Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Kickstarter kebelén cseperedő projektek kétségtelenül egyik legnagyobb sikerét tudhatja magáénak a legendás RPG-t leporolni készülő Wasteland 2, tekintve hogy a fejlesztők mára virradóra a célul kitűzött összeg több mint háromszorosát lelték a kasszában. Alig 2 órával a határidő előtt mintegy 3 millió dollárt verhetett fogához Brian Fargo, aki nem győzött hálálkodni követőinek a Twitteren:
Megcsináltuk! 3 millkó… Az eddigi legjobb hónapom. Kösz-kösz-kösz!
Figyelemreméltó összeg, annál is inkább, hisz minderre egyetlen konkrét in-game matéria felhasználása nélkül tehettek szert, márt ugyebár a múltkori vagy a fentebbi koncepciós rajzot a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetnénk annak, még ha oly ösztönzően is hatottak a rajongókra.
Egy szó mint száz, a Wasteland 2 révbe érni látszik, és figyelembe véve a jelentős pénzösszeget, még akár mod toolokkal karöltve is érkezhet.
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaHihetetlen hogy egy sima dumával ennyit összeszedtek!😮
vendeg
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaRemélem jó lesz!🙂
braddock
13 éve, 9 hónapja és 4 napjaHiába csak pc-s erre még én is kíváncsi vagyok!