Agents of Mayhem teszt

Szeretnéd megfejteni az Univerzum titkait? Felejtsd el, itt minden robban. Fondorlatos, több lépcsős történetre vágysz? Nos, itt mész előre, néha jobbra, egy kicsit balra és közben bedarálsz mindenkit. Békességet, szépséget keresel? Akkor pláne rossz helyen kopogtatsz, mert az AoM egészen az agyadig felrúgja genitáliád, előveszed a nagy stukker, dobod a gránátot és közben teli szájjal nevetsz.

Utána nyilván elszégyelled magad, de abban a fél, esetleg egy órában amíg a futurisztikus Szöul városában randalírozol, Istennek érzed majd magad. Ha ennél többre vágysz, akkor ez bizony nem a Te játékod lesz. Mindenki más: pusztításra fel!

Na, nézzük, hogy is van ez?

Ha azt mondom, hogy Volition, akkor nyilván mindenkinek a Saint's Row sorozat ugrik be elsőre. Ez egy önmagát semmilyen formában sem komolyan vevő, akció és poén orientált sandbox dolog. Direkt nem hívtam GTA klónnak, mivel bőven rendelkezik annyi egyéniséggel, hogy ne degradáljuk egy egyszerű koppintásnak.

Ezek a játékok igazából nem akarták megváltani a világot, messze vannak a hibátlantól, de mégis, ha leülsz játszani valamelyik epizóddal, akkor rövidebb időre garantáltan elfelejted minden nyűgöd. Nem véletlenül hozakodtam elő ezzel, ugyanis jelen tesztünk alanya tulajdonképp közvetlen folytatása a Gat out of Hell-nek.

Egészen pontosan az egyik elérhető befejezését veszi alapul. A lényeget igazából egy mondatban össze lehet foglalni: adott egy nagyon gonosz csoportosulás, akik közül az egyik tag fellázad, kilép, majd pedig megalapítja saját titkos szervezetét, hogy jól elkalapálják a rosszfiúkat. Igen, tényleg ennyi, szóval ha szellemi táplálékot keresel magadnak, akkor nagyon rossz helyen jársz.

De ezzel nincs semmi gond, itt nem ez a lényeg. Az a vicces azonban, hogy a tálalása viszont egészen zseniális, köszönhetően az átvezető rajzfilmeknek meg a szellemesen megírt dialógusoknak. Technikailag már nem ennyire rózsás a helyzet, bár az összkép inkább pozitív, de pár dolgot emésztenünk kell.

Már csak egy szemed van, dude!

A high-tech Szöul egészen gyönyörű színekben pompázik, vannak érdekes kerületei, plusz nagyon jól áll az egész stuffnak ez a félig valós, félig képregényes megvalósítás. Mivel szinte egyfolytában történik valami a képernyőn, ezért helyenként tényleg piszkosul látványos, ahogy cikáznak a lézerek, repkednek a bombák, de említhetném autónk neon nitro csíkját. Hőseink is kiemelkednek, abszolút eredeti figurákat kapunk, valószínűleg mindenki tud majd kedvencet választani közülük.

Gondok sajnos a technikai oldalon kezdődnek. A bejárható terület nem túl nagy, pont ezért fura a sok, semmiből feltűnő tereptárgy. A képfrissítés is megdöccen néha (de egyszer sem megy a játszhatóság rovására), illetve volt, hogy újra kellett kezdenem valamilyen küldetést, mert beakadt a szkript és nem történt semmi.

Persze ezek nem vállalhatatlan gondok, de ahhoz bőven elegek, hogy ne tudjuk tripla A kategóriába sorolni a játékot, bár valószínűleg nem is ez volt a cél. Maga a játékmechanika faék egyszerűségű, mert tudunk ugrani, mozogni, kitérni gyorsan valamilyen irányba, lőni, két fajta speciális támadást használni és ellőni a Mayhem mozdulatot. Nincs fedezék használat, ez nem az a liga, itt pajzsot kapunk ami vissza tud töltődni, oszt kalap.

Ami miatt mégis szórakoztató, azok a már emlegetett szereplők és az ő karakter lapjuk. Összes 12 eltérő ügynököt irányíthatunk (plusz Johnny Gatet, ha előrendeltük a stuffot), akik között szignifikáns különbségek vannak.

Zsír verda és csajok, mi kell még cucu?

Van egy német focihuligán, lecsúszott rapper, kiugrott yakuza, gyönyörű virológus, amerikai tirpák akcióhős, orosz fagyember, brazil tolvaj meg még jó pár egyéniség, szóval mindenki meg fogja találni a kedvencét közülük. Egyszerre három szereplővel tudunk randalírozni, közöttük egyetlen gombnyomással válthatunk. Tevékenységünkért tapasztalati pontokat kapunk, amivel szinteket lépünk.

