Fontos szakértő kételkedik a 3G sikerében

2006. január 20.
1.5551
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kapcsolat profilja, adatai
Kapcsolat
Dr.
 

Andrew Viterbi, a Qualcomm társalapítója és a róla elnevezett, minden mobilkészülékben és műholdas eszközben használatos, Viterbi-algoritmus szülőatyja szerint túlzottak a 3G mobiltechnológiával kapcsolatos várakozások. Viterbi, aki nemrégiben a Qualcomm alelnökeként ment nyugdíjba, a San Diegóban rendezett "IEEE Radio and Wireless Symposium" vendégeként megtartott előadásában kijelentette, hogy a 3G szolgáltatásokat használók a vártnál jóval kisebb adatforgalmat fognak produkálni.

A szakember szerint a felhasználók a 3G adatátvitel helyett szívesebben letöltik laptopjukra a különféle tartalmakat, például kamerás mobiljukkal készített képeiket, majd onnan továbbítják őket WiFi segítségével. Viterbi elmondta, hogy szerinte az európai szolgáltatók a reálishoz képest legalább tízszeres árat fizettek a 3G licencekért, WCDMA technológiájú szolgáltatásaikat pedig tévesen a tömegeknek szeretnék értékesíteni. A szakember persze nyilvánvalóan az anyacége által favorizált, Észak-Amerikában elterjedt CDMA2000 platformot védte, amelyet, szerinte körültekintőbb módon, inkább az üzleti ügyfelek számára értékesítenek, akik hajlandók többet fizetni a prémiumszolgáltatásért.

Viterbi egyébként a Wimaxról sem volt túl nagy véleménnyel, mondván, hogy a technológia "sosem lesz komoly piaci tényező". A Viterbit a szónoki emelvényen követő D. Schmidt Intel-mérnök persze nyilvánvalóan eltérő véleménnyel volt erről, és az általa vázolt jövőképben egy vegyes, a Wimaxon és a hagyományos mobiltechnológián alapuló új platformról beszélt. Akár hiszünk Viterbinek, akár szkeptikusak vagyunk, az tény, hogy a mobil 3G eddig különböző okokból valóban nem igazolta a hozzá fűzött várakozásokat.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások