Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A sok-sok meglepetés mellett azért tartalmazott néhány olyan momentumot is az idei VGA, amely nem csalt meglepődést az arcunkra, annak ellenére sem, hogy örömünk a tető fokára hágott tőle. Ilyen a Mass Effect 3 bejelentése, ami immáron hivatalos, nem mellékszál, nem új franchise, hanem a sorozat harmadik darabját takarta a napok óta reklámozott projekt. Bár a leleplezés mellé túl sok információ nem tartozott, az megerősítést nyert, hogy a harmadik részben a Földön fogunk elkeseredett harcot folytatni.
Erről árulkodik a játék első mozgóképe is, amelyen Shepard éppen a londoni Big Ben-ből nézelődik sérülten, egy távcsöves puska segítségével. A Föld első ránézésre nem több egy romhalmaznál, a hangulat pedig elkeseredettnek tűnik, így már most biztosra vehetjük, hogy a BioWare egy elképesztő fináléval fog pontot tenni a Mass Effect 3 végére. Platformok és dátum egyelőre még nem került szóba, de itt az első trailer, ami kötelező látnivaló. Erre parancsoljatok:
lac
15 éve, 1 hónapja és 1 heteBiztos, hogy Shepard mesterlövészkedik? A narrátor – aki szerintem a lövész – nem tudja, hogy mik azok a lények – a reaper-ek/pusztítók/kaszások -, amik megszállják a Földet, de abban biztos, hogyha Shepard nem hoz segítséget, akkor minden el fog bukni. Ezután látjuk hősünket a Normandia 2 fedélzetén…
vendeg
15 éve, 1 hónapja és 1 heteigen, a sniperes egyértelműen nem Shepard
totyak
15 éve, 1 hónapja és 1 heteAnnyira tudtam, hogy jönni fog.
És igen, az én meglátásom szerint sem Shepard lövöldözik, hanem egy másik emberke. Shepard az űrből nézi a rombolást, gondolom most indul segíteni.
maniac
15 éve, 1 hónapja és 1 heteIgen, az ott nem Shepard, hanem egy dude!🙂
marco
15 éve, 1 hónapja és 1 heteDuda? Hol?😄