloodborne! Jött, látott és az első képkockáival győzött is.

Már a cikk elején szeretném kihangsúlyozni, hogy ugyan nagyon sok megoldás és dolog visszaköszön az elődökből, viszont a BB nem folytatása azoknak. Egy teljesen új IP nyitó darabja ez, ami nagyon sokat merített ugyan a három Soulsból, viszont olyan változtatások történetek, ami miatt szerintem egy kicsit fölöttük áll.

A kezdéssel itt sem sokat vacakolunk, egy eléggé depresszív élethelyzetet követően (olyan lepusztult helyen ébredünk, ahol sosem szeretnénk) meg kell alkotnunk hősünket, aztán uccu neki, vár minket a csodás Yharnam! Persze előtte feldarabol egy vérfarkas, hogy meg is ismerkedjünk talán a legfontosabb helyszínnel, a Hunter's Dreammel.

Naplemente és balta. Kell ennél több?

Ez lesz a központunk, vagy ha úgy tetszik, akkor a Nexus. Itt kapjuk meg majd az első fegyvereinket, a még nyugalmi állapotban lévő babánál tudjuk majd az értékeinket növelni, benn a kunyhóban pedig raktározhatjuk a cuccainkat, valamint erősíthetjük a hentes eszközeinket. Persze mindenféle tárgyat is vásárolhatunk, meg bármely előzőleg letudott helyszínre is visszatérhetünk, szóval ez eddig semmi különös.

Lelkek helyett ezúttal vért fogunk gyűjteni, ez lesz a fizetőeszközünk mindenhova. A metódus pontosan az, mint ahogy megszoktuk: megyünk előre fütyörészve, gyakjuk a szörnyeket, gyűjtjük a vért, aztán egy megfelelő pillanatban visszatérünk a HD-ra (höhö, nem HelpDesk), hogy erősítsük magunkat, esetleg feltöltsük készleteinket. Persze ha meghalunk, akkor megtaláljuk ott egy vértócsa formájában az addig gyűjtött cumókat, sőt, néha egy világító szemű dögöt kell levernünk érte.

Bloodborne videóteszt Balaar és Marco agymenésével kísérve:



Node, nézzük is tovább a dolgokat, mert ugye eddig kiköpött Souls ez a kaland is. Az első, ami nagyon szembetűnő, az a grafikai prezentáció, jobban mondva a stílusossága annak. Ha szimplán a technikai részeket nézem, akkor is rendben van a BB, noha azért elmarad, mondjuk az Ordertől, vagy akár a Last of Us-tól. Nincs szaggatás, szépen a helyén van minden, nagyon jól kidolgozattak a szereplők és az ellenfelek, van poligon mindenhol gazdagon.

Viszont az egész kép világ, a stílus az, ami a többi fölé emeli. Képzeljetek el egy olyan univerzumot, ahol Bram Stocker Drakulája keveredik egy kis Hasfelmetsző Jack utánérzéssel, nyakon öntve egy jó kis gótikus dologgal. Mindenhol az élet nyomait találjuk: elhagyott lovas és babakocsik, lámpások, különböző tüzek fogják utunkat az elején szegélyezni, hogy aztán később átjussunk egy gyönyörű sírkertbe, onnan pedig egy templomba, majd később a közeli erdőségekben is tiszteletünket tesszük.

Hát izé, akkor megyek másmerre

Ha megnézzük hősünket, pontosan úgy fest, ahogy mondjuk egy igazán dark tömeggyilkost elképzelünk, tehát remekül illik a környezetbe. A fegyverek is nagyon sokat dobnak az egészen, rendkívül elborult darabokkal találkozhatunk, de nekem az abszolút kedvencem a kezdésre kapott, hatalmas borotvára emlékeztető vágóeszköz volt.

A játékmenetet is nagyon sok változtatás érte: a teknősként előrehaladó, pajzsunk mögé elbújunk stílusnak vége, két okból. Az egyik, hogy a bal kezünkbe különféle lőfegyvereket aggathatunk, amik nem feltétlenül erősek (tápolva mondjuk igen), viszont rendkívül hatékonyak az ellenfelek támadásának megakasztásában. A másik ok igen próza: a kalandozás alatt összesen egy darab pajzsot találtam.

Így természetesen sokkal inkább előtérbe került az oldalazás, a sprintelés, valamint a megfelelő időben végrehajtott gurulás. Itt megemlítenék egy pici negatívumot is, mert amikor rálockolunk az ellenfélre, megváltozik egy picit a kezelés, és ebbe, valamint a kamera őrült táncába bele lehet zavarodni. Van azonban még egy dolog, ami felpörgeti a küzdelmek tempóját.

