Assassin's Creed IV: Black Flag teszt

2013. november 06.
79.0301
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
iPet profilja, adatai
iPet
Ha azt mondom, hogy Assassin's Creed, akkor szerintem az olvasók nagyon nagy részének beugrik valamelyik epizód egy, gondolom a legepikusabb jelenete. Az én esetemben a komplett második rész ez, mert Ezio első kalandja olyan hatással volt rám, mint amire kevés játék a jelenleg (ki)futó generációban. Pont az előbb néztem meg a mentésemet, összesen 66 órát raktam abba a részbe, de néhány fránya toll még mindig hiányzik.
 


A Ubisoftot alapjában véve lehet szeretni és utálni a rétestészta módjára elnyújtott szériáért, de a minőség, mint jelző, mindegyik szekvencia esetében jelen van. Na jó, kivétel az első részben, de az meg olyan rég volt, tán igaz sem volt. Viszont az is igaz, hogy a harmadik rész engem semmilyen szinten sem fogott meg, valami olyan komponens hiányzott belőle, ami például a második epizódot csordultig megtöltötte élménnyel, hangulattal. Eltelt egy újabb esztendő, a Ubi tartja magát a vállalati stratégiához, és a Black Flag alcímmel ellátott negyedik epizód itt pihen az asztalomon. Ez esetben a recept borzasztóan egyszerű volt: emeljük át a harmadik rész legsikeresebb elemét (hajózás), adjuk hozzá az AC esszenciát, a végén pedig bolondítsuk meg egy kis jelenkori trenddel, a kalózosdival, mert azt most amúgy is mindenki nagyon szereti.

Leesek vajon a lépcsőn?

Leesek vajon a lépcsőn?


Ahogy a pontszámból is láthatjátok, a végeredmény egy, talán az eddigi legjobb Templomosok vs Asszaszinok epizód lett! Tartalom, látvány, szórakoztatás - a szentháromság glóriája most ragyog a legfényesebben, de nézzük is a részleteket.

A sztori központi szereplője Edward James Kenway, aki a előző epizódból megismert Connor nagyapja, valamint Haytham Kenway apja. Hősünk egy igazi lázadó, akinek egy idő után elege less a földeken való robotolásból nulla pénzért, ezért egy, a megélhetést más szemszögből megközelítő (ráadásul a korban elég hipszteres) foglalkozás után néz: kalózkodásra adja a fejét. Egy darabig szépen is megy, kap cafeteriát meg juttatásokat is, aztán egy csúnya vihar közben egy másik hajó ronccsá lövi őket. Így szenvedünk egy rövid ideig hajótörést egy meglepően ismerős gúnyába bújtatott idegennel, aki elég rövid úton ki akar nyírni minket.

Miután a kísérlet csúnya kudarcba fullad, felvesszük a tradícionális asszaszin öltözéket és elindulunk a Karib térség egyik gyöngyszemére, Havanára, hogy egy nálunk lévő tárgy miatt felvegyük a busás jutalmat. A történetről dióhéjban elég is lesz ennyi, viszont azt mindenképp meg kell jegyeznem, hogy most, első ízben kapunk egy nem túl érdekes és feszes elbeszélést, ami egyáltalán nem baj. Ha csúnyábban akarnék fogalmazni, a sztori ebben az epizódban teljesen másodlagos lesz, mert egyrészt totál érdektelen, másrészt a nagyon király kalóz életmód minden szegmensében elnyomja. Ahogy azt megszokhattuk, több hőst irányítunk.

Két helyi celeb

Két helyi celeb


Itt is kapunk egy, a jelenben zajló szálat, ahol Desmond munkásságát vesszük át, elég szokatlanul, FPS nézetben. Ez a rész inkább a logikai fejtörőkre épül, mivel egy tesztelőt alakítunk egy munkacsoportban. Itt inkább a rejtett üzenetek megkeresése és a számítógépek feltörése lesz a fő feladat, ráadásul nagyon sok jegyzetet, visszaemlékezést és videót kapunk az előző részek hőséből. De visszatérvén a karibi világba, első körben a hatalmas térképet szemrevételezzük, ugyanis talán most kaptuk a legnagyobb behajózható és mászkálható területet. Rengeteg a felfedezni való mind a Jackdaw-val, mind pedig gyalogosan.

