Az elmúlt hónapokban jó néhány új Microsoft okostelefonnal ismerkedhettünk meg, ezek a készülékek azonban főként az alsó-középkategóriát célozták meg, sokan pedig már várják a Lumia 930 és 1520 méltó utódját, pláne a nemrég bejelentett Windows 10 okostelefonra optimalizált változatával.
A vállalat nemrég megtartott rendezvényén szó esett a hardverekről is, Terry Myerson pedig néhány szóban kitért az okostelefonokra is. Elmondása szerint idén számos új hardver érkezik a Microsoft-tól és partnereitől, melyek között felsőkategóriás okostelefonok is lesznek.
Ebben természetesen benne van a vállalat saját újdonsága, de arról is egyre többet hallani, hogy a legnagyobb okostelefonos gyártó, vagyis a Samsung is készít idén legalább egy izmos készüléket, de ezekre vélhetően csak a Windows 10-es mobilrendszer bemutatkozása után kerülhet sor. A kamerafunkcióra kiélezett Lumia 1020 is kaphat egy utódot, de ez még nagyon titkos projekt.
A titkos fejlesztéseknél maradva olyan termékek is szóba kerültek mint az állítólagos laptop-okostelefon hibrid, melyen már egy ideje dolgoznak Redmondban. Ezzel a készülékkel főként az üzleti ügyfeleket szeretnék elhódítani, a Windows 10 pedig remek alapnak tűnik egy ilyen készülékhez, hiszen a bemutatón is kitértek arra, hogy milyen zökkenőmentesen folytathatjuk a munkát egy másik, illetve egy billentyűzetes dokkolóról lecsatlakoztatott készülékkel.