Az idei forgalom az első negyedévben 152,5 millió, a másodikban pedig 155 millió volt. Mivel az év második felében a kereslet általában erősebb szokott lenni, ezért a cég a harmadik negyedévben 156 millió, a karácsonyi vásárlásokat is magában foglaló utolsó három hónapban pedig 161,5 millió mobiltelefon eladására számít. Az egyik nemrég készült, az európai, a közel-keleti és az afrikai piacokra kiterjedő felmérés megerősíti az iSuppli által jósolt pozitív folyamatokat.

A kereslet növekedéséért most is, akárcsak tavaly, elsősorban a korábbi modelleknél fejlettebb, például digitális kamerával, vagy színes kijelzővel ellátott készülékek sikere a felelős. Az ilyen telefonok idén várhatóan az összes eladott mobil 73%-át fogják kitenni, 2008-ra pedig arányuk elérheti a 90%-ot is. Ebből adódóan a divatos, az extrák mellett a népszerű, széthajtható formatervezéssel ellátott mobiltelefonokat forgalmazó Samsung, LG, vagy a Sony Ericsson jelentősen javítottak piaci pozíciójukon a vezető Nokia rovására.