Röviden összegezve a videót…, betekintést nyerhetünk Kamuracho "HD" negyedébe, valamint a vadonatúj, okinawa-i helyszín villant néhány pofás látnivalót. A montázs erősen ráfókuszál a bővülő tendenciát mutató minijáték lehetőségekre, mint például a darts, a Black Jack, a rulett, a golf, a karaoke és a jól ismert csábítási hadjárat.

Ezt követően vadabb vizekre evezhetünk, a harcrendszer újdonságai kerülnek előtérbe. A harmadik epizódban kézhez vehetünk majd akár egy nunchaku-t is, emellett a bevált tereptárgyak szintén használatba vehetők, az agresszorok lehűtésére.

További érdekesség, hogy immáron a járókelők is lereagálják a küzdelmeket, amint kiderül, hogy összecsapás készülődik, egy kupacba csődülnek és kezdődik a nagy szurkolás. A grafika erős oldalai már most megmutatkoznak, pedig még tavaszig bőven van idő a küllemét csiszolgatni. Aki még most sem csöpög, az vessen magára.

Mi legközelebb csak hétfőn találkozunk, addig is legyetek jók, játsszatok eleget és töltsétek kellemesen az előttünk álló hétvégét. Minden jót, fiúk-lányok!