A három főbb nagyváros (Kingston, Nassau és Havana) iszonyúan jól sikerült, hangulatban eltérnek egymástól, de mégis nagyon sok közös pont köti össze őket. Ilyenkor érezhetjük egyébként a tradícionális assassin hangulatot, mert szinkronizálnunk kell a kilátókat, őrök elől menekülni, harcolni, egy rakás másodlagos feladatot végrehajtani, gyűjtögetni az animus darabkákat. A játék grafikája egyébként eléggé kétarcúra sikerült. Egyrészt a tengeri részek, a naplementék, a viharok ábrázolása hihetetlen jól sikerült.

Korabeli Brad Pitt

Korabeli Brad Pitt


De említhetném a hatalmas tábortüzek körül fetrengő részeg matrózokat, vagy az ősi, felkutatásra váró maja romokat és a dzsungeleket. A másik oldalon viszont, az FPS részek szerintem nagyon gagyik lettek, valamint hiába az eltérő hangulat, a három központi város is erősen hajaz egymásra, valamint a néha előforduló brutális framerate zuhanásról még nem is beszéltem. Sajnos lesz olyan, amikor a játék egy kicsit slideshow jelleget ölt, olyan durván belassul, főleg a nagyvárosokban.

Azt is fel lehet róni még egyébként, hogy gyakorlatilag a Revelations óta olyan nagyon minőségi fejlődés még nem érte ezt a szegmenst, hangsúlyozom, ez a vélemény a jelen generációs masinákra vonatkozik. Sok helyen érződik amúgy, hogy háromnegyed szemmel bizony a nextgen dolgokra koncentráltak inkább. Mindettől függetlenül egy erős jót azért megérdemel a külcsín.

Gáz van főnök?

Gáz van főnök?


A tartalmat már szőrmentén dícsértem, de akkor nézzük hogy milyen lehetőségeket kapunk. Annyit azért előre elárulok, hogy rettenetesen sok szabadidő kell az anyag kimaxolásához, szóval nem lehet két nap alatt átfutni rajta. A városokban a jól megszokott dolgokat művelhetjük, mert gyűjthetjük az animus darabokat, gyilkosságos melókat vállalhatunk, keresgélhetünk kincses ládikákat, vagy éppen kergethetjük az új dallamokat a matrózainknak.

Viszonylag hamar megkapjuk hajónkat, a Jackdaw-t, így tengernyi új lehetőség nyílik. Molesztálhatjuk a vizeken kóricáló egyéb naszádokat, erődöket vehetünk be, különböző, eldugott kis szigeteket fedezhetünk fel. Nagy királyság a cápavadászat: ilyenkor átszállunk egy ladikba, aztán pár csáklyával kell elejtenünk a vadat. Egy búvárharang segítségével elsüllyedt hajókat kutathatunk át, de ha úgy tetszik, kereskedelmi útvonalakat is létrehozhatunk. Ha a kocsmákban lefizetjük a pultost, akkor még különféle infókat is kapunk titkos kereskedelmi csomópontokról, elrejtett térképekről.

Ezen kívül még ősrégi maja szobrokat is rendezgetnünk kell, valamint a térképek segítségével a régmúlt nagy kincseit is meg tudjuk keresni. Meg persze vannak legendás hajók is, amiket leverni külön teljesítmény lesz.

Mert én vagyok a durvalazaéskemény

Mert én vagyok a durvalazaéskemény


A hajókkal történő csatározás amúgy nem esett át radikális változtatásokon az előző részhez képest. Először le kell vernünk az ellenfél energiáját, figyelve arra, hogy nem süllysztjük el, aztán második lépésben meg kell csáklyáznunk és átszállni rá, majd bizonyos mennyiségű ellenfelet likvidálni. Ha ez megvan, akkor embereink a rakományt áthordják a mi ladikunkra, amennyiben sérültünk, akkor embereket és nyersanyagot is felszabadítunk, aztán a pokolra küldjük a bárkát.

