Ace Combat: Joint Assault teszt

/>Arról nem is beszélve, hogy a Joint Assault, annak ellenére is, hogy immáron egy 11. darab, mégis első valamiben. A sorozat életében ugyanis először a fejlesztők kimásztak a fikció világából, és csak a történet szempontjából használtak kitalációt, lévén az Ace Combat helyszínei valós terepek, aminek köszönhetően megjárhatjuk Japán környékét, Egyiptomot, Törökországot, de még Szerbiát, Romániát, sőt Londont is, hogy végül eljuthassunk a tengerentúlra. A játék története egyébiránt elég kacifántos, komolyan oda kell figyelni, ha minden részletét meg akarjuk érteni, kis híján ugyanis egy politikai teleregénybe csöppenhetünk általa, amely valamikor a nagy pénzügyi válság utáni esztendőkben játszódik, tehát a nagyon közeli jövőben. A konfliktus ezáltal adott, mi pedig, mint vadászpilóták azon fáradozunk, hogy hol megvédjük a mieinket, hol pedig támadjuk a sajátjainkra rontó ellenséget, mindezt mindenféle szimulátoros hajlam nélkül, csak az akcióra és a játékélményre hagyatkozva. Néha ilyen is kell!

Az Ace Combat: Joint Assault tehát egy vadászgépekkel operáló arcade akció, mint ahogyan az már a fentiekből is kiderülhetett, sem több, sem kevesebb annál. A legnagyobb gondom az alkotással az volt, hogy valóban nem több annál, mint ami. A Namco Bandai ugyanis készített nekünk egy vasmadaras akciózást, de csupa olyan elemekből építette fel a készterméket, amelyeket már legalább ezerszer láthattunk a különböző ilyen tematikában fogant alkotások esetében, avagy éppenséggel pont a széria más darabjaiban. Ez alapesetben persze nem probléma, hiszen ennek köszönhetően már most elkönyvelhetjük, hogy egy jól sikerült játékkal van dolgunk, hogy már az első másodpercekben magabiztosan fogunk mozgolódni a betöltését követően, és persze máris feltűnnek a negatívumok is, a maga után kívánnivalót hagyó irányítás, az idő előtti monotonitás, és egyebek. Mindezek bár klisék, egy az egyben ráhúzhatók a Joint Assault-ra, aminek koncepcionális újdonságai ugyan nincsenek, de az illetékesek igyekeztek kreativitással pótolni ezeket a hiányosságokat.

Így például az átlagos küldetések helyett helyenként becsempésztek némi valódi újdonságot adó feladatcsokrot is a kampány számtalan missziójába, amelyeken belül megtalálható természetesen a szokásos "menj ide, lődd le, menj oda, lődd le, majd gyere vissza, védd meg" koncepció is, amitől nem titkoltan unalomba fullad egy idő után a produktum. Ezeken kívül azonban ott lesznek az olyan feladatok, amikor a célunk néhány radar darabokra szedése lesz, de, hogy egyáltalán elérjük a objektumokat, meghatározott magasság alatt kell repülnünk, máskülönben jönnek a rakéták, és vasmadarunkból hamarosan vashalom marad csupán. Szintén izgalmas küldetés volt, amikor egy óriási utasszállítót kellett manőverezni a szűk török völgyeken át, szemben az ellenséges tűzerővel, de hasonlóan érdekfeszítő küldetés, amikor egy óriási lézerágyút kell darabokra szednünk, ami meghatározott időintervallumon belül tüzet nyit ránk, és ha nem jutunk ki a frekvenciaköréből, akkor bizony jaj lesz nekünk. A küldetések döntő százaléka tehát - bár a 15-16. tájékán már unalmasak lesznek -, nagyon is rendben vannak a stílus nagy átlagához képest.

#tv#

Ha például fele ennyi ötlet lett volna a H.A.W.X. 2-ben, már örültünk volna, de ez most az Ace Combat-sorozat legújabb tagja, ráadásul PSP-n. Az persze közröhej, hogy ennek ellenére is köröket ver a UbiSoft alkotására... A Joint Assault újdonságai között egyébiránt az érdekesebb küldetéstípusok mellett nem sok frissesség található, hacsak a repülőgépek tuningolását nem vesszük ide. Merthogy nem csak újabb madárkákat, és hozzá kapcsolódó festéseket tudunk majd vásárolni magunknak a játékban, hanem akár hozzájuk való rakétákat, bombákat, de még alkatrészeket is, így ha nem tetszik a MIG 21-es vadászgépünk terelőszárnya vagy páncélja, nyugodtan lecserélhetjük, ezzel gépünk tulajdonságait és teljesítményét is tudjuk módosítani. Természetesen a fejlesztések pénzbe kerülnek, pénzt pedig sikeres küldetések után kapunk majd, így nem költekezhetjük magunkat halálra, de érdemes lesz szívünkbe zárni egy jobb madárkát - ajánlom kezdésnek a Tornado IDS-t -, majd azt a végletekig tuningolni, így ugyanis a legtöbb misszió nem fog gondot okozni, még akkor sem, ha papíron lényegesen erősebb gépekkel kell összemérnünk tudásunkat.

