„A Killzone 3 már az első napon ‘patchelve’ volt. Több száz játékos már ezen az első napon szembesült problémákkal, amelyek révén nem tudott online játszani. Az 10002-es, 8001-es, 8013-as és a 1503-as hibakódok túlságosan is ismerősek. Ráadásul sokak PlayStation-jét (az enyémet is beleértve) egyszerűen lefagyasztotta, s csak újraindítással lehetett helyrepofozni.”
A régiókkal kapcsolatos problémákat is kivesézte továbbá: a játékban ugyanis előfordul, hogy hiába választod ki mondjuk Európát, téged ennek ellenére is berakhat bármely tengeren túli szerverre is. Eme bakit még a Guerilla is elismerte.
A DLC továbbá ‘map rotation’ problémákkal is jár. A Killzone 3 harsány hangú Dredd bírója így vélekedik erről:
„Letöltötted a két pályát, erre nem játszhatsz egyetlen másikkal sem, csak ha kilépsz a játékból és manuálisan átállítod.” (…) „Hát tűrhető ez? Nem.”
Lépjünk tovább:
„Nem hogy a saját játék (custom game) létrehozásának opcióját kihagyták, de még csak nem is játszhatsz valamennyi pályán az összes mode-dal.”
Esik még itt szó sok másról is, többek közt a visszajátszás és a „theater mode” hiányáról, de ezentúl még egy lajstromot is kaptunk mindarról, amit visszataszítónak talált a játékban:
” – Némely multiplayer térkép olyannyira túl lett spilázva, hogy az már idegesítő. Az eltúlzott hó-effekt az Akmir Snowdrift-en, és a Pyrrhus Rise túlszaturált színei egyaránt borzasztóak.
– A Turbine egy vérbeli ‘kempelő térkép’ a magaslatra helyezett spawn-pontjával. Miért tennél oda egy spawn-pontot, ahová csak jet packkel lehet feljutni?
(…)
– A proximity Chat nincs többé.”
És így tovább és tovább. A zöme valóban csak nyafogás és nyafogás, ugyanakkor vannak olyan szempontok is, amelyekre bólintanom kell: igen, Guerilláék nem fukarkodtak a ‘bug’-okkal és hiányosságokkal – de a több száz homlokráncoló játékossal szemben akad több ezer, akik szemet tudnak húnyni ezek felett és remekül szórakoznak napról-napra.
totyak
14 éve, 10 hónapja és 1 heteEz az emberke eléggé gyalázza a játékot. Én nem ismerem, nem tudok véleményt mondani.
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 1 hetehát ez kb olyan minthogy van egy csúcsszuper autód…csak a példa kedvéért mondjuk egy Bugatti Veyron…és valaki elkezdi ócsárolni, hogy csak kétszemélyes, hogy nehéz,nagy, nem fér be a parkolóba, sokat fogyaszt, és nincs benne kanyarfényszóró…Te mit reagálnál erre? 😉
vendeg
14 éve, 10 hónapja és 1 heteValó igaz,hogy már kétszer is lefagyott a ps3-mam .Mert van valami a reklamácioban!
vendeg
14 éve, 9 hónapja és 2 hetenekem még lese fagyott 😛