Visszatérnek a tamagocsik

2004. február 04.
4.3801
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
Visszatérnek a híres japán virtuális lények, a tamagocsik, amelyek hét éve meghódították az egész földtekét, majd kimentek a divatból és eltűntek.

A már korábban is számos számítógépben létező virtuális háziállatot - azaz nem valódi, hanem csak a programban szereplő, kijelzőn látható - háziállatot, a megalkotó japán cég olyan szerkezetbe helyezte, amelyet tulajdonosa mindenhová magával vihetett, gondozhatott.

A virtuális lényt, amelynek állapotát folyadékkristályos kijelző mutatta, táplálni, mosni, ringatni stb. kellett az erre szolgáló gombok nyomogatásával, különben idő előtt "elpusztult" az állatka, leállt a program. Az új nemzedék megszületését a játék forgalmazója, a Bandai japán cég jelentette be kedden. Neve csak tamagocs lesz, i nélkül, viszont mihelyt egy-egy példánya a program szerint kikel a tojásból, rögtön hím és nőstény egyeddé válik, ellentétben a korábbi nemzedék uniszex példányaival - közölte Kazue Murasze asszony, a tamagocs alkotója.

A játékot Kínában fogják gyártani, és Japánban hozzák először forgalomba március 20-án, mintegy 15 eurónak (kb 4000 Ft) megfelelő áron. Tavasszal és nyáron dobják az európai és amerikai piacra. Az új tamagocsok infravörös sugarak révén kommunikálni is tudnak majd egymással. Két példányuk "barát" lehet, ha azonos nemű, "szerető", ha különböző nemű, sőt "össze is házasodhatnak" és szaporodhatnak, vagy éppen csak "beleszerethetnek" egy másikba.

Egy-egy tamagocs 7-10 nap alatt érhet reprodukcióra képes "felnőtté". A Bandai cég arra számít, hogy az első hullámban mintegy kétmilliót adnak majd el belőle Japánban, s főleg fiatal nők, családok fogják vásárolni. Az első nemzedékből világszerte 40 millió darab kelt el, mindazonáltal a cég 6 milliárd jent - mintegy 12 milliárd forintot - vesztett, mert amikor a divat lecsengett, hatalmas eladatlan készletek maradtak a nyakán.
6 hozzászólás

Vendég

14 éve, 7 hónapja és 18 napja

Tamagocsi a legjobbröhögő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 3 hónapja és 2 napja

Imádom a Tamagocsikat röhögő smiley
Nem bánnám ha visszatérnének menő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 1 hónapja és 5 napja

szerintem jok de kárhogy nem csináltak enyi idö alat intaraktiv kicsi tamagocsitkacsintó smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 2 hónapja és 9 napja

szterm no hülyeség!!!!meglepett smiley meglepett smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 3 hónapja és 18 napja

hülyeség!nyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smileynyelvnyújtó smiley

válasz erre

HUNter

17 éve, 11 hónapja és 1 napja

Remélem lessz tollaskígyós kiadásröhögő smiley

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja