Mostanáig legalábbis, hiszen a Nintendo előhozakodott egy összesen több mint félórás dokumentumfilmmel, amelyet három részre, három külön témára osztottan tekinthetünk meg, és segítségével egy alapos betekintést kapunk abba, hogy miként is nyerte el a játék a ma ismert, végleges formáját.
A felvételek közül az elsőn így a kezdetekig, majdhogynem a tervezés folyamatáig nyúltak vissza a készítők, és míg a második videón a sztori és a karakterek kapták a központi szerepet, addig a harmadikon a nyitott világú koncepció bemutatására került sor.