Wario Land: Shake Dimension: Ősszel Európában is...

2008. július 12.
1.9481
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A Nintendo a két korábbi szenzációs trailer-t követően bejelentette a Wario Land: Shake Dimension európai megjelenését, pontos dátummal és egy kisebb ismertetővel nyakonöntve.
 

A kétdimenziós platformer egy kis retro hangulatot hivatott csempészni a modern, térbeli játékok világába, saját szemünkkel lehettünk tanúi annak, hogy ezt a célt kitűnően valósította meg a vezető, japán konzol gyáros. Minden vérbeli platformer egyik legjobban várt produktuma, a nagy N forradalmi, miniatűr, asztali masináján.

Hogy meddig kell még várakozniuk a Wario Land: Shake Dimension (Wario Land: Shake It!) szerelmeseinek? Jelentem, hogy már igazán nem sokáig, hiszen szeptember 26.-án kézhez vehetjük a saját, PAL verziónkat, ennek örömére egy tapsot kérnék, jó hangosat. A hátsó sorokból is szeretnénk hallani a robajt. Viccen átlendülve foglalkozzunk egy csöppet a részletekkel is. A Wario Land: Shake Dimension öt, egymástól merőben eltérő környezetet vonultat fel, egy vadonatúj szereplőgárdával egyetemben.

A notórius kalózvezér, Shake King elrabolja Merelda királynőt, akinek sorsa és szabadsága ezúttal a lehető legrosszabb kezekben van. Természetesen a cseppet sem jószándékú és önzetlen Wario-ra vár az uralkodó hölgyemény kiszabadítása. Kérdés, hogy Wario valóban képes-e eme nemes cselekedetet véghez vinni, vagy inkább a pályákon fellelhető zsákokba csomagolt, végtelen aranyérme folyam érdekli igazán?

A Nintendo egy igazi nosztalgia hullámnak szánja eme pompázatos alkotást, amely el is ér a műfaj szerelmeseinek szívéhez, abban hiba nem lehet. A grafika nagyon csinos, a játékmenet puzzle-ökkel teli, tömény ugra-bugra, és coin gyűjtögetés, ahogy az a régi szép időkben trendi volt. A pályákon számos elmés, ötletes megoldással találkozhatunk majd, amelyek ha lehet, tovább fokozzák az alapjáraton is magas élményfaktort.

A korábbi két mutatós trailer bizonyította, hogy ennek a műnek minden platformer polcán előre lefoglalt helye van. Ha a DVD toknyi férőhely még nem lett falszabadítva, akkor szeptemberig biztosan fel lesz. A WiiMote vízszintes tartásával és rázogatásával csavar egyet a Wii-től egyébként sem szokványos irányításon, tehát minden szempontból egy kivételes darabbal gazdagodhatunk. Közel már a nap, ha nem is karnyújtásnyira van az idősíkon való távolsága. Idén szeptemberben újra az édes nosztalgia keríti hatalmába a Wii népes táborát.


Wario Land: Shake Dimension: Ősszel Európában is... - 2. kép


Wario Land: Shake Dimension: Ősszel Európában is... - 3. kép


Wario Land: Shake Dimension: Ősszel Európában is... - 4. kép


Wario Land: Shake Dimension: Ősszel Európában is... - 5. kép


Wario Land: Shake Dimension: Ősszel Európában is... - 6. kép


Wario Land: Shake Dimension: Ősszel Európában is... - 7. kép


Wario Land: Shake Dimension: Ősszel Európában is... - 8. kép


Wario Land: Shake Dimension: Ősszel Európában is... - 9. kép


1 hozzászólás

richie8

12 éve, 10 hónapja és 26 napja

Nagyon jól sikerült játék, halálra rázhatjuk a kontrollerünket egy kis arany bezsebeléséért nyelvnyújtó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
totyak profiljaBotyi profiljarDAVE profilja