A rendszer természetesen még messze nincs kész, így csak egy technikai előzetest mutattak be. Azt azonban tudni lehet, hogy visszakerül a Start menü, ráadásul ötvözik a csempés stílust a klasszikus vonallal, ami elsőre nem tűnik rossz döntésnek. A tálcán találkozhatunk majd egy Task view névre keresztelt gombbal, mely a futó alkalmazásokat rakja nekünk egymás mellé, így könnyebben tudunk váltani, illetve az alkalmazások elrendezése is sokkal intelligensebb lesz, így jobban el tudunk majd férni a képernyőnkön, ha pedig ez sem lenne elég, akkor bármikor új asztalokat nyithatunk meg magunknak.
A bemutatóban kitértek még az egységesítésre (telefon, táblagép, Pc…), valamint azt is megemlítették, hogy a Windows 10 még jobb alapot nyújthat a vállalkozások számára. A rendszer csak jövő év végén kerül majd hivatalosan forgalomba, addig pedig az ígéretek szerint még számos új funkcióval ismerkedünk majd meg.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Microsoft következő operációs rendszeréről már több hónapja kezdtek el keringeni a pletykák, ám ekkor még leginkább a Windows 9 név alatt bújt meg ez a projekt, nemrég azonban a redmondi illetékesek hivatalosan is leleplezték a következő Windowst. Az új rendszer pedig némi meglepetésre a Windows 10 nevet kapta, mely talán egy új irányra és a modernitásra utalhat, bár a 8 után illet volna nem kihagyni a 9-es verziót. Az új irányra Terry Myerson, az amerikai óriási operációs rendszerekre szakosodott osztályának fejese is utalt, hiszen megemlítette, hogy az új megoldásuk az első lépés egy új Windows-generáció felé.
kpal
11 éve, 3 hónapja és 2 heteAkkor W8 kimarad nálam nem is baj 😄
zender
11 éve, 3 hónapja és 2 heteHmmmm, érdekes hogy átugrották a 9-et mindenféle magyarázat nélkül.🙂
ravor
11 éve, 3 hónapja és 2 heteKíváncsi leszek, hogy milyen új funkciókat fog kapni a rendszer😄
rdave
11 éve, 3 hónapja és 2 heteMiért nem Windows One? 😛 Microsoft az egyetlen, aki vagy kitalál valami alnevet a terméküknek vagy teljesen értelmetlenül odarak egy számot.
Meg ez az új asztal is… Ha tíz éve vezetik be, akkor se lenne újdonság. Mindegy, dobják csak ki a demóverziót. 🙂
hedzsoooakaheyjoe
11 éve, 3 hónapja és 2 heteTeljesen érdektelen infókat közölt az MS, pláne a PC játékosok szemszögéből. A valódi fejlesztések mellett (már ha történt ilyen) meg pl. az árat is említhették volna, h kb. mennyi lesz az upgrade Win8.1-rŐl…
totyak
11 éve, 3 hónapja és 2 heteBiztos azt akarták, hogy a nagy újítás egy kerek szám legyen. Így nemes egyszerűséggel ugrották a 9-est. Tiszta vicc.
kpal
11 éve, 3 hónapja és 2 heteWp mobilok is ezt kapják ha igaz .
rdave
11 éve, 3 hónapja és 2 hetePletykálják, hogy ingyenes lesz a váltás 8.1-ről és ez a hibrid startmenüs pletyka is bejött, szóval lehet tényleg igaz…
movi
11 éve, 3 hónapja és 2 heteGondolom olyan „újítások” lesznek, ami Linuxon már van pár éve!