A legfrissebb adatok szerint Japánban már közel jár az első milliós mérföldkövéhez, – ahol egyébként a megjelenését követően a harmadik leggyorsabban fogyó Wii-s produkcióként (négy nap alatt 353,827 darab) tartották számon – így nem nehéz kimatekolni az eddigi globális eladások végeredményét, a Wii Sports Resort bizony mostanra át is léphette a kétmilliós értékesített példányszámot. A Mii avatarokkal operáló sportkollekció elsőként karolta fel a tavaly bejelentett, majd idén nyáron forgalomba hozott MotionPlus kiegészítőt. A kis expanziót a WiiMote hátsójába kell illeszteni, ily módon a közkedvelt irányító eszméletlen pontosságú, csaknem 1:1 arányú mozgáslekövetést tesz lehetővé a kompatibilis játékok esetében. A MotionPlus-t további számos produkció fogja igényelni, esetenként nem csak opcionálisan. A Wii Sports Resort előde mostanra már a negyvenötmilliós határon császkál, mint ahogy ezt a napokban jelentettük, persze az úttörőnek lényegesen könnyebb dolga volt, hiszen rengeteg konzol mellé illesztették be a gyárban, ezért csaknem minden Wii tulajnak ott figyel egy kópia a birtokában.