A félisten, aki végigpofozza magát az istenek családfáján nem egy újkeletű koncepció, ám hiba volna ilyen hamari módon beskatulyázni az Asura’s Wrathot, a játék ugyanis valójában nem is állhatna távolabb a „klisé” fogalmától. Hisz semmiképp sem illethetünk „közhelyes” jelzővel egy olyan alkotást, amely önmagában ötvözi az olyan – első olvasásra talán kissé paradox – fogalmakat, mint az „anime”, a „sci-fi”, a „mitológia”, az „akció” és a „dráma”. És hogy még zavarosabb legyen a kép, a játékot igazság szerint még megfelelő műfajba sem lehet lelkiismeret-furdalás nélkül belegyömöszölni, minthogy nem egy szokványos beat ’em uppal vagy akciójátékkal van dolgunk. Sokkal inkább egy interaktív történettel, mely olyan világba kalauzol el minket, amilyennel még álmaink sem vetekedhetnek.

Asura: Mit képzelsz, ki vagy te?!
Yasha: Isten.
A történet eleinte két partra tagolódik: egyiken a gonosz Gohma, illetőleg annak vezetője, bizonyos Vlitra áll, míg a másikon az elszánt félistenek, akik már időtlen idők óta vívják vele soha véget nem érő harcukat Gaea világának megmentéséért. Azonban ez a pofon egyszerű alapfelállás pillanatokon belül illuminált állapotba kerül, amint az istenek többsége megelégelvén a kilátástalan harcot a rövidebb utat választja, és mindjárt el is rabolják hősünk lányát, hogy akkumulátorként hasznosítsák a Mantrát biztosító gigászi fegyverhez, a Brahmastrához – ám a terv természetesen áldozatokat is megkövetel, így a délceg harcos Asura felesége, illetőleg ő maga is odavész az ügyért (Cause).
Asura, a harag istene ettől persze nincs túlzottan elragadtatva, s titulusához híven szerfelett durcás lesz. Olyannyira, hogy egy arany pók segítségével még halottaiból is feltámad, csak hogy érzelmeit kifejezésre juttassa és mindenekelőtt kiszabadítsa lányát, Mithrát. Ha kell, ehhez akár a Hét Istenséggel (The Seven Deities) is feltörli a padlót… mintegy 12 000 évvel később is.

„Harcolsz, majd finomakat eszel; harcolsz, majd zamatos bort iszol; harcolsz, majd gyönyörű nőkkel hálsz… Fenéket! HARCOLSZ a gyönyörű nőkkel! EZT jelenti élni.” – Augus
A mindent elsöprő bosszút 18 káprázatos és váratlan fordulatokban gazdag epizódra szeletelve beszéli el nekünk a CyberConnect2, akik az égegyadta világon minden részletet párját ritkító precizitással formáltak, a leírhatatlan látványvilágtól egész az érzelmektől túlcsorduló zenékig, mindezt pedig a hagyományos anime átvezetőkkel meghintve. És bár a játék egyértelműen a a manga-anime stílusirányzatnak hódol, a végterméket szemmel láthatóan a nyugatnak szánták. Erre utalnak többek közt a meglepően igényes angol hangok is, mert hisz köztudott, hogy az olcsó amerikai szinkronok a legtöbb anime történetét szíven döfik – hanem az Asura’s Wrath esetében még kissé visszájára is fordult a dolog… Míg az amerikai szinkronok felettébb élvezhetőre sikeredtek – ráadásul a szájmozgás is az angol hangokhoz lettek idomítva -, addig a japán verzió mintha kisebb csorbát szenvedett volna.
Látószerveink igazi kényeztetésnek vannak kitéve, hála a game alatt zakatoló Unreal Engine 3-nak, no de mit is ér a profi ecset az ügyes kezek és a fantázia nélkül? A fejlesztők egy rendkívül sokszínű és lehengerlő világot tárnak a szemeink elé, ami ugyanakkor furcsa mód nem kelti bennünk azt az érzést, hogy egy stílusmaszlaggal van dolgunk. A tájakat zseniálisan vitte vászonra a csapat: akár az űrben röpdösünk, akár a planéta felszínén hadakozunk, mindvégig csodálatos és változatos környezet övez minket. Ami pedig a karaktereket illeti, nos ők roppant egyedi rajzstílust képviselnek: arcukat és bőrüket különös „ecsetvonások” borítják, amelyek mintegy meghatványozzák a mimikák kifejezőképességét. És mintha mindez még nem lenne elég, a fejezetek végén szemrevaló „képregények” egészítik ki egy-egy mozaikdarabbal a történetet, a rajzok ráadásul mind más és más művészek keze nyomán születtek.

