Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az okosórák még csak gyerekcipőben járnak, a jelenlegi helyzet pedig egyértelműen az új vállalatoknak és a feltörekvő piacnak kedvez, hiszen ha több nagy név stabilan uralná a piacot, akkor sokkal nehezebb lenne betörni. Egyelőre tehát a közönség nyitott az újdonságokra és bíznak a kisebb gyártók kreativitásában is. A Rufus Labs is ezt használná ki, ráadásul a Rufus Cuff névre keresztelt okosórájuk az eddig ismert megoldásoktól eltérő kialakítást képviselne. A csapat ugyanis úgy gondolta, hogy a szokásosnál nagyobb, 3 hüvelykes kijelzőt szerelne a csuklónkra, mely jóval kényelmesebb kezelhetőséget jelentene.
A kezelhetőség javulásán túl meg kell említeni a jobb böngészési élményt, valamint a beépített kamera segítségével történő videóhívás lehetőségét is. Az óra önmagában is képes lenne telefonhívások lebonyolítására, azonban Bluetooth-on keresztül az iOS és az Android rendszerű készülékkel is együttműködne, sőt a Siri és a Google Now megoldásokat is kezelni tudja majd. Az Android rendszer gyorsaságáról ARM processzor és 2GB RAM gondoskodna, míg a tárhelyünk 16GB lenne. Az Indiegogo oldalán futó gyűjtés már túllépte a projekt indulásához kitűzött 200 000 dolláros összeget, így szeptemberben elindulhatnak a gyártási folyamatok.
angryknight
11 éve, 8 hónapja és 3 hetenekem ilyen okosórát csináljanak 😄
http😕/i200.photobucket.com/albums/aa238/jessephatz/2012-02-2616-30-52943.jpg
paulmarlow
11 éve, 8 hónapja és 3 heteóóó de egyre gondoltunk :ĐĐĐĐ
zolika1994
11 éve, 8 hónapja és 3 heteEz amúgy egy remek ötlet, pl. ami nekem volt SE Xperia mini pro telóm az is 3′-os volt és nagyon szerettem. Egy ilyen órát lehet bevállalnék 😉
totyak
11 éve, 8 hónapja és 3 heteLehet, hogy a kezelhetőség javulna, de a hordhatóság szerintem szörnyű lenne. Ennyi erővel a kezemre köthetek egy telefont.
kpal
11 éve, 8 hónapja és 3 heteszép ,de annyira nem igat hogy pénzt adjak ki érte , esetleg majd évek múlva ha valami extra fukcival bővül vagy összeolvad a mobillal ,
kiraly001
11 éve, 8 hónapja és 3 heteLassan a sok kütyütől úgy fogunk kinézni, mint valami sci-fi hős.😄
kiraly001
11 éve, 8 hónapja és 3 heteJa, és tuti veszek egy ilyet, az öreg nénik azt fogják hinni, valami időutazó vagyok.😄
1000feri
11 éve, 8 hónapja és 3 hetecélközönség???
1000feri
11 éve, 8 hónapja és 3 heteaz öreg nénik….tudják hogy mi az időutazó? 😄
mortar58
11 éve, 8 hónapja és 3 heteTiszta felesleg….