Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mielőtt bárki szívrohamot kapna a nagy izgalomban, máris hozzátennénk, hogy egy kicsit vicces hangulatban vagyunk ezen a januári hétfőn, így előre is elnézést kérünk, ha valakit nagyon felizgattunk volna a címmel. Hazudni ugyanakkor nem hazudtunk, legfeljebb egy kicsit füllentettünk, egy német áruház ugyanis legfrissebb reklámújságjában igencsak sajátos bakit követett el, ami jobb helyeken pletykák ezreit indítaná el, lévén egy új Acer laptopot a Bloodborne egyik jellegzetes koncepciós rajzát ábrázoló képernyővel szerettek volna eladni a vásárlók számára, ami azt sugallhatja sokak számára, hogy PC-re is megjelenhet a játék.
Ez természetesen még messze nem jelenti azt, hogy a Sony kieresztette volna a kezei közül a PS4-exkluzív Bloodborne-t, mindössze egy kis bakiról lehet szó, amiből mi most egy humoros hírt készítettünk, hogy nektek is mosolyt csaljunk az arcotokra. Merthogy a PC-s Bloodborne-nak jelenleg annyi esélye van, mint a Half Life 3-nak. Ergo semmi.
tommy
10 éve, 5 hónapja és 2 napjaEpic fail! 😄
bekecs
10 éve, 5 hónapja és 2 napjaAz nagyon kemény! 😄
rdave
10 éve, 5 hónapja és 2 napjaManiac most lejjebb csúsztál egyel a kedvenc hírezőim képzeletbeli ranglistáján. 😄
maniac
10 éve, 5 hónapja és 2 napjaÉn kérek elnézést. 😄 Néha talán belefér azért egy-egy ilyen lazaság is a gyengébb hétfőkön. 😄
wegh
10 éve, 5 hónapja és 2 napjaTe meg feljebb léptél Man halállistáján XD
maniac
10 éve, 5 hónapja és 2 napja😄 😄 😄 Niiiincs nekem olyanoooom. 😄
ryuthestar
10 éve, 5 hónapja és 2 napjaÉn annyira imádom a játékot, hogy még PC-re is előrendelem. Kérem a linket! 😄
ipet
10 éve, 5 hónapja és 2 napjaMicsoda? Ti nem toljátok még? Én most pörgetem Macbookon, már jött is a Day1 patch a 4K felbontás miatt. Lámák! (😄)
warriorautobot
10 éve, 5 hónapja és 2 napjaHát tudjátok, álmodozni lehet. 😄
Majd egyszer… egy messzi messzi galaxisban. 😄
paint
10 éve, 5 hónapja és 2 napjaKíváncsi vagyok, hogy Sony-ék majd mit szólnának, ha ezt meglátnák. XD
kpal
10 éve, 5 hónapja és 2 napjaCsak háttérkép 😄
totyak
10 éve, 5 hónapja és 2 napjaEz így azért elég gonosz hír, főleg, hogy nem szoktunk az ilyenekhez. Engem ugyan nem érdekelne pc-n a játék, de lehet pár emberben egy fél perc erejéig hiú reményeket keltettél, Maniac.
imperator
10 éve, 5 hónapja és 1 napjaÉrtem én a viccet, csak nem szeretem. 😄