Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tegnapi napon már megkaptuk a Watch Dogs hivatalos gépigényét, mely igazán erősre sikeredett ám tudjuk, hogy a konzolosok ilyenkor kacagnak, hiszen nekik ilyennel nem kell foglalkozniuk, ám azért lássuk be mégis akadnak különbségek ezek között is. Jonathan Morin, a Ubisoft kreatív igazgatója a CVG magazinnak adott interjújában elmondta, hogy a játék Wii U-s verziója szebb lesz, mint a kurrens generációs konzolokra érkező változat.
Elmondása szerint nehéz meghatározni, hogy hol is áll ez a verzió, hiszen szebb a jelenleginél, de a következő generációs konzolok alatt helyezkedik el, tehát a Wii U átmenetnek mondható a két generáció között.
Morin hozzátette, hogy a Wii U-s változat nem fog új extra tartalmakat kapni.
A Watch Dogs majd november 22-én fog megjelenni PC-re, Xbox 360-ra, PlayStation 3-ra és Wii U-ra, míg PlayStation 4-re és Xbox ONE-ra ezek megjelenésekor fog elérhetővé válni.
rdave
12 éve, 3 hónapja és 1 heteDe mégis közelebb a jelenlegi genhez… Erősebb a GPU, de nem sokkal, egyértelműen felesleges váltani rá. Ha sikerülne népszerűbbé tenni a fejlesztőknél és már a PS4 és Xbox One gennél tartanánk, akkor az ára miatt vonzó lehet, addig esélye sincs.
totyak
12 éve, 3 hónapja és 1 heteHiába lesz szebb U-n, ha a kutyának nincs olyan gépe.
juhaszandor
12 éve, 3 hónapja és 1 hetepont ez az… senki se vesz olyat, főleg most, hogy megjelenik a ps4 és xbox one.
willthawheel
12 éve, 3 hónapja és 1 heteMajd nézek összehasonlítást, ha ennyire nagy hír dicsekedni vele…🙂
vendeg
12 éve, 3 hónapja és 1 heteIllik neki…
kpal
12 éve, 3 hónapja és 1 heteAzon mi értelme szépnek lenni .bár Pc-n is szép lesz 😛