Zöld jelzést kapott a második Call Of Juarez

2009. április 29.
1.6861
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A UbiSoft döntött, majd a mai napon bejelentette, hogy július harmadikán útjára engedi a Call Of Juarez: Bound In Blood-ot, a Techland western first person shooter-ét.
 

Mint azt már a játék bejelentése óta tudjuk róla, a második epizód nem folytatja, hanem felvezeti az első felvonást, azaz, egy előzmény lesz, amelyben a mexikói Azték romok között is kiszórhatjuk skulóinkat. A játékban mindkét McCall fivért az irányításunk alá vonhatjuk majd.

A Call Of Juarez: Bound In Blood a UbiSoft kiadásában lát napvilágot, a franciák pedig a mai napon jelentették, hogy a pontos premier dátum július harmadika lesz, vagyis majdnem a nyári szezon kellős közepe. Az első epizód előzményeként szolgáló második felvonást ugyanaz a lengyel illetőségű Techland csapat készítette, amelyik a két esztendővel ezelőtti nyitó darabot is összepakolta.

A Bound In Blood a szokásos kurrens generációs leosztás kínálatait fogja gazdagítani egy remélhetőleg igen jó fajta, vadnyugati lövöldével, tehát érkezik a PlayStation 3-as, Xbox 360-as, illetve személyi számítógépes konverzió is. Hogy mennyire volt szerencsés a tomboló uborkaszezon közepére időzíteni, azt majd megállapítjuk az első eladási statisztikákból. Vagy nem, de az már biztos.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Patrik94 profilja