Legnagyobb részük a Nokia választásának köszönhetően Symbian operációs rendszerrel működik, emellett lassan nyer teret a Windows Mobile. Furcsa paradoxon, hogy bár a Symbian rendszer rendkívül elterjedt, hibáiról kevesebbet tudnak a kutatók, mint a Windowséról, amely kevéssé népszerű, ám a vírusok által könnyen támadható. Alex Gostev, a Kaspersky kutatója szerint ez talán annak is köszönhető, hogy a kutatók inkább a Microsoft termékekre fókuszálnak. A közeljövőben pedig várhatóan a jobban ismert, ám kevéssé biztonságos Windows operációs rendszerrel ellátott telefonok is komolyabb piaci részesedést szerezhetnek.

A mai mobilvírusok nagyjából ugyanarra képesek, mint a számítógépes vírusok. A klasszikus vírusokon és férgeken kívül már telefonokra tervezett kémszoftverek, trójai- és hátsóajtó programok segítségével is lophatnak személyes adatokat a hackerek. A kártevők Bluetooth-on, MMS-en, vagy SMS-en terjednek és futtatható fájlokat fertőznek meg, meglévő alkalmazásokat cserélnek le, vagy tesznek működésképtelenné. Egyes fajtáik személyes adatokat lopnak, illetve törölnek, valamint hatástalanítják a telepített antivírus programokat.

Gostev az összefoglalóban arról is ír, hogy míg a számítógépeket támadó vírusok elsősorban az operációs rendszerek biztonsági réseit használják ki, a mobilvírusok az emberek hiszékenységére épülnek. &8221; Az évek folyamán a magas áruk miatt luxuscikknek számító okostelefonok ára pedig csökkenni kezdett, ezért egyre több felhasználó rendelkezik ilyen készülékekkel. Gostev állítása szerint a számítógépes vírusokhoz hasonlóan a mobil kártevők is ugyanazokban az országokban íródnak, elsősorban Kínában és Dél-Koreában. A mobiltelefon használat népszerűsége és az okostelefonok aránya ezekben az országokban azonban magyarázatot ad az ázsiai fölényre.