Ha még ez sem lenne elég, akkor ott van még a vadászat, meg persze Edward, a lakhelye meg a hajó pimpelése is. Állatok elejtéséből, illetve a lootolásból rengetek nyersanyagot tudunk szerezni, ami mind szükséges lesz a különböző, egészen sokrétű fejlesztésekhez. Szóval ahogy látjátok, alsó hangon simán van 70 óra az anyagban, talán még több is ennél. Az irányítás egyébként a jól megszokott sémát követi, nincs benne semmi extra, bár néha azért morcoskodtam, mert nem oda rohant fel a hős ahova én akartam.

A harc és a rejtőzködés a szokásos, ebben sem lesz semmi egetverő újdonság. És nem, a pisztolyok használata sem hoz túl nagy változást, de vannak benne, ez kétségtelen. A hangok és zenék szinte tökéletesek lettek! Az, amikor éppen készülünk meglékelni egy közeli, jó kövér kereskedelmi hajót és közben az embereink rágyújtanak valami igazi kalóz dalra - na az megfizethetetlen, én teli szájjal vigyorogva dúdoltam, miközben navigáltam a csatát. Zseniális!

Hánájsz környezet

Hánájsz környezet


Van még egy rész, amire ki kell térnem, ez pedig az online multi. Itt már egy kicsit mérgesebb voltam, mivel gyakorlatilag semmi sem változott a harmadik részhez képest. A legjobb mód még mindig a Wolfpack, ahol egymást segítve kell különböző feladatokat végrehajtani. Az egyetlen érdemi újítás a Game Lab, ahol rendkívül sok beállítást piszkálva tudjuk megalkotni a számunkra legjobb feltételeket.

Ja, igen, néha kapunk különféle challangeket is, ezeket a menüben tudjuk csekkolni. Mivel van valamennyi sztorija ennek a résznek is, így érdemes azért időt áldozni rá.

Összességében egy rendkívül jó rész lett tehát a Black Flag. A kalózkodás irgalmatlanul király, a búvárkodás király, a tengeri csata király, a tonnányi extra feladat király. A sztori nem annyira király, a grafikán és a bugokon kellene javítani, de amúgy meg ez kit érdekel, amikor ilyen magas szinten tudunk kalózkodni? Arrrrrrrr!

Assassin's Creed IV: Black Flag / Tesztplatform: XBOX360

a polcon a helye
  • Stílus: TPS
  • Megjelenés: 2013. október 29.
  • Ár: 15.000 Ft-tól
  • Multiplayer: van
  • Brutális tartalom
  • Nagyon hangulatos helyek
  • Az elejétől a végéig szórakoztat
  • Felejthető sztori
  • Bugok
  • A grafikán nem sokat változtattak
  • Uncsi online multi
  • Hang
    9
  • Grafika
    8
  • Játszhatóság
    9
  • Hangulat
    9
8.8
32 hozzászólás

xpforever

11 éve, 4 napja

Az egyetlen AC, ami bejön nekem.

válasz erre

beni9915

12 éve, 4 hónapja és 27 napja

Amugy az fps-es "mai" pályk egyszerüen átléphetöek nem kell végigtolni öket kalozkodhatunk kedvünkre!!Jesss röhögő smiley

válasz erre

HDMate

12 éve, 5 hónapja és 3 napja

Ez az AC nagyon jó lett ez a kalózkodás nagyon bejövős.Csak így tovább Ubisoft mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 14 napja

összes ac kipörgetve kb 3x legalább [ez még csak 1x =P] és azt kell mondjam zseniális lett az 5. rész... tény hogy a 2. rész eszméletlenül jó volt és sokaknak az is a kedvence, nekem mégis a reve volt személyes favoritom [a város és a kor hangulata nagyon megfogott és a sztori se volt piskóta szerintem] de jött a black flag... best ac lett számomra...
2 dolog volt csak ami rettentően zavart, az egyik az irányítás amit remélem rövidesen egy peccsel orvosolnak, mert bizony voltak pillanatok h edvárd barátunk csúnyán megfejeltem volna... a másik pedig a bérgyilok mellékküldetések... elhiszem h ubinál átérezték a gamma világát és a rumot fogyasztották rendesen, de annyira beruganyosodni hogy összesen csak egy küldetést raknak be az úgy kicsit gáz szerintem...
+ amire abszolút nem lehet senkinek panasza az a muzsika, 11 pont... legalább... aki másként gondolja, az, hmmmm, nézzen farkasszemet feketeszakállal és borzolja össze a szakállát... meglátjuk mi lesz vele ^^ =]

