Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A South Park: The Stick of Truth végigjátszása során gyakran a kontrollert állítottuk volna a képernyőbe, amikor egy őrült jelenetnek kvázi csak a leírását olvashattuk el, mert a kedves cenzorok azt kivágták belőle a régiónkban. Szerencsére azonban a South Park: The Fractured But Whole esetében semmi ilyesmitől nem kell majd tartanunk, Kimberly Weigend, a játék producere ugyanis a GamesIndustry munkatársainak megerősítette, hogy világszerte - még a németeknél és az ausztráloknál is - vágatlanul és cenzúrázatlanul jelenhet meg a játék.
A producer szerint mielőtt bárki kígyót-békát kiabálna rájuk, nem a játék lett puhányabb, hanem talán az idők változtak meg és a cenzorok lettek nyitottabbak, esetleg látták az első rész sikerét, mindenesetre a Ubisoft sem igazán tudja, hogy miként engedélyeztek mindent a korbesorolási hivatalok, ellenben nagyon örülnek annak, hogy világszerte minden rajongó ugyanazt az élményt kaphatja majd.
totyak
8 éve, 4 hónapja és 2 heteNagyon helyes, nem kell itt vacakolni. Rá kell tenni a 18-as karikát, aztán az alatt tényleg nem eladni.