Mindeközben hallójáratainkat sem lepi majd be a pókháló, tekintve hogy a játék első percétől az utolsóig gyönyörű, változatos és érzelmekkel telített melódiák váltják egymást, amelyek tökéletesen passzolnak az egyes történésekhez és karakterekhez. Bevallom, engem a jó zenével kilóra meg lehet venni, és az Asura’s Wrath bizony az utolsó csigolyájáig felvásárolta a kapitányt sokrétű zenei felhozatalával. Chikayo Fukuda nem szégyelli fülünkbe varázsolni sem a vadnyugatot, sem a rockot, sem pedig az egész szimfonikus zenekart, csak hogy átlényegüljünk a játék során – és bátorságáért még akár az év játékzenéje díjat is megpályázhatná.
„Időnként az isteneknek is be kell mocskolniuk a kezüket” – Yasha
Bizonyára feltűnt nektek, hogy egész eddig jobbára semmilyen formában sem került elébünk játékélménnyel kapcsolatos információ. Nos, igen. Ez igazság szerint azért esett így, mert az Asura’s Wrath-ben ilyesemi nemigen van jelen. A játék 90%-ban történet, és csak 10%-ban játék, ez utóbbi pedig jobbára Quick Time Eventekből áll, amelyek egy percre sem hagynak nyugtot nekünk: minden tizedik másodpercben felvillan egy-egy, ám lényegében nem oszt, nem szoroz dolog, minthogy a történet alakulásában egyáltalán nem játszik szerepet – így azontúl, hogy kevésbé tudunk koncentrálni a történetre és a látványra, maximum az orrtúrásról szoktathat le egyeseket.

Ritka madár ugyan, de akad a játékban igazi harc, ami némi jó szándékkal és két Go, Diego! Go! epizód után még élvezhetőnek is mondható. Mindazonáltal a csapat nem esett túlzásba a verekedős elemekkel és mozzanatokkal: minden testrészünket átmozgató kombókra ne igen számítsunk, hiszen gyakorlatilag két gombot kell majd lilára püfölnünk a pofonosztások idején, akár Asura, akár Yasha bőrébe bújva tevékenykedünk. Még csak aggódnunk sem kell félistenünk testi épségéért, meghalni szinte képtelenség – a verekedés csak addig tart, amíg „be nem telik a pohár”, avagy Asura/Yasha hócipőjét jelképező sáv, amikor is a jobb ravasz meghúzásával végzetes csapást mérhetünk az ellenfélre. Ezt követően pedig visszatérnek a QTE-k. A kör bezárul.
A már kifárasztott „B” gomb egy szusszantásnyi időre helyet foglalhat a kispadon, helyét az „YX”-páros veszi át: a shoot ’em up-szerű röpdösések közben ugyanis őket kell próbára tennünk. És igen, eltaláltátok: a játék e téren sem állít bennünket embertelen kihívások elé, hanem a QTE elemek időnként itt is betáncolhatnak elénk, hogy újfent évekkel rövidítsék meg kontrollerünk élettartamát. Arról nem is beszélve, hogy a másnapi hüvelykujjban érzett izomláz felettébb megnehezíti a reggeli vizelési rítust – már ami a férfiakat illeti.

Noha kombótehetségünknek még csak a tizedét sem kell latba vetnünk a győzelem érdekében, a játék mégis elkényeztet minket a gátlástalanul nyakunkba szórt achievementekkel. Ha elfenekeltünk egy ellenfelet vagy megszakítottuk valaki monológját, a játék máris hozzánk vág egy trófeát; egy ízben például elég csak körbetekintenünk a gőzfürdőben kukkolókat keresve, vagy épp a mellettünk ülő bögyös nőci… öhm… bögyeit csodálni, és hopp! Egy újabb „öcsi”! (Bárcsak a női öltözőben is hasonlóképp méltányolnák az ehhez hasonló, el nem ítélhető tetteinket…)
Végszó
Mielőtt a zsebünkbe nyúlnánk, mindenképp érdemes előbb megbeszélni magunkkal, valójában mit is várunk ettől a játéktól. Sok múlhat rajta. Elvégre, aki egy káprázatos és minden képzeletet felülmúló történet-látványvilág együttesre vágyik, érzelmekkel átitatva, némi filozófiával és nem utolsó sorban frenetikus melódiákkal aláfestve, annak aligha ajánlhatnék jobbat az Asura’s Wrath-nál. Ellenben, aki egy világraszóló izgalmakkal és játékélménnyel megtűzdelt alkotást remélve viszi haza, nos az ő otthonában alighanem már az első fél órát követően elvérzik a játék.

A CyberConnect2 zsenije egyértelműen nem a gameplayben, sokkal inkább a sztoriban tükröződik, és azt kell mondjam, e tekintetben kitűnően helytállt az Asura’s Wrath, s bár inkább egy interaktív filmként, semmint játékként tekintek rá, mindenképp egy maradandó élményt nyújtott nekem. És figyelembe véve, hogy jómagam nem különösebben rajongók a távol-keleti stílusjegyekkel felvértezett alkotásokért, a manga/anime-rajongók nyugodtan szorozzák csak meg a szavaimat tízzel, és nekik, valamint a műfajtól ódzkodó gamereknek egyaránt üzenem: az Asura’s Wrath-nak igenis van mondanivalója, ám ezt szolidan és emészthető porciókra osztva adagolja, és hiszitek vagy sem, de az év alighanem egyik legfigyelemreméltóbb alkotását tisztelhetjük benne.