válasz erre

rDAVE

12 éve, 6 hónapja és 18 napja

Nekem eddig abszolút kedvenc AC epizódom, teljesen más ezzel játszani.
Két negatívumot tudok felhozni ellene: Az egyik az időnkét előforduló bugok, de ami igazán zavar, hogy a rumon kicsi a hangsúly, egy kiaknázatlan lehetőség. röhögő smiley

válasz erre

Azer11

12 éve, 6 hónapja és 20 napja

Tegnap sikerült kivinni a főszálat, az elején nem igazán tetszett a lepusztult kis falu miatt, de amint elér az ember Kingstonba, rettentő mód megjön a hangulat, ami egész végig övezi. Persze volt egy-két dolog amit sajnáltam benne, de azok java része a történelem miatt is hasonlóképp kellett hogy történjenek. Tudom ajánlani minden fanatistának röhögő smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 27 napja

nagyo király lett de nekem pc-n rosszabbul fut mint a BF4 szomorú smileymeglepett smiley

válasz erre

csonesz003

12 éve, 7 hónapja és 5 napja

Várok vele pc-ig van ps3-am, de igy lesz az igazi mosolygó smiley

válasz erre

bekdaniel

12 éve, 7 hónapja és 12 napja

Nekem az egész AC-széria kimaradt eddig. Most viszont az első 5 részt potom pénzért adják valami Bundle-ben, azt lehet beszerzem rövidesen és neki látok.

válasz erre

BatedMoldHUN

12 éve, 7 hónapja és 13 napja

WillThaWheel írta:
AC sorozatból nekem csupán az első, és harmadik rész volt meg, mind a kettő kb. félig(vagy még addig sem)... Nem fogtak meg, mindig úgy éreztem, hogy nekem ezt nem játszanom kéne, hanem egy nagy tál popkornnal az ölemben nézni, filmként. Tudom és belátom, hogy nagy alkotás, de ha én meghallom az AC-t egy semleges érzés születik bennem, és nem tudom, hogy miért... Pedig próbáltam megszeretni, és bekerülni az AC fanok klubjába, de mindhiába... röhögő smiley
Nem kell félned, nem vagy egyedül menő smiley

válasz erre

marco

12 éve, 7 hónapja és 14 napja

PaulMarloW írta:
Én is így voltam az Ac szériával ahogy te de a 2 és alcímei összegezve nagyon jó történetet ad és karaktert.A 3. rész az már csak franchise rágás és a 4. rész is csak egy jól kiépített modeot lovagolni az előző részből.Annak idején azért lett híres ez a játék mert újdonságot adott a környezettel és talán a játékmenettel is.

Amit már szerintem ezen az odlaon többször is leírtam és steve-el együtt állítunk egy modern ac hozná azt a döppinget amit az első rész hozott.
Igen, egy másik korszak jelentősen tudna dobni. De azt nem kéne AC-nek nevezni. Szvsz ha a 4 sem AC lenne hanem egy önálló, más játék, hasonló elemekkel mint az AC, többünket megnyerne...

válasz erre

WillThaWheel

12 éve, 7 hónapja és 14 napja

AC sorozatból nekem csupán az első, és harmadik rész volt meg, mind a kettő kb. félig(vagy még addig sem)... Nem fogtak meg, mindig úgy éreztem, hogy nekem ezt nem játszanom kéne, hanem egy nagy tál popkornnal az ölemben nézni, filmként. Tudom és belátom, hogy nagy alkotás, de ha én meghallom az AC-t egy semleges érzés születik bennem, és nem tudom, hogy miért... Pedig próbáltam megszeretni, és bekerülni az AC fanok klubjába, de mindhiába... röhögő smiley

válasz erre
123a(z) 3 -ből
Assassin's Creed IV: Black Flag
15.000 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profilja