Mint írják, a fogyatékkal élők önálló életvitelének támogatásában és integrációjában egyre nagyobb szerepet kapnak a korszerű informatikai rendszerek, és a használatukhoz szükséges informatikai írástudás.
Az összegzés szerint a BMF Neumann János Informatikai Kara Magyarországon egyedülálló program keretében több mint öt éve folytatja az érzékszervi fogyatékkal élők (vakok és gyengénlátók, valamint siketek és nagyothallók) informatikai felzárkóztatását. A kar fontos feladatának tekinti az új rendszerek kutatását és kifejlesztését is, melyekben a mobil technológiák játsszák a vezető szerepet.
Mint a dokumentum kiemeli, a mobiltelefon a mindennapi élet nélkülözhetetlen részévé vált: a kapcsolatteremtés mellett több egyéb hasznos szolgáltatást nyújt.
A látásukban korlátozott emberek, de gyakran az idősebbek is nehezen vagy egyáltalán nem tudják igénybe venni e szolgáltatásokat a nyomógombok használatakor adódó nehézségek miatt. E gondokat oldja meg a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal pályázati támogatásával létrehozott "Beszélő Telefon", amely a képernyőn megjelenő információkat gépi beszédhanggal is közvetíti.
A rendszer támogatja a telefon alapvető szolgáltatásait, azaz a térerő, akkumulátor, idő és dátum, névjegyzék kimondását. Az új készülék billentyűvisszhanggal segíti a hívásfogadást.
A "BeszT" révén használói akadálytalanul képesek sms-t írni és fogadni, a rendszer továbbá képes minden, a telefonban tárolt szöveget felolvasni, "magnószerűen" lejátszani – olvasható a BMF közleményében.
vendeg
17 éve, 11 hónapja és 2 heteHasznos de vajon tényleg eljút minden ojan emberhez aki rászorúl? Hogyan? És vajon megfelelő áron?
vendeg
17 éve, 9 hónapja és 1 heteEzt teljesen ingyen kellene nekonk adni vagyis hogy lelehessen tolteni a netről.JA ÉS AZ ÁLAM FIZESSEN ÉRTE MERT ÉRTÜNK SEMMIT SE TESZ UGYSE