Halláskárosultak telefonálását segítő szoftver

2005. december 30.
2.2581
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kapcsolat profilja, adatai
Kapcsolat
A brit Hallássérülteket Segítő Királyi Intézet (RNID) szakemberei kifejlesztettek egy olyan szoftvert, amelynek segítségével a siketek és nagyothallók is képesek a mobiltelefonon keresztüli "verbális" kommunikációra.
 

A megoldás igencsak egyszerű, ugyanis a program írott szöveggé alakítja át a beérkező hangokat, amely aztán megjelenik a mobiltelefon képernyőjén. Abban az esetben azonban, ha a hívott fél nem csak siket, hanem néma is, úgy ő is beütheti a készülékébe mondandóját, amit a szoftver hangokká konvertál, és továbbítja azt a vonal másik végén lévőnek.

A megoldás különlegessége, hogy bármely kiegészítő alkatrész igénybevétele nélkül alkalmazható, azaz a gyártóknak csupán fel kell telepíteniük a programot mobilkészülékeikre. A RNID közleménye szerint a szoftver minden modernebb telefontípuson problémamentesen működik. Ezáltal először nyílna lehetőségük a halláskárosultaknak a telefont mint valós idejű kommunikációs médiumot használni.

Eddig még csak a Vodafone mobiltársaság mutat érdeklődést a szoftver iránt, de a RNID egyik szóvivője hangot adott intézetük azon reményének, miszerint bíznak abban, hogy más telekommunikációs konszernek is felfigyelnek majd a szoftver nyújtotta kiaknázatlan lehetőségekre.
nincs még hozzászólás

 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profilja