Az alkotás Windows Phone 7-es változata egyébiránt teljes egészében az Xbox 360-ra megjelent programra épül, viszont lesz újdonság is, így a medvék megjelenése, akiket szintén simogatásnak és cirógatásnak tehetünk ki a játék betöltését követően. A Kinectimals mobiltelefonokra a tervek szerint idén ősszel jelenhet majd meg, a gamescomon bemutatott változat szerint pedig megéri majd várni rá, hiszen az élmény így is hasonló lesz, mint annak idején Xbox 360 konzolon volt.