Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár évekig tartott, végül azért talán csak összeszedi magát a Hello Games által fejlesztett No Man's Sky, a játékhoz ugyanis sorban érkeznek a bővítmények, így most bemutatkozott a Visions című következő darabka. A készítők elmondása szerint a Visions frissítés részeként rengeteg új bolygótípus csatlakozik a játékhoz, ezáltal sokkal színesebb világokat, újabb flórákat és faunákat fedezhetünk fel, de megjelenik többek között a régészet lehetősége, sőt a kapcsolódó videóból kiderült, hogy a globális közösségi küldetések terén is szeretnének erősíteni a készítők.
A Visions frissítés kapcsán egyelőre még igencsak hiányosak az ismereteink, azonban az alábbi kedvcsináló alapján megéri majd várni rá, hiszen látványos elemekkel bővülhet általa a No Man’s Sky.
marduk
7 éve, 1 hónapja és 3 heteMég anno, mikor az első előzetest megláttam, akkor azt gondoltam, hogy nekem ez a játék kell. Aztán a katasztrofális megjelenéskor lekerült a kívánságlistámról, de a sok frissítésnek hála úgy érzem, hogy ezt a játékot előbb-utóbb meg fogom venni. 😄
rdave
7 éve, 1 hónapja és 3 heteSzoktak még aludni a fejlesztők? 😄
patrik94
7 éve, 1 hónapja és 3 heteLassan van értelme megvenni ezt a játékot… 😄
hellblade
7 éve, 1 hónapja és 3 heteEgész jól beindultak..nem tul gyorsan,de már jó..
ronalddo
7 éve, 1 hónapja és 3 heteUgyanígy vagyok vele én is. Bár én megvettem anno de rögtön el is adtam, pontosabban átadtam valakinek.
Most lehet hogy újra megveszem. 😄
petrovicsz
7 éve, 1 hónapja és 3 heteDe fasza ez megint, bakker! 😮