Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Blizzard és a World of Warcraft sikere MMO körökben megkérdőjelezhetetlen, a több éve tartó mánia megtörhetetlennek látszik, a trónus pedig megfoszthatatlannak tűnik, ezt kívánja alátámasztani az illetékesek legfrissebb jelentése is, amelyben a legújabb adatokat közölték velünk a játékkal kapcsolatban. Ennek fényében büszkén adjuk át nektek az információt, miszerint a World of Warcraft immáron elérte a 12 millió felhasználót magában foglaló álomhatárt.
A számadat természetesen csak a jelenleg aktív előfizetéssel rendelkező fanatikusokat takarja, tehát akinek lejárt, vagy törölték az accountját, esetleg tört szervereken játszanak, azok nyilván nem tartoznak bele ebbe az elképesztő számadatba. Hogy érezzük a helyzet súlyát, a World of Warcraft alapjáték 2004-ben, tehát hat esztendeje jelent meg, első kiegészítője, avagy a The Burning Crusade 2007-ben, a Wrath of the Lich King című második expanzió pedig 2008-ban. Ha minden a tervek szerint alakul, idén újabb bővítmény érkezik hozzá, így tehát ne higgyétek azt, hogy a 12 milliós korlát a végső határ a World of Warcraft számára.
totyak
15 éve, 3 hónapja és 1 heteHa a warezosokat is beleszámoljuk, szerintem tuti vannak vagy 15 millióan a WoW világába beszippantva. Durva.
emilihun
15 éve, 3 hónapja és 1 heteBezony,durva =)
kuntakinteee
15 éve, 3 hónapja és 1 napjaszerintem több mint 15 milla törtösökkel együtt,
a durva azaz, hogy 12 millió gamer fizet ki havonta 13 eurót érte köztük énis😛 szorozd csak össze 😄
bentix11
15 éve, 3 hónapja és 1 napjahát ha igy folytatják eggyel kevesebb lesz😕