Az Ocean Medical Center egészségügyi eszközöket forgalmazó cég a Las Vegas-i rendezvényen előrukkolt egy olyan PC-re csatlakoztatható egérrel, amely nem csupán a vérnyomást, hanem a pulzust is méri.
A gyártó képviselőinek állítása szerint az általuk bemutatott mutatóeszköz által adott értékekben sokkal inkább meg lehet bízni, mint a kórházi kivizsgálások eredményeiben, hiszen az emberek egy egészségügyi intézményben izgatottak, ez pedig befolyásolhatja azok pillanatnyi állapotát.
A felhasználóknak csupán fel kell pattintaniuk az egér felső részét, kivenniük a készülék belsejéből a gyűrűformájú mérőműszert, ezután rá kell helyezniük azt az ujjukra, s megnyomván a Scan now gombot máris megkapják az eredményeket.
A gyártó képviselői a forgalombahozatallal kapcsolatos információkat nem közöltek, és azt sem árulták el, hogy mennyiért lesz majd megvásárolható a vérnyomásmérő mouse.