Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Meglepő információkat osztott meg egy holland magazinnal a Ubisoft vezérigazgatója, avagy Yves Guillemot a Watch Dogs-szal kapcsolatban, aki elmondta, hogy a játék esetében feltétlen elsőbbséget élveznek a PC-s, valamint a next-gen konzolos változatok. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a PlayStation 3-as és az Xbox 360-as változatok fejlesztési munkálatai még meg sem kezdődtek, azokra ugyanis csak akkor kerülhet majd sor, ha az említett prioritást élvező átiratok programozását befejezték.
Az interjúból kiderült továbbá, hogy a Watch Dogs mindegyik változatát bemutathatják már az idei E3 kiállításon, ami mellett PlayStation Vitás leleplezésekre is számíthatunk a Ubisofttól, lévén a cég több ilyen projektbe is belekezdett a közelmúltban.
stewenwolf
12 éve, 10 hónapja és 3 heteHűha!Na ez aztán már tényleg ritka eset , hogy egy ilyen játéknál a Pc élvez prioritást!
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 3 heteAz igen!😮 Helyes!🙂
rdave
12 éve, 10 hónapja és 3 heteNem meglepő. PC és PS4 fontosabb platform a játék számára, mint a jelenlegi konzolok. Meg az utóbbira elég könnyű volt nekik átrakni.