Merthogy bizony elsősorban más vadászgépekkel fog meggyűlni a bajunk a legújabb Ace Combat epizódban, amelyek gyakran lényegesen fürgébbek és gyorsabbak lesznek a mi madárkánknál, így hosszú percekig is eltarthat majd, amíg eltaláljuk őket néhány rakétával. Segítségünkre lesz szerencsére az automata célzórendszer, amely egy bizonyos távolságból automatikusan befogja az ellenfeleket. Ez a szisztéma egyébiránt a földi ellenfeleknél is nagyon hasznos, ugyanis így azokat is ki tudjuk iktatni rakétákkal, és nem kell potyogó bombákkal célozgatnunk őket, mert annyira azért nem jó a Joint Assault irányítása. Nem titkoltan gyakori pillanat volt, hogy jobb kezemmel egy második joystick-ot kerestem a kis konzolon, ugyanis főleg a fürgébb ellenfelek esetében kissé kevésnek bizonyult az egy darab, de ennek ellenére is az illetékesek amit lehetett, irányítás tekintetében mindent kihoztak a PSP-ből és a játékból, ennél egyszerűbbet ugyanis aligha tudnánk elképzelni egy repülős alkotás esetében. Kár azonban, hogy a Sony anno csak egy joystick-ot rakott a masinára...

Boldogtalanságunk azonban ne legyen tartósan úrrá rajtunk, ugyanis az Ace Combat: Joint Assault mindezek ellenére is rendben van. Átlagosnak átlagos, de legalább szép és részletes minden egyes repülőgép, és bár a táj, valamint a földi egységek nem jobbak egy vízfestékes gyermekrajznál, dicséret illeti a fejlesztőket, hogy olyan apróságokra is figyeltek, minthogy egyes vadászgépeknél fékrásegítő berendezések nyílnak ki a lassulás következtében, és a többi. Apróság ugyan, de nagyon tetszett ez a részlet, ami sajnos nem mondható el az anyag zenei részlegéről, amelyek bár megpróbálnak illeszkedni az éppen aktuális környékhez, de mindez sajnos megmarad a próbálkozás szintjén. Erőtlennek éreztem továbbá a gépek hangjait, kimaradt a hangsebesség ábrázolása, és a robbanások is inkább csak pukkanások, szóval semmi extra. Ez elmondható az egész produkcióról is, vannak benne ugyanis érdekességek, kiemelkedő momentumok, de összességében semmi extra, egy újabb, átlagos arcade repülőgépes akció, sok szeretettel a Namco Bandai-tól.

Ez tökéletes lenne a cikk végszavának is, azonban nem árt, ha summázzuk az elhangzottakat, és összeszedjük a negatívumokat és a pozitívumokat. Kezdjük utóbbival, amihez nyugodtan hozzátehetjük az Ace Combat-sorozat esetében első ízben alkalmazott valóságos koncepciót, a bonyolult, de jó történetet, a néhány izgalmasnak nevezhető küldetést, valamint a vadászgépek tuningolásának lehetőségét. Ezzel szemben azonban olyan negatívumok állnak, mint az unalomba fulladó kampány, az irányítás hiányosságai, a gagyinak nevezhető hanghatások, valamint az a nem elhanyagolható tény, hogy az alkotás az ég adta világon semmiféle újdonságot nem hoz az arcade repülős játékok világába, tehát ha már láttuk a műfaj jobb példányait, akkor kívül-belül ismerhetjük a Joint Assault-ot is. Mivel azonban stílusában nem rontja le a néhány korábbi játék által felállított szintet, sőt maximálisan hozza azt, csak ajánlani lehet azoknak, akik odáig vannak a vadászgépekért, és szeretnének néhány izgalmas órát eltölteni pár vasmadár pilótafülkéjében. Részemről a felszállási engedély megadva!