Ilyenkor öt képesség között tudunk szétosztani pontokat, mint bármelyik rpg-ben. Xp-t csak azok kapnak, akik éppen csapatunk aktív tagjai, szóval érdemes rotálni őket az egyensúly miatt. Eddig pofonegyszerű a dolog, viszont innentől bonyolódik kissé.

A legtöbb elsődleges vagy másodlagos küldetés teljesítése után gadgeteket kapunk. Ezeket három slotba sorolja a rendszer és mindenki tonnányi ilyesmivel rendelkezik. Lehet aktív, ami mondjuk nagyobb sebzést biztosít célzás közben, SMG töltények helyett mini rakétákat lő ki a fegyver meg zsilliónyi más, ami ráadásul szereplőnként eltér.

A passzív dolgokból is Dunát lehet rekeszteni, bár ezek jó része inkább a védelmünket vagy életerőnket növeli - természetesen hősönként más és más ez is. Van még az úgynevezett Legion és Gremlin tech, amiket pedig a pályákon összegyűjtött fizetőeszközökkel gyárthatunk le főhadiszállásunkon.

Na, tegyünk tönkre valamit!

Szóval tényleg nem rossz ez a rendszer, de egy kicsit feleslegesen túlbonyolították, ugyanis másfél óra után el fogjuk veszteni a fonalat, annyi extra dolgot tudunk megnyitni. Valószínűleg a kevesebb több lett volna. Még ide tartozik, hogy tudunk építeni különféle autókat, de először meg kell találnunk a hozzájuk tartozó tervrajzokat, valamint legényeink külsejét is megváltoztathatjuk a megnyitható skinek segítségével.

Érdemes amúgy mindenkit megnyitni és kipróbálni, mert tényleg nagyon súlyos alakok vannak itt, plusz ők viszik el tulajdonképp az egész stuffot. Térjünk át a tartalomra, mert szintén fontos aspektusa az AoM-nak.

Az összkép nagyon impozáns elsőre, hiszen van egy kazal elsődleges és másodlagos direktíva, karakter-függő missziók meg egy csomó opcionális tevékenység, arról nem is beszélve, hogy a nyolcadik szint elérése után a nem aktív tagokat különféle bevetésre tudjuk küldeni míg mi romba döntjük a várost. Az első gond ezzel, hogy a már emlegetett térkép nem túl nagy, így teljesen összezsúfolódik minden.

Kis túlzással minden egyes megtett lépés után belefutunk valami elvégzendő tevékenységbe. A második baj, hogy hiába oldjuk meg az apróbb feladatokat (túszokat szabadítunk, verdát lopunk, versenyzünk, Legion támaszpontokat számolunk fel, őrjáratokat likvidálunk), azok nem tűnnek el, bármikor újra megoldhatjuk őket.

Densz, bijádzs!

Az igazi probléma viszont az, hogy relatíve hamar felüti csúnya fejét az ismétlődés, valamint az ezzel járó unalom. Tulajdonképpen mindenhol pontosan ugyanazt kell csinálnunk (mínusz az autós részek): odamegyünk valahova és kiirtunk mindenkit. Oké, néha meg kell keresni egy térképet, de ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha a környék összes ellenfelét lemészároltuk.

Persze a hősök miatt ez egy ideig nagyon szórakoztató, de olyan másfél óra után teljesen kifullad az egész, nem marad más, csak a darálás. Ezen igyekszik segíteni a rendszer a relatíve sok rajzfilmes betéttel, de sajnos túl hamar elérünk a nyitott világú játékok rákfenéjéhez.

Sokat dobnak az egészen a remekül eltalált szinkronok, valamint a robbanások, lövések, halálhörgések zajai. Összegezvén a dolgokat: pontosan azt hozza az Agents of Mayhem, amit elvártunk tőle. Egy kis dózisokban szórakoztató akciójáték ez, ami segít levezetni a bennünk felgyülemlett feszültséget.

Hetekig simán ellehetünk vele, olyan brutális a kontent (és akkor az Ark-ról nem is beszéltem), jók a szereplők, plusz tele van polgárpukkasztó beszólással és felnőtt humorral az egész.

Körbe-körbe karikába

A serpenyő másik oldalán a nagyon hamar kifulladó játékmenet, a kissé feleslegesen túltolt megnyitható extra képességek, valamint a nem rossz, de nem is túl részletes grafikai prezentáció, valamint technikai malőrök állnak. Ha egy, a bevezetőben említett tevékenységhez keresel partnert, akkor garantálom, hogy itt megtalálod a számításod. Mindenki más egy kicsit óvatosabban közelítsen hozzá, mert a végtelen robbanásokra is rá lehet unni.