Az 1992-es Wolfenstein 3D és a 2001-es Return to Castle Wolfenstein után az Activision Blizzard újra elérkezettnek látta az időt, hogy visszacsábítsa a játékosokat a hírhedt kastélyba. Mivel az id Software-t éppen lefoglalja a Rage, a Doom 4 és az id Tech 5, így hű csatlósukra, a már többször bizonyított Raven Software-re maradt a feladat, hogy B.J. Blazkowicz amerikai ügynök friss kalandjait a monitorokra/televíziókra varázsolja.
A produktum körül sokáig nagy volt a csend, azonban az új esztendő beköszöntével együtt a Wolfenstein anyagok is elkezdtek szállingózni. A héten végre beindult a hivatalos honlap is, ahol sok finomságot találhatnak a lelkes érdeklődők. A legfrissebb érdekesség egy trailer, amelyet természetesen szemrügyre is vételezhettek kicsit lejjebb. A videó az Occult címet viseli, ez azonban ne tévesszen meg senkit, hiszen a természetfölöttivel kísérletezgető, nagyon-nagyon gonosznak bemutatott nácik mellett az akciójelenetekre, és a főhős macsó külsejének megcsodálására is kellő idő jut. A grafika néhány helyen kissé szegényesnek hat, de a hangulat nagyjából a helyén van.
Érdekes, hogy a mozgókép végén menetrendszerűen felvillanó logók közül lemaradt a Games for Windows/PC DVD-ROM megjelölés. Természetesen rögtön beindult a pletyka, miszerint személyi számítógépekre nem fog elkészülni a játék. A készítők egyelőre nem kommentálták az esetet, de nagyon meg lennénk lepve - már csak a hagyományok miatt is - ha csak konzolokra készülne el a Wolfenstein.
#tv#