Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Korábban már beszámoltunk nektek róla, hogy az Assassin's Creed Liberation HD január közepén már megjelenhet PlayStation 3-ra és PC-re is, de a Ubisoft hivatalos közleménye alapján az Xbox 360-at sem hagyják majd ki az alkotással. Habár napra pontos megjelenési dátumot az Xbox Live-ra szánt verzió egyelőre még nem kapott, azt azonban a Ubisoft még egyszer megerősítette, hogy míg PlayStation 3-ra január 14-én, addig PC-re január 15-én számíthatunk a premierre, első körben kizárólag digitális formában.
A játék egyébiránt 20 dollárba kerül majd, és az eredeti PlayStation Vitás változathoz képest újraalkották benne a küldetések legjavát, sőt mi több, új feladatok is várnak majd ránk Aveline oldalán.
fantis6
12 éve, 2 hónapja és 3 hetebiztosan nem fogják az xbox360 sem kihagyni,logikátlan is lenne
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 3 heteAkkor végülis mindenre jön, jól van. Megint ment csak a szarkavarás.😄
totyak
12 éve, 2 hónapja és 3 heteSzerintem már korábban is megmondták, hogy ez a három platform lesz. Legalább is ez rémlik.
vendeg
12 éve, 2 hónapja és 3 heteNem megjelenhet, hanem biztosan megjelenik. Pontosan akkor, amikor a Ps3-as verzió. Ráadásul a Ps4-re (is) megjelenő AC4 és Watch Dogs extra tartalmak, csupán 6 hónapig maradnak Sony konzolon, ugyanis XboxOne-ra is érkeznek. Ez is hivatalos információ🙂
juhaszandor
12 éve, 2 hónapja és 3 heteNa nekem a pc-s megjelenés csak a lényeg. Ha az jön, akkor nincs gond 😄
attila199719
12 éve, 2 hónapja és 3 napjaNah ez sok embernek elég joh hír 🙂…..