Ha találatot kapunk, lehetőségünk van életerőnk egy részének visszaszerzésére egy sikeres támadással, így sokszor elkerülhetjük a gyógyitalok használatát. Természetesen staminánk is van, szóval figyeljünk arra, hogy ha ez az érték nagyon alacsony, semmit sem tudunk csinálni amíg vissza nem töltődik.

Halottak vagytok!

A pályatervezés nekem sokkal jobban tetszett, mint az elődök esetén. Amikor egy új területre érünk, iszonyatosan elveszettnek érezzük magunkat, mert össze-vissza barangolhatunk az utcákon. Viszont ahogy haladunk előre, úgy tudjuk a különféle rövidítéseket megnyitni, így ha elhalálozunk, akkor nem kell annyit visszacaplatni, mondjuk egy főellenséghez. Noha maga a nehézség az teljesen olyan, mint amit már megszoktunk, de a program nem annyira rohadék.

A fent említett rövidebb útvonalak, illetve a számolatlan mennyiségben kapott gyógyitalok miatt nem érezzük teljesíthetetlennek a kalandot, meg egy picivel bátrabban is megyünk bele az összecsapásoknak. Szerintem ez nagyon jó dolog, mert így maradt az embertelen kihívás, ugyanakkor ezt talán nem érezzük annyira.

És igen, ez a cucc még mindig kutya nehéz, és a legkisebb hibáért is halállal büntet. Az alap ellenfelek nem jelentenek akadályt egy idő után, de a ház méretű retteneteket azért kerüljük el, mert kis túlzással, a tekintetünkkel is felnyársalnak, szóval csak okosan. Ha úgy érezzük, annak a bizonyos nemi szervnek a rosszabbik végén vagyunk, azonnal húzzuk el a csíkot, nyugodjunk meg és tiszta fejjel menjünk vissza a csatába. Főellenségből talán egy picivel kevesebb van a megszokottnál, viszont nekem ezek jobban is tetszettek.

Már rögtön az első, a Celestial Beast látványától is megáll az ütő bennünk, mert hatalmas üvöltés közepette veti ránk magát, és természetesen szinte a teljes képernyőt betölti, valamint van egy rakat instant halált okozó támadása. Bevallom, ezt a dögöt elsőre legyűrtem, hogy aztán a második, Father Gascoine olyan szinten megszívasson, hogy majdnem a joy bánta (nyugi Marco, minden oké). OMG!!!! :O (szerk: marco)

Load save game

Ha gyengének érezzük magunkat, lehetőségünk van itt is segítséget kérni az online játszó emberkéktől természetesen, illetőleg mi is mehetünk randalírozni másik player világába fekete fantomként. Ez utóbbival igazából nem sokszor éltem, mert el tudom képzelni, milyen érzés lehet, hogy egy alapból nehéz helyzetben milyen, ha még humán játékos is a másik nyakára akaszkodik.

Lesz egy úgynevezett Insight pontunk, ezzel tudjuk aktiválni a multit, valamint különféle tárgyakat is vásárolhatunk belőle, ha egyszerre több mint 10 darab van nálunk. A tartalomra szintén nem panaszkodhatunk, mert olyan 30-40 óra, amire egyszer az egész kaland végére érünk. Persze kapunk New Game+ opciót, aminek elindításával visszasírjuk az alap nehézséget.

A hangok és zenék eléggé tisztességesen megdobják az amúgy sem túl pozitív atmoszférát. Nagyon jól sikerült a keverés, minden mozdulat fülbántóan gyönyörű dallamként szólal meg: a csizmák kopogása a köveken, a pisztolyunk döreje, amikor húsba vágunk kardunkkal, ahogy fröccsen a vér. A zenék is illeszkednek ehhez: ha kell, ráerősítenek a depresszióra, vagy mondjuk még horrorisztikusabbá teszi az amúgy sem egyszerű harcokat.

Be szíp a tető

Az a nagy helyzet, hogy a Bloodborne tesztelésének minden egyes percét élveztem! Az atmoszféra hihetetlenül magával ránt és nem is ereszt. A program egyszerre barátságos és morcos, viszont az apróbb változtatások miatt sokkal jobban fogjuk élvezni a programot. A multi még most is zseniális, a hangokkal és zörejekkel szintén minden rendben.

Ha szeretted a Demon vagy Dark Souls játékokat, teljesen egyértelműen kötelező a megvásárlása, ugyanakkor ha egy átlagosnál sokkal nehezebb, viszont roppant egyedi hangulattal és körítéssel bíró játékot szeretnél, akkor is bőven tehetsz vele egy próbát.