Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A várakozásoknak megfelelően alakultak a Pokémon Sun and Moon eladási eredményei, a legfrissebb hírek szerint ugyanis világszerte milliókat sikerült már legalább leszállítani a kérdéses Nintendo 3DS-exkluzív szerepjátékból. A Nintendo hivatalos közleményéből ugyanis kiderült, hogy miután Japánban az első három nap közel 2 millió fogyott el a játékból, addig Európában a leszállított mennyiség az első héten meghaladta a másfél millió példányt.
Mindeközben Amerikából is érkeztek hivatalos számadatok, így megtudtuk, hogy a tengerentúli rajongók erre is rákontráztak, hiszen csak odakint 3,7 milliót sikerült leszállítani a Nintendo-nak a játékból, amivel a Pokémon Sun and Moon hivatalosan is a cég történetének leggyorsabban fogyó játékává lépett elő a régióban.
Ez egyébiránt 85 százalékkal több, mint amit hasonló időintervallumban a Pokémon X&Y elért, amiből globálisan több mint 15 millió kelt el életciklusa során, így bele sem merünk gondolni abba, hogy a Pokémon Sun and Moon hónapok múltán ezt mennyivel fogja megfejelni.
zender
9 éve, 1 hónapja és 2 heteJó játék, kipróbáltam, igaz csak pár percig, de nagyon illik a kis 3DS-be! 🙂
gokuvsvegita
9 éve, 1 hónapja és 2 heteMindig is szerettem volna egy 3ds-et, mert a ps vitát elhanyagolták… 🙁
Ilyen játékokat kellene a ps vitára is készíteni!
totyak
9 éve, 1 hónapja és 2 heteA Sun és a Moon többnyire ugyanaz a játék, vagy teljesen eltér a kettő? Ha eltér, szerintem nem kevesen akadtak olyanok, akik mindkét fajtát megvették, ebből IS adódhat a nagy eladás.
warriorautobot
9 éve, 1 hónapja és 2 heteKézi konzolra szánt játéknál ez hihetetlen szám! 😮
Elismerésem. 🙂