Az elmúlt negyedévben erősen nyomot hagyott a Samsung mérlegén ez az értékesítési stratégia. Az EBIT eredmény 36 százalékkal 910,7 milliárd wonra (721 millió euró) és ezzel 2001 vége óta a legalacsonyabb szintre esett. A nyereség 5 százalékkal 1,42 milliárd wonra csökkent, az árbevétel ellenben 4 százalékkal 14,63 milliárd wonra emelkedett.
A mobiltelefonok értékesítésével kapcsolatos magasabb marketing költségek mellett a Samsung eredménye csökkenését még a memória áramkörök ára csökkenésének is tulajdonítja. Az árcsökkenés hatása több mint semlegesítette a vállalat költségcsökkentési igyekezetének eredményét.
A Samsung bizakodással tekint előre az idei év eredményére: „Bízunk benne, hogy a második negyedév az egyik legeredményesebb lesz cégünk történetében” – jelentette ki a konszern szóvivője. Minden egyes tevékenységi területen eredményjavulásra számítanak. Ez elsősorban a chip-üzletágra igaz, amely a második negyedévet meglehetősen gyenge eredménnyel zárta.
Egy lehetséges ellenséges átvételi kísérlettel szemben megfelelően felvértezettnek tekinti magát a konszern. „Fel vagyunk készülve egy ilyen próbálkozás visszaverésére” – jelentette ki a szóvivő. A dél-koreai Chosun Ilbo lap jelentése szerint Carl Icahn amerikai befektető és egy nemzetközi befektetési alap ellenséges kivásárlási akciót készít elő.